81 anni fa oggi, il 27 gennaio 1945, veniva liberato Auschwitz-Birkenau, il più grande e famigerato campo di concentramento e di sterminio nazista.
E dopo 81 anni, dobbiamo ricordare che Auschwitz, insieme agli altri campi di sterminio, fu la fine di un lungo processo. Non dobbiamo mai dimenticare che Auschwitz non iniziò con le camere a gas, ma molto prima. Nei pensieri, nelle parole e nelle azioni nati dall’odio.
Tutto è iniziato con parole e idee, ed è continuato attraverso stereotipi e pregiudizi fino all’esclusione fondata sull’ordinamento giuridico. Alla fine si è arrivati alla disumanizzazione, alla violenza diventata quotidiana, fino all’omicidio organizzato e sistematico.
È stato creato da molte, molte persone, passo dopo passo.
La vittima di ciò fu la prigioniera numero 26947, che in realtà era una ragazza polacca di 14 anni, Czesława Kwoka, nata il 15 agosto 1928 a Wólka Złojecka, un piccolo villaggio in Polonia. Era cattolico e tuttavia fu vittima di omicidi dilaganti. Il suo crimine era solo che il popolo tedesco aveva bisogno del suo posto come parte di un’azione di ritorsione contro la popolazione polacca.
Pertanto nel dicembre 1942 fu deportato insieme alla madre nel campo di concentramento di Auschwitz.
La fotografia iconica di lui che fissa nella macchina fotografica con una faccia terrorizzata è stata scattata da Wilhelm Brasse, un prigioniero di Auschwitz di allora 25 anni che fu costretto a fotografare le vittime. I 39.000 negativi da lui realizzati si trovano ora negli archivi del memoriale di Auschwitz.
Nel documentario polacco realizzato con lui nel 2005, Brasse ha menzionato separatamente le tre fotografie di Czesława Kwoka e ha raccontato che prima del servizio fotografico, la ragazza polacca è stata brutalmente colpita al volto più volte con un bastone da una guardia tedesca, una donna, perché non capiva quando veniva chiamata in tedesco.
Prima del servizio fotografico, Czeslawa si asciugò le lacrime e il sangue dal viso e dalla bocca, poi si sedette per scattare le ultime foto della sua vita…
Il fotografo ha contribuito a ricostruire le storie dei prigionieri fino alla sua morte nel 2012. Decenni dopo, la fotografa brasiliana Marina Amaral ha restaurato e colorato digitalmente la fotografia originale in bianco e nero. L’immagine in formato a colori ha avuto un ruolo importante nel fatto che il ritratto e la storia di Czesława siano stati conservati su Internet fino ai giorni nostri e abbiano raggiunto le nuove generazioni. Questo ritratto della bambina con la sciarpa tocca ancora il mondo anche dopo molti decenni.
L’immagine più vivida amplificava il dolore e la disperazione visibili sul volto della bambina, la luce rifratta negli occhi di Czesława rifletteva paura e orgoglio allo stesso tempo. E…per me, la violenza brutale e l’umiliazione non potevano né spezzare né togliere i bellissimi lineamenti del viso della bambina, la pura luce che emanava dal suo essere.
Czesława Kwoka è uno degli oltre 250.000 bambini uccisi ad Auschwitz, e ci ricorda che dobbiamo preservare la memoria dell’Olocausto affinché non possa mai più ripetersi.
Czesława fu assassinata ad Auschwitz nel 1943 quando aveva solo 14 anni: le fu iniettato del fenolo nel cuore.
https://i.redd.it/dryhx6oecxfg1.jpeg
di kamasuka84
12 commenti
Óriási veszteség volt a hazának (meg amúgy az egész világnak) a több millió zsidó lemészárlása, nem is beszélve a háborúról ami belengte ezen eseményeket.
[removed]
Történelem iránt érdeklődő emberként olvastam a témában, illetve sok dokumentumfilmet láttam, de teljesen más volt, amikor 3 éve elmentem Auschwitzba, sokkoló volt a számomra. Az egyik barakkban a folyosón végig a fentiekhez hasonló képek voltak. Mindkét táborban a hideg rázott ki, annyira nyomasztó volt. Sokan nem is tudják, hogy a legtöbb áldozatot a mi országunkból vitték oda. Bármennyire is borzalmas az a hely, de azt szoktam mondani, hogy egyszer az életében mindenkinek meg kellene látogatnia Auschwitzet.
Fél magyar lakosság kiirtása a mongol hordák által emléknapja mikor lesz?
Ezen a napon verték agyon puskatussal Szerb Antalt.
Volt egy ismerősöm, ő és az ikertestvére voltak mengele utolsó ” betegei”.. Nem is értettem soha, hogyan tudott mesélni róla, mik történtek velük. A 290-es számú auschwitzi fogoly című könyvet Ő ajánlotta nekem, de a közelébe sem ér annak amiket mesélt. Lusztig Györgynek hívták a testvére Lusztig Márton , és Érd Ófaluban volt a szüleinek húsboltja, ha jól emlékszem.
https://preview.redd.it/j8vzlgjvixfg1.jpeg?width=1080&format=pjpg&auto=webp&s=73d1fa12e83ca0a23dd0544a73da71fd839e4fda
Ajánlott kevésbé ismert film a témában:Ádám feltámadása.
Adam Stein (Jeff Goldblum) egy izraeli idegszanatórium karizmatikus ápoltja, aki holokauszt túlélőként került az intézménybe. Adam a háború előtt Berlinben “életművészkedett”: kabarékban lépett fel, cirkuszt vezetett, varázsolt és zenélt – imádta közönségét és a nácikat mindaddig, míg egy koncentrációs táborban nem találta magát, konfrontálódva Klein parancsnokkal (Willem Dafoe). Adam a parancsnok “kutyájaként” vészeli át az ott töltött időt, mialatt feleségét és lányát kivégzik. Évekkel később, az intézet lakójaként megérez, meghall valamit: mintha egy kutya lenne a környezetében. Rá is talál egy fiatal, láncra vert fiúra, aki kutyaként él. Adam és a fiú különleges kapcsolatot alakít ki egymással.
Ez addig volt emléknap amíg a zsidók áldozatok voltak. Gázai népirtással viszont a nácik örökösei lettek. Nagyon sajnálom a deportált és kivégzett zsidókat. A zsidók mikor fogják sajnálni hogy ugyan azt csinálják mint amiért áldozatnak tartják magukat?
Nem, nem vagyok rasszista, pont ezért ahogy a náciknak nem nézem el a népirtást, úgy a zsidóknak sem!
A legtöbb emléknap szerintem értelmetlen. De sajnálom hogy ezt nem tudtam illetve hogy a töri tanárom sem mondta miközben ma volt vele óránk.
Nagy szégyenünk, hogy Magyarország deportálta a legtöbb zsidót a leggyorsabban.
Szégyen. Nagyon sajnálom. Részvétem.
Egyébként egy kis trívia: 42 ember fér el állva egymás mellett egy álló marhavagonban.
Az auschwitz-ba tartó magyar szerelvényeken átlagosan 67 embert zsúfoltak egy-egy vagonba.