>A következő felszólaló férfi is arról beszélt, hogy nagyon nehéz helyzetben van a párt. Azt mondta, nem tudja felmérni, hogy hogyan fogja túlélni morálisan a párt, „ha nem kaparjuk össze az egy százalékot”, de lesz olyan körzet, ahol „a matek” azt mutatná, hogy ha a kutyapártos szavazatokat hozzáadták volna a Tiszához, le tudták volna váltani a fideszes jelöltet. Azzal érvel, hogy abban a körzetben a Kutya Párt többet önkormányzati választáson se tud majd nyerni. Azt is mondta, hogy ő izgul, hogy elérik-e az egy százalékot, mert ha nincs meg az egy százalék, vissza kell fizetniük „azokat az összegeket”. Ezzel vélhetően a jelölteknek és a listát állító szervezeteknek járó állami támogatásra gondolt.
HugeRipeAvocado on
mi faszt buziskodnak? lépjenek vissza mind a picsába…
Dry-Zone-5921 on
Megpróbálok nem elégedetlenkedni hanem ennek a kevésnek is örülni…az irány legalább jobb.
Látom Klára iskolájába jártak, a számosság és az indoklás is hasonlít a központi DK-s bejelentésre.
McleanHU on
Úgy látom, hogy végülis csak nem jön be ez a chicken game-ezés, amit a DK is tol….
OVazisten on
Elkezdték piszkálni, miért is utalta a pártvezér a személyes számlájára a kampánypénzeket, rögtön rájöttek milyen jó az együttműködés!
Original-Function760 on
Minden apró gesztus szép és jó nekünk magyaroknak. Köszönjük. A MKKP megítélésén, szerintem ez már nem fog változtatni, mert amikorra sikerült meghozni a döntést, már a társadalom meghozta az ítéletét. Nem szokott ilyen gesztusok után a már meghozott döntés változni.
Trick-Bear-7636 on
Ha ez a hangfelvétel tényleg igazi, és tényleg tudják, hogy mi a realitás, akkor igazán elképesztő, hogy képesek elindulni
Neither_Two7629 on
Szuper, de máshol is kellene….
Blueeyessamurai on
Gondolom olyan helyen ahol eselye sincs es amugy us tisza nyerene.
First_Performance_14 on
Rájöttek, hogy annyi szavazót elüldöztek a kompromisszumképtelenségükkel, hogy már az 1% is veszélybe került, ezért vissza kell építeni valamennyit a renoméból. Valaki aki ért hozzá, ezek a körzetek legalább érnek valamit, tényleg billegők?
Adam88Analyst on
Billegő, billegő, billegő. Köszi, MKKP.
lotusflower_992 on
Ez a 3. visszalépés lesz Nógrád 1-ben, lesz itt egyáltalán bármi esélye a Tiszának? Azt gondoltam volna, hogy ez egy full fideszes körzet…
huncoka01 on
kezdődik
Live_Win545 on
Kevés, mindenhol vissza kellene lépni.
RevolutionaryEcho139 on
De eddig azt mondta Nagy Dávid hogy nem lehet megmondani melyek a billegő körzetek. Akkor mi alapján léptetnek vissza? Aki azt monda ő visszalép magától? De akkor az eddigi kalkulációik szerint lehet több Fideszes mandátum lesz. Legalább is ez volt az érvelés miért éri meg elindulni. Nekem nem áll össze ez.
GrassNo7577 on
És a többi? Menjtek a p.csába, ez annyit ér, mint Klára vergődése
Nem kell 🍫🌳sz.
Prestigious_Coast230 on
Tehát visszaléptetik 3 jelöltjüket a kormányváltás érdekében, miután Nagy Dávid hónapok óta arról beszél az interjúkban, hogy nem kell visszaléptetni senkit, mert nem akadályoznak a kormányváltásban, mivel nem valószínű, hogy az MKKP szavazók nagyrésze a Tiszára szavazna, meg amúgyis bassza meg mindenki, aki nem ért velük egyet.
Most akkor mi van?
Frequent-Buy-5250 on
*Virágozzon 100 virág*
Appropriate-Pop-6365 on
Nem vagyok kiengesztelve, mert amit az utóbbi hónapokban toltak, az elég agyzsibbasztó volt. De az irány jó, és ezek tényleg fontos választókerületek.
betutesztaa on
Izgulnak (szerintem jogosan), hogy elérik-e az 1%-ot, de azért 5-6 mandátumról szoktak beszélni.
Menjenek a fenébe az 1%-al! Megélhetési “politikusok”, pont mint a régi ellenzék nagyrésze. Óriási csalódás, de örülök, hogy ez kiderült.
Annak viszont örülök, hogy már a DK is az ő szintjükön van.
Gold-Secretary3032 on
lesz ez több is még…
HopefulDevelopment56 on
Nálam teljesen leírták magukat. Ez a lépésük is max. tűzoltás vagy valamilyen kényszerintézkedés, amit elrendelt a tartótisztjuk. Szerintem Nagy Dávidot beszervezte a NER, ahogy a 19 éves srácot próbálták csak nem sikerült. Lehet, hogy Orbán szólt le , hogy vegyen vissza a tempóból, mert fullba nyomta a kretént és már nem elvettek szavazatokat a Tiszától hanem fordítva.
kdeja on
Hadházy mikor lép már vissza?
PuzzleheadedHat346 on
Ez is valami… Most jöhet a DK megint:)
Macskajaj100 on
Too little too late
Kobakocka on
Na, akkor már a DK szintet hozzák…
Significant-Rip-367 on
amikor hetekig könyörögsz, hogy legalább a cerka hegyét kapja be, de amikor már végre bekapja, nem esik olyan jól, mint elsőre esett volna 😅a hasonlatom nyalással is valid természetesen
Open-Quantity-4290 on
MKKP a kedvencem a DK után
Malhazz on
Azt remélem, a Csoki tudja, hogy ő már nem tud visszalépni a Jólvanezígybe!
Siorac on
Na, ezek legalább tényleg szoros körzetek. Valószínűleg tényleg megnézték, hol okoznának a legnagyobb kárt. Ez valószínűleg tényleg központilag koordinált visszalépés, nem kármentés, mint a DK-é.
Ez is valami.
Educational_Sundae_5 on
Kéne egy “Jobb későn mint soha” adómány gyűjtés. Azt mondani, hogy kifizetjük az MKKP és a DK nevében a kampánypénzt amit az államtól kaptak, ha visszalépnek és esetleg behajtják rajtuk.
Egyrészt semmelyik mikropárttól nem lett behajtva soha, szóval még az is ott van…. De gondoljatok bele. Ha az államnak fizetik vissza az összedobott pénzt, gyakorlatilag a Tisza kormány kasszája dagad. Szóval még logikus lépés is lenne minden szempontból.
Az ötlet nem trademarkolt, viheti bárki csak csinálja meg
35 commenti
[Itt a videó](https://www.facebook.com/share/v/1HsuYNBhaa/?mibextid=wwXIfr)
Maradék 70+ is mehetne… ez kevés egyenlőre
A telexhez eljutott hangfelvételből:
>A következő felszólaló férfi is arról beszélt, hogy nagyon nehéz helyzetben van a párt. Azt mondta, nem tudja felmérni, hogy hogyan fogja túlélni morálisan a párt, „ha nem kaparjuk össze az egy százalékot”, de lesz olyan körzet, ahol „a matek” azt mutatná, hogy ha a kutyapártos szavazatokat hozzáadták volna a Tiszához, le tudták volna váltani a fideszes jelöltet. Azzal érvel, hogy abban a körzetben a Kutya Párt többet önkormányzati választáson se tud majd nyerni. Azt is mondta, hogy ő izgul, hogy elérik-e az egy százalékot, mert ha nincs meg az egy százalék, vissza kell fizetniük „azokat az összegeket”. Ezzel vélhetően a jelölteknek és a listát állító szervezeteknek járó állami támogatásra gondolt.
mi faszt buziskodnak? lépjenek vissza mind a picsába…
Megpróbálok nem elégedetlenkedni hanem ennek a kevésnek is örülni…az irány legalább jobb.
https://preview.redd.it/yh55clspmqsg1.png?width=500&format=png&auto=webp&s=893227bbee5295b6c62a7b8c6a0f08162c38c921
hol a kampánypénz te hökös kutya?