Kicsit Off: de olyan jó látni ahogyan MP és a többi miniszter pörög, dolgozik. Annyira motiváló.
FirefighterDue6695 on
Magyar – lengyel kapcsolatok a sztraszférában✨⚡️🌟☀️💫
hungariannastyboy on
II. János Pál pápával kapcsolatban az a kedvencem, hogy szerinte még az AIDS terjedésének megakadályozása érdekében sem szabadott kotont húzni (és aktívan ellenzett minden fogamzásgátlást, hátha még több szenvedő hívő termelődik így ki főleg Afrikában), így hathatósan rontott a helyzeten, amit részben az alapból leginkább európai behatás miatt ilyen mértékben elterjedt szefós keresztény felekezetek jelentősége alapozott meg. És szerencsére a pedofil bűnelkövetők bűneinek elsikálásában is viszonylag jó volt! Többek között bíborost csinált egy fasziból, akit a hierarchiából más már konkrétan felnyomott nála.
A lengyel tv-ben másfél órás politikai elemzés volt a MP látogatása kapcsán, valamint exkluziv riport a TVP-vel (lengyel közszolgálati televizió), sajnos a lengyel tolmács igen hulladék volt, kb az 1/3-át fordította annak amit MP mondott és ráadásul sok tárgyi tévedéssel. Pl. mikor arról volt szó, hogy Ziobro éd felesége politikai menedékjogot kapott, és ami ilyenkor szokás akkor kapott magyar útlevelet (a lengyel útlevelüket a lengyel állam érvénytelenítette), akkor ezt a tolmács úgy fordította hogy megkapták a magyar állampolgárságot, pedig a menekült útlevél nem jelent semmi ilyet.
A lényeg az hogy MP lengyelországi látogatását, nagyobb figyelem kisérte mint az Trump vagy Biden látogatását. Nagyon nagy reményeket fűznek a kapcsolatok normalizálásához, valamint a lengyel kormánypárt, reménykedik abban hogy MP és a Tisza győzelme töltetet ad nekik a jövő évi választásokhoz. Tusk azt mondta az embereinek az egyik felvételen, mikor MP beszámolt arról hogy 2 éven keresztül 700 települést látogatott meg, hogy “hallottátok? jegyezzétek fel hogy 700 falut és nem 5 nagyvárost”. Sajnos már nincs annyi idejük a jövő választásokig hogy ezt a kaszkadőr mutatványt ott megismételjék ráadásul egy 4x nagyobb országban.
Mit mondott Tusk?
Nem 5 nagyvárosba ment el MP, hanem 700 településre.
Vagyis MP jelenleg politikát tanít külföldön. Tusk miniszterelnök úrnak megmutatja milyen az emberek együtt lenni.
18 commenti
[egy pillanatra eltévedt](https://vm.tiktok.com/ZNRtvqjum/)
Azért nem olyan szép ez, mint amikor Egyenlítői Guinea tisztviselőivel tárgyalt Szíjártó, de kezdetnek megteszi.
(Amúgy soha nem tudtam megjegyezni, hogy a Kakadu nevét egy vagy két j-vel írják-e. De most már nem is kell, hehe.)
Azért mennyivel minőségibb úriember, mint a dagadt volt?
Péter simán hozna pár %ot Tusknak egy kampányban
Továbbra is várom a séta Gdanskban videót, amit streamelni nem sikerült.
Ha orbánnak lett volna mersze így kimenni az emberek közé, lehetett volna malac simogató.
https://preview.redd.it/m0ermkjcbc2h1.png?width=500&format=png&auto=webp&s=b20af9e7cfe08d10a24930d2992483a0f037496c
Kicsit Off: de olyan jó látni ahogyan MP és a többi miniszter pörög, dolgozik. Annyira motiváló.
Magyar – lengyel kapcsolatok a sztraszférában✨⚡️🌟☀️💫
II. János Pál pápával kapcsolatban az a kedvencem, hogy szerinte még az AIDS terjedésének megakadályozása érdekében sem szabadott kotont húzni (és aktívan ellenzett minden fogamzásgátlást, hátha még több szenvedő hívő termelődik így ki főleg Afrikában), így hathatósan rontott a helyzeten, amit részben az alapból leginkább európai behatás miatt ilyen mértékben elterjedt szefós keresztény felekezetek jelentősége alapozott meg. És szerencsére a pedofil bűnelkövetők bűneinek elsikálásában is viszonylag jó volt! Többek között bíborost csinált egy fasziból, akit a hierarchiából más már konkrétan felnyomott nála.
De ez is jó olvasmány: [https://en.wikipedia.org/wiki/Theology_of_the_Body](https://en.wikipedia.org/wiki/Theology_of_the_Body)
Ez a pedofil is nagy spanja volt: [https://en.wikipedia.org/wiki/Marcial_Maciel](https://en.wikipedia.org/wiki/Marcial_Maciel)
9% szja, kata, 480ftos benzint mikor kapjuk meg
EDIT: dikk egy kérdésért downvote xD MP mondta hogy nyugodtan kérjük számon bármikor
Khicsymmel lengyelbe’
Ki az a Don Bi Elfréd?
megszalltak minket a magyarok 🙂
https://preview.redd.it/t6pq8w3vic2h1.jpeg?width=3072&format=pjpg&auto=webp&s=214ea9108c921cce6317f940e497fc9bee2f6119
Újraindul a brománc
A lengyel tv-ben másfél órás politikai elemzés volt a MP látogatása kapcsán, valamint exkluziv riport a TVP-vel (lengyel közszolgálati televizió), sajnos a lengyel tolmács igen hulladék volt, kb az 1/3-át fordította annak amit MP mondott és ráadásul sok tárgyi tévedéssel. Pl. mikor arról volt szó, hogy Ziobro éd felesége politikai menedékjogot kapott, és ami ilyenkor szokás akkor kapott magyar útlevelet (a lengyel útlevelüket a lengyel állam érvénytelenítette), akkor ezt a tolmács úgy fordította hogy megkapták a magyar állampolgárságot, pedig a menekült útlevél nem jelent semmi ilyet.
A lényeg az hogy MP lengyelországi látogatását, nagyobb figyelem kisérte mint az Trump vagy Biden látogatását. Nagyon nagy reményeket fűznek a kapcsolatok normalizálásához, valamint a lengyel kormánypárt, reménykedik abban hogy MP és a Tisza győzelme töltetet ad nekik a jövő évi választásokhoz. Tusk azt mondta az embereinek az egyik felvételen, mikor MP beszámolt arról hogy 2 éven keresztül 700 települést látogatott meg, hogy “hallottátok? jegyezzétek fel hogy 700 falut és nem 5 nagyvárost”. Sajnos már nincs annyi idejük a jövő választásokig hogy ezt a kaszkadőr mutatványt ott megismételjék ráadásul egy 4x nagyobb országban.
Alors on Gdańsk
https://preview.redd.it/m4s2pq6g2d2h1.png?width=722&format=png&auto=webp&s=b66ea4ddf9b002df787a4bf42847bdde31a3c965