Share.

    10 commenti

    1. RobertTalkenson on

      Istenem…úgy sajnálom a kurva anyjukat, hogy fiaik és lányaik eladták a gerinceiket és a jóérzésüket, nameg a hitelességüket relatíve olcsón. Hát nagyon szomorú lennék, ha látnám őket egy árokba bedőlve. Biztos megkérdezném, hogy “szia bátyus, helyzet?”

    2. Colin_Robinson_Jr on

      A Fidesz volt az a nagyszájú, erőszakos gyerek az osztályban, aki évekig (mondhatnám, hogy 15 évig, párszor lehet meg is bukott, ki tudja) bántotta, elnyomta, kihasználta a többieket. Ez nagyon jól működött, mert általában ugyanazok próbáltak vele szembeszállni és mindegy is, hogy miért (mert nem voltak elég felkészültek hozzá, mert jóindulatúak voltak ugyan, de olyan értelemben, hogy felvegyék a kesztyűt “gyengék”, vagy szimplán az előző generációs bully-k, akik le lettek dominálva), alulmaradtak. Aztán jött valaki, aki visszaütött. És odaállt mellé sok másik, akinek már elege volt.

    3. 15-20 éven át ezt tolták, ezt honosították meg itthon, erre képezték ki a csahos kutyáikat. Másfél évtizede ez a drive, ami feltüzel egy átlag fideszest. Ők pedig ebből éltek, ezen gazdagodtak meg, erre alapozva termelték ki és építették fel a mindenkori politikai-gazdasági elitet.

      És most fáj nekik, amikor a fagyi nem szimplán visszanyal, hanem leharapja a golyóikat.

    4. Explorer_1990_ on

      Ennek a három propagandistának akik “csalódottak” olyan sunyi fejük van, hogy elég rájuk nézni.

    5. Nem védeni akarom a negatív kampányokat, de azt jegyezzük meg, hogy a pozitív kampányok nagyon rég nem működnek, legalább is a politikusi “előrelátás” időskáláján (2-3 év) nem értelmezhető igazán. Ennyiben azért érthető a negatív kampányok léte. Bizonyos fénytörésben hasznos is, hiszen az ellenzék tények alapján tud bírálni, míg a kormány csak elméleti síkon, illetve szeményeskedve (hiszen a kormány kormányzott, az ellenzék pedig nem).

      A gond nyilván ott kezdődik, hogy a propi összes mondandója ma annyi, hogy a kihívó személye a veszélyes, nem pedig a programja rossz.

      Hozzáteszem, hogy ha a gazdasági és szociális helyzet kellemes lenne a társadalom nagy része számára, akkor ugyanezek a lejáratások sokkal hatékonyabbak lennének. A fidesz pedig maga is elhitte, hogy elég a cirkusz, kenyérre már szükség sincs.

    6. Ok_Rough547 on

      Ha valakik akkor tényleg megérdemlik a kitoloncolást,  én nem akarok ezekkel az emberekkel egy országban élni.

    7. Isten őrizz, hogy esetleg most hogy szorul a hurok megpróbáljanak normálisan kormányozni vagy csak erre az egy évre ne a saját érdekeik mentén politizáljanak.
      Régóta egyértelmű, hogy inkompetensek, de az utóbbi pár hónapban az is kiderült, hogy még annál is ostobábbak, mint azt a legvadabb álmaimban gondoltam volna. És a még csak most jön a java… 🌚

    Leave A Reply