Share.

    13 commenti

    1. absolut_st on

      Tudjuk mindannyian mire készülnek! Legyetek éberek és készek! Minnél jobban vergődnek annál kontraproduktívabb. A sarokba szorított vad a legveszedelmesebb

    2. SkipThePreamble on

      unpopulár: a fidesz úgy megváltoztatta a belpolitika írt és íratlan játékszabályait, hogy ha ugyanebben a helyzetben lenne az MSZP, ugyanúgy beleszarna az említett demokráciába. anno még volt következménye a dolgoknak, a gazemberségnek volt valami gátja, a lopásoknak plafonja, az arroganciának határa. ma már nincs

    3. nightshift_manager on

      teljesen egyértelmű, hogy szarul kormányoztak (kellett hozzá az akkor még csak szárnyait bontogató fidesz gátlástalan lejárató gépezete is), voltak közöttük természetesen alkalmatlan hülyék, sőt tolvaj bűnözők is. nem is egy. viszont nem az egész államot, jogrendet, piacot, földeket és a gondolataidat is leuraló maffiahálózatról volt szó. röviden a különbség.

      a másik fontos különbség, hogy az MSZP már elbukott, és el is tűnt, szép lassan teljesen, a Fidesz viszont még nem. csak szeretnénk és reménykedünk benne, hogy ez minél előbb megtörténik

    4. Ok_Procedure_8519 on

      Ó, szóval ez lenne az a marginális különbség a “baloldal” és “jobboldal” között? Álnaivan meglepődtem 😀 /s

    5. Complex-List8455 on

      Azért a 2006-2008 lenemmondás, “majdmegunják” sem volt semmi.

      2008-ban pedig kiszervezték a bajnaiéknak, hogy hozzák meg a nem népszerű intézkedéseket, mint a 13. havi nyugdíj visszavonása és társai.

    6. PuzzleheadedHat346 on

      Szerencsére mire áprilishoz érünk kb annyi marad a FIDESZ-ből, mint az MSZP-ből 2010-re.
      Bajnai 1 éve az egyik legkorektebb év volt 90 óta. Hozzá hasonló korrekt és államférfi kvalitású politikus csak MZP lehetett volna a miniszterelnöki székben. Szomorú, hogy ez a két racionális politikus összesen 1 évet kapott. Ez pont a népbutító és korrupt Orbán éveinek a huszada.
      Eredmény: a 13 később csatlakozó EU tagállam 2.-3. helyéről az utolsóra estünk le.

    7. A címben szereplő kérdés csak a később lesz megválaszolható. Jelen pillanatban még nem bukott a Fidesz

    8. Kobaljov on

      Azért azt se feledjük, hogy az MSzP-nek nem volt 2/3-a, így korlátozottabbak voltak a lehetőségei (’94-’98 közt az MSzP-SzDSz koalíciónak volt, de nem használták ennyire ki)

    9. NoNegotiation3126 on

      az MSZP 2009-ben Bajnaival megpróbálta gatyába rázni a gazdaságot, szociálisan népszerűtlen intézkedésekkel (13. havi nyugdíj eltörlése stb), aminek következményeként még nagyobbat nyert a fidesz és könnyebb helyzetben kezdték a kormányzást. a geci és bandája ilyet nem fog csinálni, úgy fogják szórni a pénzt kínai és arab hitelből mintha nem lenne holnap, koppra üres kasszát és jó nagy inflációt hátrahagyva a következő kormány számára.

    10. PlattenSeePete on

      A kettő között szerintem az a különbség, hogy a szociknak se voltak megfelelő gazdasági szakemberei , de legalább volt bennük annyi , hogy lemondott a miniszterelnök, félre állt a kormány és szakértői kormány alakult.

      Itt ennek nyoma sincs , a hülyét a hülyébb váltja és foggal körömmel ragaszkodnak a hatalomért.

      Az eredményeket látjuk ami a hozzá nem értésből és az aljas , önző, önös döntéseikből áll.

    Leave A Reply