Az uszító, demagóg, populista agymosó propaganda egyetlen társadalmi csoportban működik.
“a Fidesz pedig már csak a legfeljebb 8 általánost végzettek körében vezet, igaz ott 48-17-re”.
Business_General2011 on
Remélem, hogy a trend folytatódik és a fidesz bemegy 30% alá. Azt már nem tudják visszahozni. Marad nekik a sok könnyesszemű nyugger.
Vorke79 on

Colin_Robinson_Jr on
Felkészülnek a falvak, van majdnem egy év, semmi sem lehetetlen.
greengochili on
Még szép. Az emberek elégedetlenek. Hiába van a környékünkön is sok “független” és nyíltan fideszes polgi, a falvakban a bevonzott beruházások többnyire a saját érdekkörük felé történtek. Nem mindenhol, de a többségnél…
Az utak, a járdák rosszak. Közművek szarok. Munka (főleg kelet felé elindulva) alig van. Minden egyre drágább. Mindeközben akkugyár, marhatemető, megemelt adók vannak. Az évente egy falunap kisGrofóval nem elég már a “pórnép” kordában tartására. Túl van a fidesz azon a ponton hogy a krumpli, meg a 20k-s utalvány elég legyen. Már azok is rájöttek, hogy át vannak bacva, akiknek eddig ez elég volt az X fideszre rajzolásához.
Little_Goose_2330 on
Ejj, ejj. Pedig Lázár most is milyen szépen megmondta, hogy ha rájuk szavazunk, akkor milyen fasza lesz minden..
OVazisten on
Itt lassan nem a Tisza kétharmad lesz a kérdés, hanem hogy a fidesz megugorja -e a bejutási küszöböt?
Valuable_Caramel_390 on
Ugyan! Menczer Tomi megmondta, pont a 444-nek, hogy nem kérdés, győzni fognak 26-ban :-D.
Csak nem tette hozzá, hogy Minecraftban.
Őszintén szólva 2022 után sosem gondoltam volna, hogy a Fidesz képe lesz 16 hónap alatt így elolvadni országosan. Itt látszik az, hogy amit az ellenzéki pártok 15+ évig csináltak, az alibipolitizálás volt, és az ellenzéki választók egy olyan embert akartak, aki all-in beleáll a Fideszbe.
Nem mondom, hogy ez egészséges választói viselkedés, de a rendszer logikájából adódóan szükséges elvárás volt.
halodon on
Majd a voks25 megmonnya ti liberók! /s
shaddam91h on
Még pár csomagtartós videót csinálhatna balekszandra hátha megfordulnak a számok
CompetitionAway7535 on
Csak egy vélemény, de szerintem ezek a kutatások a választás szempontjából nem igazán tekinthetők reprezentatívnak, pont azért mert népességre vetítik, így nincs belekalkulálva a Jerrymandering, a buszoztatás, a választási disznóvágás, a krumpliosztás és egyéb választási trükkök amivel a fidess kivétel nélkül él és akkor konkrét választási csalásokat most nem is csatolnám ehhez, mert ki tudja hányan szavaznak rájuk a temetőből pl.
Ettől függetlenül nagy a hype.
AmbitiousResult2733 on
Doájen jobb vállánál éppen a nőverő Győrffy Balázs képviselő hirdeti a békét a meneten. Egyébként ha végigmegyünk egyesével a képen és megvizsgáljuk milyen minőségű emberekből áll az élvonal, talán könnyebben hihetővé teszi a cikkben leírtakat.
18 commenti
Döbrögit a mesében se szerették

Az uszító, demagóg, populista agymosó propaganda egyetlen társadalmi csoportban működik.
“a Fidesz pedig már csak a legfeljebb 8 általánost végzettek körében vezet, igaz ott 48-17-re”.
Remélem, hogy a trend folytatódik és a fidesz bemegy 30% alá. Azt már nem tudják visszahozni. Marad nekik a sok könnyesszemű nyugger.

Felkészülnek a falvak, van majdnem egy év, semmi sem lehetetlen.
Még szép. Az emberek elégedetlenek. Hiába van a környékünkön is sok “független” és nyíltan fideszes polgi, a falvakban a bevonzott beruházások többnyire a saját érdekkörük felé történtek. Nem mindenhol, de a többségnél…
Az utak, a járdák rosszak. Közművek szarok. Munka (főleg kelet felé elindulva) alig van. Minden egyre drágább. Mindeközben akkugyár, marhatemető, megemelt adók vannak. Az évente egy falunap kisGrofóval nem elég már a “pórnép” kordában tartására. Túl van a fidesz azon a ponton hogy a krumpli, meg a 20k-s utalvány elég legyen. Már azok is rájöttek, hogy át vannak bacva, akiknek eddig ez elég volt az X fideszre rajzolásához.
Ejj, ejj. Pedig Lázár most is milyen szépen megmondta, hogy ha rájuk szavazunk, akkor milyen fasza lesz minden..
Itt lassan nem a Tisza kétharmad lesz a kérdés, hanem hogy a fidesz megugorja -e a bejutási küszöböt?
Ugyan! Menczer Tomi megmondta, pont a 444-nek, hogy nem kérdés, győzni fognak 26-ban :-D.
Csak nem tette hozzá, hogy Minecraftban.
https://preview.redd.it/p0xyog0opt7f1.jpeg?width=552&format=pjpg&auto=webp&s=faec4a2b561f3c2696657b8e60e6d485629619e3
https://preview.redd.it/t6nqp5otpt7f1.png?width=302&format=png&auto=webp&s=931a586b4413714bf3ab327aba2a2cdfdf8c4be2
Mehettek majd együtt a sittre is

Na helló Röfik