Takács hogy bírt ilyen rosszul bánni az idejével?
Azt vártam, hogy vita formátum ismeretben a Fideszes, valszeg 600 propagandista által felgombolt, Karmelita-pincében orrvérzésig tréningelt Takács fog szuperálni, erre nem. Nagyon nem.
Terrible-Humor6779 on
Ennek semmi értelme nem volt. Csúsztatás verseny. Ezt nem nyerte meg sem Kulja, sem Takács. Mindkettő fújta a magáét, propaganda és excel kontra érzelmek. Kulja a Tiszásoknak beszélt, Takács a Fideszeseknek. Egy Tiszás sem lett Fideszes és egy Fideszes sem lett Tiszás, a bizonytalan meg még bizonytalanabb lett.
A szarnak lett adva egy pofon.
dasus_ on
Önmagában jó volt, de Kulján látszódott, hogy biztonsági játékot tolt. Takács kevésbé, szerintem meg is lett ennek az ára 1-2x.
Sokat nem fog változtatni a helyzeten úgysem, de legalább gyakorol és tanul belőle a Tisza.
Kuljának pedig gratuláció, nem volt semmi ezt így bevállalni.👏🏻👏🏻
Ok_Top_6029 on
Takács kicsit magabiztosabban adta elő a faszságait, de az utolsó 7+1 percben jól használta ki Kulja, hogy nem maradt több ideje a gecisápadt NER katonának. (Jó szarul nézett ki, biztos stresszes a lelkem:) )
ArmyFit1004 on
Szerintem elég gyenge volt Kulja, sokkal többet vártam tőle…Sok magas labdát le lehetne csapni, lassú és határozatlan volt. Az egészségügy kb nyerhetetlen terület, fel kellett volna mosni Takáccsal a padlót. Kár ezért…
Careful-Candle99 on
Tegyük a szívünkre a kezünket és mondjuk ki: ennek a vitának nem lett igazi győztese, aki mást mond az hazudik, és én ezt úgy mondom hogy továbbra is a tiszára szavazok!
Equivalent_Ad_5053 on
Ez nem volt vita.
PopComprehensive5158 on
Mondjuk azt adnám, ha olyan politikusaink lennének, akik nem lopják ki a szemünk és hazudnak a pofánkba, de nem annyira brillírozik heti trash műsorokban…
ratfaiviktor on
Ápoló vagyok. 3 percet tudtam nézni belőle de éreztem a kezdődő strokeot szóval kikapcsoltam
Ok_Woodpecker2376 on
Takács számára ez megnyerhetetlen volt. De mégsem veszített. Tehát ő jött ki jobban a vitából. Annyi pozitívumot lehet csak mondani, hogy jó hogy most ment bele a Tisza ebbe a botlásba, nem később. Muszáj tanulniuk ebből és változni.
Appropriate_Comb_418 on
Tét nélküli, csak egy orbán-MP vita változtathatna érdemben az erőviszonyokon, de a sztrítfájter max Hont Bandival mer ringbe szállni
Pure_East_6777 on
Röviden: egyik tábor sem nyert vagy veszített többet a másiknál. Nem az ATV stúdiójában fog eldőlni a választás,hanem Budapesten,illetve főként **VIDÉKEN.**
Ok_Rough547 on
Szerintem mindkettő fél nagyon vérszegény volt, nagyobb durranásra számítottam.
spence54854 on
Takácsot leszarom, de Kulja… Nem kell ide karaktergyilkolás, amíg így vitázik. Majd beletanul. Mikor? 10 hónap van vissza. A magyar egészségügynek, ennek a romhalmaznak a főembere ült vele szemben és ennyire futotta? Azért ennél többet vártam.
Ide is bemásolom a kommentem, mielőtt a Harcosok Klubja doomerkedés eltemeti ott.
Sajnos Takács nagyon tudja ezt az okosnak, szakértőnek hangzó grifter beszédet, amit tűszúrásokkal és közbekérdezéssel lehet csak megtámadni, ez a formátum erre viszont nem alkalmas.
Kulja tapasztalatlan, a végén megfogta szerintem a Szentes dologgal, de a vonalak ettől nem fognak sehova mozogni. Aki annyira hülye, hogy bizonyítani kell, hogy az EÜ rossz, ott már rég nagyobb bajok vannak.
A tapasztalatlanságot pedig csak így lehet legyőzni. Inkább kimért legyen és langyos, mintsem ordibálós és faszságokat mondó. A FIDESZ nagy monolit gépezete ellen lehet jobban működik az emberközelibb, lassabb, emberszerűbb hang, ez majd kiderül.
z-1337 on
Sajnálom, hogy nem lett megemlítve, mennyi pénzbe kerül egy évben az egészségügy vs propaganda…..
Special_Promise_8089 on
Takacs ugy volt szar, hogy ezt vartuk, Kulja pedig meglepoen, en nagyot csalodtam most
ezen a teruleten lett volna a legkonnyebb tamadni a fideszt nincsen semmilyen topic, amiben jobban tamadhato lenne, mint az egeszsegugy, es még ez sem jott ossze most
szavazokat velhetoen ezzel egyik fel sem veszitett, de nem is nyert
remelem sok ilyen lesz még, szuksege van erre a demokracianak, de egy kicsit jobb szinvonalon, ha 26ig nem is, akkor talan utana gyakoribba valhatnak az vitak
Kratomsucker on
A Fidesszel kapcsolatban ugye az az egyik (teljesen jogos) kritika, hogy kerülik a szakpolitikat mint a veres rongyot, de ezzel szemben most Takács sorolt fel konkrét adatokat, látszólag képben van a struktúrával alatta, felkészültnek tűnt és még egy jó poént is eleresztett.. persze, elég visszatetsző jelenség a cinizmusaval meg a nagy pofajaval, de Kulja nem tudta ezt jól tematizalni, sokkal élesebben, metszobben és dinamikusabban kellett volna szétszedni az EU-t, ehelyett nagyon kevés volt a szakpolitika, joreszt o1g-zes és demagógia ment, de konkrét fejlesztési javaslatok és stratégia ismertetés az szinte semmi
kolmiw on
Takács kb olyan szar helyzetből indult, hogy Kuljának ez egy üres kapura tizeneggyes kellet volna hogy legyen. Ehelyett itt szerintem kb senki nem nyert. Sajnos nagyon nem jött be, mert Kulja félt belemenni egy esetleges csapdába amikor a Takács kérdezett valamit és inkább mellébeszélt, holott sokszor szerintem magas labdákat dobott neki.
jajnecsinald on
Szerintem gyenge volt, totál elbeszéltek egymás mellett, az idő is kevés volt, Kulja túl lassan beszél, és az én ízlésemnek túl populista volt, Takácsot meg már az előzmények miatt se lehet komolyan venni
t0m4_87 on
Ronai Egon eletut interju Partizanon when
DryDog4867 on
harmatgyenge
Spooktoberist on
Nekem az volt az erzesem, hogy egymas mellett beszeltek. Erdemi velemenyutkoztetes neha volt. Peldaul a Del -Budai korhazat Andras megemlitette, es Takacs fel se vette a a vadat. Elkerulte azokat a temakat amikkel tudja, hogy alulmaradna. Ugy tunik eselyt sem szabad adni, hogy kibujjanak a kerdesek alol.
Egy megjegyzes, Elo adasban lehet nagyot utott volna a kepek bemutatasa a korhazi allapotokrol, illetve az, hogy jelenleg a Janos Korhaz inkubatora nem mukodik.
0ne1wo2hree on
Kulja szerintem izgult vagy nem is tudom, mindenesetre nekem a stratégia – érzelmekre játszás -, nem jött be.
No_Floor_6175 on
Takács: valahogy elérte, hogy ne bukja el a vitát.
Kulja: amikor olyan pole pozícióban vagy, hogy más rajtad nem indul a versenyen, de mégis neki mész a falnak.
Jó hír legalább egyikük sem sírta el magát.
rhunmodseatcocks on
Látom van kibeszélő poszt is. Kulja harmat gyenge volt, cseppet se készült fel a vitára. Állandóan ismételte önmagát, érzelmekre próbált hatni eléggé visszatetsző módon. Aztán amikor azzal vádolta, hogy próbálja őt Takács megfélemlíteni, hát az eléggé gáz volt. Simán sarokba lehetett volna Takácsot szorítani, mert van vaj bőven a fülük mögött. Nagy kár, megnéztem volna, ahogy Takácsnak ég a feje.
cork4 on
Kulja olyanokon kapta fel a vizet (sör, “fenyeget”, “hogy modhat nekem ilyet), amelyeken szerintem nem kellett volna, sertodekeny, tuldramatizast podcaster benyomasat keltette, nem emelte ki az EP-s tapasztalatat, tobbszor elismetelte ugyanazokat az eroltetett uzeneteket (urambatyam modszer, embereket gyogyitunk nem exceltablakat, onnek lejart az ideje es a fidesznek is).
Takacs magabiztosan vegighazudta az egeszet.
Melodic-Classroom240 on
Szerintem Kulja gyenge volt, Takács pedig hazudozott.
Kulja túl sok szubjektív meglátást hozott a vitába, véleményem szerint sokkal könnyebb lett volna a száraz tényekkel kikezdeni a kormányt. Pl. olyanokkal, hogy meg tudja-e magyarázni, hogy egy kezdő ápoló 260 ezres nettó fizetését miért nem emelik az elkövetkezendő 1-2 évben. Vagy hogy miért csak 13 milliárd megy kórházfelújításokra, amíg Mészáros Lőrinc 30 milliárdokat vesz ki a cégéből. Ezek jó támadási pontok voltak, de a leveleket nem sikerült kamatoztatni, a beszólogatás pedig nem hozott eredményt Kulja számára.
A spontán reakciókban is fejlődni kell még; látszódott hogy nagyon szenved, amikor Takács az SMA-s gyerekek genetikai gyógyszeréről kérdezett vissza. Ez persze olyan dolog, amit tapsztalattal fog tudni megszerezni, későbbi vitáiból és sajtókiállásaiból. Biztos vagyok benne, hogy ebből a vitából is sok tapasztalatot merített.
Talán abban is lehetne fejlődni, hogy a tényeket megfelelően tárjuk a hallgatók elé. Pl. Kulja jobban kihasználhatta volna Takács német kórházi rendszerekről tett hazugságait; Annyit tudtunk meg hogy Takács hazudott ebben a témában, de hogy pontosan mit, és hogy ezt ki és hogyan cáfolta meg, nem. Szembesíteni kellett volna saját hazugságával Takács Pétert.
A vita formátumával az volt a probléma, hogy túl sok mindent, csak úgy be lehetett mondani, anélkül hogy valaki factcheckelte volna. Egy számadat után jött a másik, amiknek ha nem voltunk tisztában az igazságértékével, 5 perc múlva el is felejtettük.
Money-Fruit-4597 on
Tiszára fogok szavazni. De Kulja olyan kibaszott irritáló stílust vett fel ezen a vitán, hogy eskü szimpatikusabb volt a Fideszes fazon (csak ugye a tények zavarták meg). Remelem MP eldugja ezeket az arcokat, ameddig tudja tovabbra is
progabe on
Ennel egy kicsit tobbet vartam. Na jo, sokkal tobbet. Tudtuk elore, hogy Takacs rengeteget fog csusztatni, tolja majd a propagandat, stb. DE! Tenyleg felkeszult (felkeszitettek), pont azokat a szamokat, adatokat mondta, amirol tudta, hogy kicsit talan nehez belekotni. Ez lehet, hogy meglepte Kuljat? Nem szabadott volna! Az igazi propaganda is csak a vegefele jott elo. Ezzel szemben Andras vegig ugyanazon a vonalon mozgott, az erzelmin, mikozben a vitapartner dobalja a tenyeket. Meg lehet nyerni ilyen vitat is, de ahhoz sokkal erosebb szonoklati kepessegek kellenek.
Ott van pl. a fizetesi statisztika. 150k-rol 800k-ra emelven az apolok atlagberet. Igaz? Igaz! De akkor erre valaszolni kell, stromfolni kene! Hogy mennyi volt mindezido alatt az inflacio? Hogy miert kellett sok-sok evet varni vele? Hogy miert csak akkor csinaltak, amikor mar szakadt rajuk a plafon? Hogy…. biztos van meg sok jo visszakerdezes, ill. masik adat, amivel vissza lehetne vagni. Hogy mast ne mondjak, pl a korulottunk levo orszagokban ez mennyi es ha megindulunk nyugatra, akkor pedig mar tenyleg elszomorito.
Leegszerusitve: oke Peti, akkor most azt is mond meg, 15 eve mennyi volt egy kilo kenyer!
Masik pelda, a kulonbozo digitalis rendeszerek. Hat persze, hogy ezeket bevezettek, hiszen 15 ev alatt kb. minden digitalizalodott! Es erre kene buszkenek lenni, mert elvegeztek a legalapvetobb dolgok egyiket? (nem tudom, tenyleg csak tipp, talan meg EU-s kenyszer is volt ebben) Stromfold, doki! Meg kellett volna nezni, mennyibe kerultek ezek a rendszerek. Mert biztos vagyok benne, hogy jo fideszmodszer szerint legalabb 8-10x-szer annyiba, mint kellett volna. Ossze lehet vetni masik orszagok rendszereivel, ott mikor vezettek be. Mennyire felhasznalobarat. Mennyit rohad le, stb.
Es ez a sok “bezzeg 15 eve” a minisztertol. Erre nem felkeszulni! Sajnalatos!
Lehetne meg sorolni, de egy nagyon fontos dolog: UTALOM, amikor egy un. vitaban a masik TELJESEN kiter a valaszadas elol. Nem arra gondolok, amikor a masik feltesz egy osszetett kerdest es a vegen odaboki, hogy “na, igen, vagy nem”. Ez ugye itt is megtortent.
Kulja sajnos sokszor nem valaszolt es elkezdett masrol beszelni. Ez alapvetoen befojasol egy vitat, azonnal csokkenti a minoseget, hiszen a masiknak is jelez a “nem valaszolo”, hogy akkor menjunk bele az egymas mellett elbeszeles csodas vilagaba…
Tudom, hogy teljesen mas benne lenni egy vitaban es kivulrol figyelni. Na hat meg akkor, amikor mindezt az ember kamerak elott teszi. De sajnos nagyon sokszor volt, hogy fogtam a fejem, hogy Kulja miert azt mondja, amit es nem csapja le azt a sok magas labdat, amit az ellenfel adott. Gyakorolni kell meg ezt, sokat!
Kulja igenis, hogy tenyeket kellett volna, hogy hozzon, mert annak ellenere, hogy a masikrol nem ezt felteteleztuk (marmint hogy o majd ennyire szakmazik), erre az eshetosegre is fell kell keszulni. Kell egy stab is persze, akik ezeket a tenyeket ezerszer leelenorzik, nem szabad beleszaladni semmi ferditesbe! Aztan ott van a masik technika, amit Takacs hasznalt: a csali. Mondj valamit, amirol tudod, mi lesz a valasz es arra legyen egy jobb valaszod (vagy 2-3-4-5, amennyi kell). Ugy erzem, ez is tobbszor megtortent.
Ezek persze tok alap dolgok es talan ez a legfajobb ebben, hogy sajnos nem ereztem ezen alapok megletet a dokinal.
Scared-Cow3930 on
Ez elég vékony volt.
Acrobatic_Raise_9858 on
Amikor en gimis voltam meg voltak disputa versenyek. Nagyon szar allapotban van vitakultura teren az orszag. Atlag fideszes vs ellenzeki helyzeteknel is ezt latom. Szepen szet lett baszva az egesz, es csak egyik mutogat a masikra, hogy hazudik.
Nem kell agysebesznek lenni hogy eszrevegyuk milyen a jelenglegi egeszsegugy helyzete. Arra mutogatni pl. hogy 15 evvel ezelott milyen berek voltak egyszeruen nevetseges. Negyed evszazadrol beszelunk nem tegnapelottrol. Kuljanak abban igaza van hogy ezek a senkihaziak keptelen barmiert is felelosseget vallalni. Ha valami szar az csak is azert lehet mert a gyurcsany… vagy mert az emberek igy dontottek (lasd autopalya vs vonat).
Nekem Kulja doki picit teatralis volt.
Abban nem latok hibat hogy izgult, neki eddig nem ez volt a feladata, senki sem szuletik szonoknak.
Szamomra egy hajszalnyival azert Kulja fele dol a merleg nyelve…
De nincs az az ido, amit az egeszsegugyi vitara fel lehetne hasznalni. Keves volt, nagyon…
elco888 on
Azért azt se felejtsük el, hogy Andrásnak oda kellett arra is figyelnie, hogy semmi olyat ne mondjon akár 2 szóba is amit aztán a propaganda nem tud kiemelni és a végletekig szajkózni. Anno mzp és a háborúba küldené a magyarokat mondaton bukott el mégha nem is így volt. Kurva nehéz lehet így beszélni, hogy minden egyes szavadat 3x meg kell gondolnod.
sociocat666 on
Nagyon nagyon kellemetlen volt nézni. Kulja stílusa, az érzelmes populista bullshit nagyon nem jött be. Kb egy szappanopera MP alteregót kaptunk. Többet vártam. Kevés érvelés, kevés terv. Hatásvadászat.
edit: Egyszer valóban becsúszhat egy ilyen a Tiszának, de több nem szerintem.
YetiBelaVendegmunkas on
Takács egyértelműen leszerepelt, de hát nem is tudott más történni. Viszont Kulja stílusa nem tetszett. Kevés volt a tény, pedig lett volna bőven. Ettől még alapvetően jól teljesített és ne felejtsük el, hogy egy relatíve rutinos politikus és vezető volt szemben egy újonccal és így pláne szép az újonc részéről a győzelem.
Amúgy meg pár apróság, ahol személy szerint tudom, hogy Takács hazudik:
1. Honvéd Kórházban 13 HÓNAPRA lett volna várólistán időpont hasi sérvműtétre (ami amúgy ellátatlanság miatt alakult ki). A csavar a dologban, hogy orvos VAN, műtő VAN, ezekbe időpont VAN, de nincs ágy… De ha fizetünk a Vitalitás Centrumban ágyért, akkor már 3 hónapra van időpont. No persze az se 60 nap alatti.
2. Tetszett, hogy felhozta Takács az SMA-s gyerekeket, mint jó példát. Mert hát ott éppen az volt, hogy a Zolgensma gyógyszer árát ugye a nép dobta össze (Lölö is beszállt). És mivel már itt a Bethesdában volt rutin a kezeléssel, a szlovákok is ide küldték az ottani beteg gyerekeket. Egy apróság fontos… ők TB alapon ki is fizették. Na így lett SMA centrum a Bethesda, nem úgy, hogy a magyar állam finanszírozta volna.
3. A gyógyszerek ártámogatását tényleg kiszervezték alapítványba, szóval Takácsnak nem kellett volna erre mondania semmit.
4. Mulatságos volt, hogy miután az FDA által ideiglenes engedéllyel ellátott Pfizer-COMIRNATY oltással végigoltották Európát és az országot, valamint a Szerbiában engedélyezett Sputnikkal a másik felét, még Kulja lett beállítva szemétnek, hogy ideiglenes engedélyes gyógyszert akarna alkalmazni.
Battalam on
Igazabol szerintem fantasztikus volt, Takacs eloadta, hogy a magyar EU egesz jo.
Teljesen okos strategia volt, hogg nem Takacsot kell megverni, hanem teret engedni neki, hogy bizonygassa, hogy itt ugyan vannak hibak, de minden teljesen jo igazabol, rengeteget koltenek az egeszsegugyre… kozben meg aki nezi a TV-t annak az a szemelyes tapasztalata, hogy ez nem igy van, nezdmar ez hazudik
🙂
Akik szerint ez box meccs volt ahol ki kell vegezni a masikat, az nem ert ehhez a mufajhoz, plane egy andrasdoki lelkuletu embert nem lehet uthengerkent felkuldeni a palyara mint MP-t igy mas taktikat valtasztottak, sikeresen.
Az mas kerdes, hogy en is szivem szerint azt neztem volna, hogy teljesen megsemisiti, kivegzi, levegot nem hagy neki… olyan Marcisan.
ScientistMassive620 on
Ez van amikor a szexi életrajzok és profilképek alapján castingolnak politikusokat, nem politikai érzék alapján. Remélem sokat fog javulni a tiszás felkészítő csapat is, mert látható módon nem volt olyan jól összerakva.
DivingFeather on
Ez a téma napi szinten emberek tízezrei számára húsbavágó kérdés. Ha Kulja valóban az embereket szerette volna képviselni, akkor a témához illeszkedő retorikai stílust kellett volna választani.
Azért éreztük sokan (köztük én is), hogy ennek a vitának nem volt igazi győztese, mert hiányzott Kulja hangjából a térdprotézisre 2035-ig várni kényszerülő pedagógus frusztrációja; a gyógyszereit megfizetni képtelen kisnyugdíjas kétségbeesése; a TBt fizető és mégis magánegészségügybe kényszerülő dolgozók haragja; a szeretteiket a vállalhatatlan kórházi körülmények miatt elvesztő gyászolók mérhetetlen fájdalma.
Ezt a témát nem lehet kimérten képviselni, nem lehet egy olyan országban ahol a fentiekért 15 éve nincsenek felelősök, ahol a kormány nem vállal vitákat, párhuzamos valóságokat épít, és még lehetne sorolni.
Ezzel együtt; Takácsnak ide nem is kellett ellenfél: magát járatta le. Nem Kulja érvei vagy adatai miatt, hanem a valóság kérlelhetetlen arculcsapása miatt. Aki 2025-ben a valódi Magyarországon él, az pontosan tudja, hogy mennyire romon van az egészségügy, aki ilyen szinten próbál mást állítani, az egész egyszerűen minden mondatával a saját hitelességét rombolja.
Signal-Use6336 on
Tragikusan szar volt mindketto. Nem mindenkinek valo a kepernyo
40 commenti
Takács hogy bírt ilyen rosszul bánni az idejével?
Azt vártam, hogy vita formátum ismeretben a Fideszes, valszeg 600 propagandista által felgombolt, Karmelita-pincében orrvérzésig tréningelt Takács fog szuperálni, erre nem. Nagyon nem.
Ennek semmi értelme nem volt. Csúsztatás verseny. Ezt nem nyerte meg sem Kulja, sem Takács. Mindkettő fújta a magáét, propaganda és excel kontra érzelmek. Kulja a Tiszásoknak beszélt, Takács a Fideszeseknek. Egy Tiszás sem lett Fideszes és egy Fideszes sem lett Tiszás, a bizonytalan meg még bizonytalanabb lett.
A szarnak lett adva egy pofon.
Önmagában jó volt, de Kulján látszódott, hogy biztonsági játékot tolt. Takács kevésbé, szerintem meg is lett ennek az ára 1-2x.
Sokat nem fog változtatni a helyzeten úgysem, de legalább gyakorol és tanul belőle a Tisza.
Kuljának pedig gratuláció, nem volt semmi ezt így bevállalni.👏🏻👏🏻
Takács kicsit magabiztosabban adta elő a faszságait, de az utolsó 7+1 percben jól használta ki Kulja, hogy nem maradt több ideje a gecisápadt NER katonának. (Jó szarul nézett ki, biztos stresszes a lelkem:) )
Szerintem elég gyenge volt Kulja, sokkal többet vártam tőle…Sok magas labdát le lehetne csapni, lassú és határozatlan volt. Az egészségügy kb nyerhetetlen terület, fel kellett volna mosni Takáccsal a padlót. Kár ezért…
Tegyük a szívünkre a kezünket és mondjuk ki: ennek a vitának nem lett igazi győztese, aki mást mond az hazudik, és én ezt úgy mondom hogy továbbra is a tiszára szavazok!
Ez nem volt vita.
Mondjuk azt adnám, ha olyan politikusaink lennének, akik nem lopják ki a szemünk és hazudnak a pofánkba, de nem annyira brillírozik heti trash műsorokban…
Ápoló vagyok. 3 percet tudtam nézni belőle de éreztem a kezdődő strokeot szóval kikapcsoltam
Takács számára ez megnyerhetetlen volt. De mégsem veszített. Tehát ő jött ki jobban a vitából. Annyi pozitívumot lehet csak mondani, hogy jó hogy most ment bele a Tisza ebbe a botlásba, nem később. Muszáj tanulniuk ebből és változni.
Tét nélküli, csak egy orbán-MP vita változtathatna érdemben az erőviszonyokon, de a sztrítfájter max Hont Bandival mer ringbe szállni
Röviden: egyik tábor sem nyert vagy veszített többet a másiknál. Nem az ATV stúdiójában fog eldőlni a választás,hanem Budapesten,illetve főként **VIDÉKEN.**
Szerintem mindkettő fél nagyon vérszegény volt, nagyobb durranásra számítottam.
Takácsot leszarom, de Kulja… Nem kell ide karaktergyilkolás, amíg így vitázik. Majd beletanul. Mikor? 10 hónap van vissza. A magyar egészségügynek, ennek a romhalmaznak a főembere ült vele szemben és ennyire futotta? Azért ennél többet vártam.
https://preview.redd.it/dtjjhpmv5q8f1.png?width=1080&format=png&auto=webp&s=8aa4e4cca320372b2cdbdbe38ca1f39796d6e72c