Néha úgy érzem Dávid és Jani vitáját mint mikor két felnőtt válik, Lázár az anyu aki félrekúrt, Dávid meg az apu és én mint gyereknek próbálják elmagyarázni, hogy ki miért szar 👨🏻🍼persze én mint gyerek szopom meg.
kamasuka84 on
Mondjuk a Flirt motorvonatokat még a szoci kormányok (talán még Megyó) alatt rendelték, és a 2010-es kormányváltásig a ma szolgálatban álló 60 egység mindegyikét leszállították.
Purple-Bluebird-9758 on
Kicsit szürreális ez a teliapocak vigyor a drámai címmel a borítón.
Super_Hotel_8875 on
Korrekt, tárgyilagos, és hiteles.
Itt is látszik, hogy a korrupt, hazaáruló, ruszkibérenc tolvaj kormány a saját érdekében tesz tönkre ágazatokat, és konkrétan egész Budapestet.
Lázár Budapesttel és a vasúttal is azt csinálja, mint Hódmezővásárhelyen. Ellenzéki kézben van?
Basszuk szét, lehetetlenítsük el, finanszírozzuk alul, gáncsoljuk.
Ja hogy ezzel több millió állampolgárral baszunk ki, életeket teszünk kockára? Kit érdekel!
dannyspub_FS on
Imádom hogy Vitézy egy szuszra ledarálja a tényeket, kár, hogy a Tisza a kormányra kerülés után vélhetően nem hívja majd be a kormányba, mert akkor pont beszállna a pártpolitikába
A nerfidesznyik szavazóbázist nem érdekli, hogy miként p…..nykodik a nerfidesznyik politika!
Dear_Badger9645 on
Én szerintem az átlag ember nem tudja elképzelni, hogy egy megfelelő vasúti közlekedés mekkora hatalmas bonuszt tud nyújtani egy országnak. Legyen az munkába vagy kirándulni járás az ország egyes pontjainak összekötése stbstb. Ezért pedig a legkevésbé se fog kicsit is jobban háborogni, max a szokásos “már megint szar a MÁV” mantraval letudja a helyzetet.
8 commenti

És a mai nap is összeomlott… 😀
https://preview.redd.it/6t89h0wg7paf1.png?width=1280&format=png&auto=webp&s=0e2dbcde99e688c722ed8e6241bc3fd4a5374ded
És? És?