Csak fejeznéd már be a hazudozást, faszért nem tudsz csendben maradni. Nem kell ígérgetni, elég ha bekussolsz
toprongyos on
jajj hagyjál már geci…”éV mÁsoDik feLéBeN rEméLem hOgY lÁtni iS foGuNk”. Benézted, de kurvára, ezen nincs mit szépíteni. Nincsennek EU s pénzek, és leseggelt a gazdaság a faszba. Nem hogy repülőrajt meg a faszom… örüljünk ha nem lesz 26 ra álamcsőd a ha ilyen ütemben vesszük fel a hiteleket, amik csak arra jók, hogy a gazdaságban keletkezett lyukakat valahogy betudjátok tömni….
AccomplishedSwim311 on
Engem a hideg ráz az Ultrahangtól, de szerintem ez volt az _első igazi_ bekérdezés. Se Hont, se a többi suttyó nem kérdezett ilyeneket. “Ne dobjatok rám földet”, ha esetleg tévednék, és mótvá ilyesmi kérdés a többi seggnyalonc médiában, vagy csak túl naiv vagyok.
Nit_Pacso on
Azt nem mondta, hogy melyik év második felére gondolt.
Jadekristaly on
Azért nem gondoltam volna, hogy így be meri kérdezni a riporter a vezért. Ilyet nem tapasztaltuk még a nyaloncmédiától. Van ennek a srácnak még munkája? (Szomorú, hogy egy minimális bekérdezéssel már ki lehet emelkedni a szennymédiából.)
A “10 millióan vagyunk a gépen” elég érdekes indoklás… Kicsit olyan mintha arra célozna, hogy a társadalom nagyja semmirekellő kolonc.
rigolya on
navracsicska is hamarabb kapott új nerfidesznyik állást, mint hogy “3 hónap múlva megérkezzen az EU-s pénz” !!!
Fun_Perception8718 on
Ki gondolta volna, hogy hazai pályán ilyen kellemetlen kérdést kap. Nem volt meggyőző a “remélem” vagy az “azt gondoltam könnyebb lesz” kijelentés, illetve az állkapocs nyútogatás. Könnyebbnek gondolta a teljes minisztréiumi stábbal a háta mögött vagy csak ő úgy önmagában?
Tall_Ride7106 on
Istenem de bolcs a nagy vezer, hogy baszna meg egy talicska apro majom te paraszt.
Fabulous_Cloud371 on
Melyik év?
Weary_Month274 on
Gondolom akkor az igért húsvéti nagytakarítás is valamikor október környékén…
GrassNo7577 on
Nem ez a srác kérdezte arról Bohárt, hogy milyen meleg prostiként élni? 😅
Terrible-Humor6779 on
Kicsit keményebb kérdéseket is küldenek előre Rogánék. Nem gondolom, hogy csak úgy bekérdezett a srác.
Honest_Climate_7945 on
A jo kurva anyadat hazudozol allandoan
bluetorch1 on
A 10 millió ember tartja vissza a gépet lol. Még szerencse, hogy a kurva adót nem kell fizetnie senkinek. Az adófizetők fizetik az üzemanyagot, a balfasz meg képtelen elindulni a géppel, erre azt mondja ő intéz mindent, a lakosság meg csak nehezíti ezt. Keressen valami putrit, mondjon le, költözzön be, aztán akkor nem lesz aki visszatartsa a nagy tervektől.
csabberfej on
“Azt gondoltam egyébként, hogy könnyebb lesz.”
Azért ennek súlya van. Valamilyen számítása nem jött be? Neki? A csúti Ramszesz ilyet nem igazán szokott mondani.
Naive-Bee9013 on
Erre mondhatom hogy Qrbán, a kurva anyukád bazd szájba?
Várom mikor áll ki Magyar Péter ellen, ahol nincsenek megrendezett finoman fogalmazott kérdések, tények.
Nyomorék dagadt disznó. Menj pörkölödni USA-ba.
Heavy-Possession-492 on
Lölöröl azt mondta, hogy tök véletlen, hogy ő gazdagodott meg, mert más osztálytársa nem lett milliárdos 😀
Gondolom, ebben az a véletlen, hogy Lölöt hívta fel, hogy kelle egy stróman és nem a szobafestő Kovács Józsit.
25 commenti
Július van.
Majd…
Ja, év végén pedig azt mondja, hogy idén nem jött össze, de jövőre már jó lesz, trustmebro.
https://preview.redd.it/rrs3qcymxgdf1.jpeg?width=1079&format=pjpg&auto=webp&s=c24f368ad93d498844e6ce7771b0f3f4d071831b
Csak fejeznéd már be a hazudozást, faszért nem tudsz csendben maradni. Nem kell ígérgetni, elég ha bekussolsz
jajj hagyjál már geci…”éV mÁsoDik feLéBeN rEméLem hOgY lÁtni iS foGuNk”. Benézted, de kurvára, ezen nincs mit szépíteni. Nincsennek EU s pénzek, és leseggelt a gazdaság a faszba. Nem hogy repülőrajt meg a faszom… örüljünk ha nem lesz 26 ra álamcsőd a ha ilyen ütemben vesszük fel a hiteleket, amik csak arra jók, hogy a gazdaságban keletkezett lyukakat valahogy betudjátok tömni….
Engem a hideg ráz az Ultrahangtól, de szerintem ez volt az _első igazi_ bekérdezés. Se Hont, se a többi suttyó nem kérdezett ilyeneket. “Ne dobjatok rám földet”, ha esetleg tévednék, és mótvá ilyesmi kérdés a többi seggnyalonc médiában, vagy csak túl naiv vagyok.
Azt nem mondta, hogy melyik év második felére gondolt.
Azért nem gondoltam volna, hogy így be meri kérdezni a riporter a vezért. Ilyet nem tapasztaltuk még a nyaloncmédiától. Van ennek a srácnak még munkája? (Szomorú, hogy egy minimális bekérdezéssel már ki lehet emelkedni a szennymédiából.)
https://preview.redd.it/vbwobhpwygdf1.jpeg?width=640&format=pjpg&auto=webp&s=3d17d1655d4bb644f2c277c4c307a6248b924f57
A “10 millióan vagyunk a gépen” elég érdekes indoklás… Kicsit olyan mintha arra célozna, hogy a társadalom nagyja semmirekellő kolonc.
navracsicska is hamarabb kapott új nerfidesznyik állást, mint hogy “3 hónap múlva megérkezzen az EU-s pénz” !!!
Ki gondolta volna, hogy hazai pályán ilyen kellemetlen kérdést kap. Nem volt meggyőző a “remélem” vagy az “azt gondoltam könnyebb lesz” kijelentés, illetve az állkapocs nyútogatás. Könnyebbnek gondolta a teljes minisztréiumi stábbal a háta mögött vagy csak ő úgy önmagában?
Istenem de bolcs a nagy vezer, hogy baszna meg egy talicska apro majom te paraszt.
Melyik év?
Gondolom akkor az igért húsvéti nagytakarítás is valamikor október környékén…
Nem ez a srác kérdezte arról Bohárt, hogy milyen meleg prostiként élni? 😅
Kicsit keményebb kérdéseket is küldenek előre Rogánék. Nem gondolom, hogy csak úgy bekérdezett a srác.
A jo kurva anyadat hazudozol allandoan
A 10 millió ember tartja vissza a gépet lol. Még szerencse, hogy a kurva adót nem kell fizetnie senkinek. Az adófizetők fizetik az üzemanyagot, a balfasz meg képtelen elindulni a géppel, erre azt mondja ő intéz mindent, a lakosság meg csak nehezíti ezt. Keressen valami putrit, mondjon le, költözzön be, aztán akkor nem lesz aki visszatartsa a nagy tervektől.
“Azt gondoltam egyébként, hogy könnyebb lesz.”
Azért ennek súlya van. Valamilyen számítása nem jött be? Neki? A csúti Ramszesz ilyet nem igazán szokott mondani.
Erre mondhatom hogy Qrbán, a kurva anyukád bazd szájba?
Sokan ülünk a gépen.
Szerintem Viktor most már itt tart:
https://preview.redd.it/e9x2xkm22hdf1.jpeg?width=275&format=pjpg&auto=webp&s=40d750da818ee8b08f62daa3604966cc16615733