Minden tiszteletem azoknak akik nem csapták állcsúcson ott helyben
spectacular_demise on
Itt a 15 perc hírnév a csávónak. Majd írat rap nótát, meggazdaxik és fellép valami fideszes show műsorban.
Álomkarrier.
Embarrassed-Put108 on
A tükörbe nézés még mindig nehéz egyeseknek.
GoldComposer7546 on
De amugy konkretan mi volt a baja?
Rossdaemon on
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem a köpködés az egy éles határ az ember és a majom között.
Egyszerűen undorító. A Covid-évek után pedig beteg dolog is mindenfelé szétküldeni a csuládat, bele a vakvilágba.
Ehhez képest olyan szinten természetesen tolják ki az emberszabásúak az utcán is a turhát, mint ahogy mások pislognak.
Akit én csulázni látok, az automatikusan átkerül a szemben a ‘szubhumán’ kategóriába. Azt feltételezem, hogy ezt látta otthon – az az otthon pedig valamiféle kutyaól, vagy retkes vacok lehetett, generációkra visszamenően valamiféle aljanépek lehettek az ősei akiktől ezt a viselkedésmintát kapta, őt hiába rakod 21. századi díszletek közé, ugyanúgy megállná a helyét a 14. századi füligszaros jobbágyok közt is – sőt, ott érezné magát csak jól igazán.
Na aki meg vitát akar intézni köpködéssel, vagy az agresszióját fejezi ki vele, az még egy kategória a szubhumán alatt.
Az tényleg véglény.
Distance_Regular on
A csávó helyében a minimum hogy kitesz egy bocsánat kérős posztot vagy tisztázza magát
Pure_East_6777 on
Az ilyen atrocitások épp Magyar Péter és a TISZA történetét erősítik. Nem véletlenül kéri MP a TISZA szimpatizánsokat, hogy kerüljék az agresszió minden formáját, mert azzal csak a Fidesz járna jól.
Ráadásul ezeket a “harcosokat” nem lehet leállitani. Ez ugyanolyan probléma a kormanypártok számára,mint a luxizás.
Félő, hogy a választás közeledtével ezek az esetek gombamód elszaporodnak. 🙁
Van ebben kockázat: sok Tiszásnak sok az alja. Valaki tettlegességig idegeli magát és áldozat csinál a köpködőből. Ha most esetleg nem, az szerencse — de tudjuk, meddig jár a korsó a kútra.
Basic-Love8947 on
“Mi vagyok én majom..” – ezek alapján igen
LazyBanjo on
Legalább egy igazi ismert gyökér lett 😂
z4ut4n on
Kár, hogy nem voltam ott. Dobtam volna neki egy banánt, attól lenyugszik, míg elbíbelődik vele, hogy kibontsa.
szekiur on
Amúgy most komolyan… de tényleg. Kiafaszom vesz házat egy sivatagosodás előtt 3 évvel álló területen, egy olyan telken, ahol egy kibaszott árnyék nincs, csak térkő, gecimeleg, szúnyog, évtizetek óta elvándorlással, munkanélküliséggel, lecsúszással, minőségi élelmiszer hiánnyal küszködő térségben?
23 commenti
Ez a videó jól tükrözi a magyar oktatás jelenlegi állapotát.
Proli csürhe az egész Fidesz
Micsoda véglény.
Az kemény. A korábbi idegbetegek alakításait közel nem látták ennyien. Czédulás esete is “csak” 5.4 millió megtekintést generált FB-n.
Szósz:
https://www.facebook.com/share/v/1B6178cmVm/
https://www.facebook.com/share/v/1ExxRBZzcV/
https://www.facebook.com/share/r/1CbDECfrfb/
https://www.facebook.com/share/v/14Eh9W3S3Ri/
Ki is a delikvens?
A kutya csak a kerìtès mögül mer nagyot ugatni
büszke lehet magára ez a bánat csöves. élete műve
az ún. jobboldali kulturális fölény…
Minden tiszteletem azoknak akik nem csapták állcsúcson ott helyben
Itt a 15 perc hírnév a csávónak. Majd írat rap nótát, meggazdaxik és fellép valami fideszes show műsorban.
Álomkarrier.
A tükörbe nézés még mindig nehéz egyeseknek.
De amugy konkretan mi volt a baja?
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem a köpködés az egy éles határ az ember és a majom között.
Egyszerűen undorító. A Covid-évek után pedig beteg dolog is mindenfelé szétküldeni a csuládat, bele a vakvilágba.
Ehhez képest olyan szinten természetesen tolják ki az emberszabásúak az utcán is a turhát, mint ahogy mások pislognak.
Akit én csulázni látok, az automatikusan átkerül a szemben a ‘szubhumán’ kategóriába. Azt feltételezem, hogy ezt látta otthon – az az otthon pedig valamiféle kutyaól, vagy retkes vacok lehetett, generációkra visszamenően valamiféle aljanépek lehettek az ősei akiktől ezt a viselkedésmintát kapta, őt hiába rakod 21. századi díszletek közé, ugyanúgy megállná a helyét a 14. századi füligszaros jobbágyok közt is – sőt, ott érezné magát csak jól igazán.
Na aki meg vitát akar intézni köpködéssel, vagy az agresszióját fejezi ki vele, az még egy kategória a szubhumán alatt.
Az tényleg véglény.
A csávó helyében a minimum hogy kitesz egy bocsánat kérős posztot vagy tisztázza magát
Az ilyen atrocitások épp Magyar Péter és a TISZA történetét erősítik. Nem véletlenül kéri MP a TISZA szimpatizánsokat, hogy kerüljék az agresszió minden formáját, mert azzal csak a Fidesz járna jól.
Ráadásul ezeket a “harcosokat” nem lehet leállitani. Ez ugyanolyan probléma a kormanypártok számára,mint a luxizás.
Félő, hogy a választás közeledtével ezek az esetek gombamód elszaporodnak. 🙁
Már 8.1M
Ismerős vagyok ezen a részen. Azon a soron, ahol ez a jómadàr óbègat, épp van egy [eladó](https://ingatlan.jofogas.hu/jasz_nagykun_szolnok/Tisza_tavi_4_Szoba_Nappalis_Luxus_Nyaralo_151086530.htm) ingatlan. Feltéve ha van 250 milliód és óhajtasz egy ilyen szomszédot. Egyébként pazar a kilátás a tóra, remek horgászhely. Nagyjából 15-20 ilyen hàzikót húztak fel oda.
Tipistopi lefoglalom az úriembert vőnek!