Pattoghat Viktor hogy így lett volna, úgy lett volna, de szerintem az sokkal beszédesebb, hogy a Tisza EP képviselői közt tényleg több a nő mint a férfi. Remek példája annak, hogy nem mondani, meg ígérgetni kell, hanem csinálni.
Egyébként én olyan változatban ismerem, hogy “ha nagyanyádnak kereke lett volna, akkor meg ő lett volna a büféskocsi” 😀
Engem az is zavar, hogy Orban ennyire latszolagosan semmibe nezi azt, hogy a miniszterelnokot valasztjak es nem csak ugy adjak a poziciot 🤡
Hogyan választják a miniszterelnököt, és melyek a legfőbb feladatai?
A miniszterelnököt a köztársasági elnök javaslatára az országgyűlés tagjai választják meg. (Kormányprogramról ezzel egy időben szavaz az országgyűlés.) A miniszterelnök megválasztásához az országgyűlési képviselők több mint a felének szavazata szükséges. A miniszterelnök a megválasztásával hivatalba lép. A miniszterelnök feladata, hogy a kormány programjának keretei között meghatározza a kormány politikájának általános irányát. Javaslatára nevezi ki a minisztereket a köztársasági elnök, így a munkáltatói jogokat is ő gyakorolja felettük. Emellett vezeti a kormány üléseit, és biztosítja a kormány által hozott rendeletek végrehajtását. A Kormány a miniszterek kinevezésével alakul meg. A Kormány tagja az Országgyűlés előtt esküt tesz.
12 commenti

https://preview.redd.it/h8dx5tirs7hf1.png?width=498&format=png&auto=webp&s=6ad932a2869bae7afac3d3b436d40c46c326f1ce
Engem az is zavar, hogy Orban ennyire latszolagosan semmibe nezi azt, hogy a miniszterelnokot valasztjak es nem csak ugy adjak a poziciot 🤡
Hogyan választják a miniszterelnököt, és melyek a legfőbb feladatai?
A miniszterelnököt a köztársasági elnök javaslatára az országgyűlés tagjai választják meg. (Kormányprogramról ezzel egy időben szavaz az országgyűlés.) A miniszterelnök megválasztásához az országgyűlési képviselők több mint a felének szavazata szükséges. A miniszterelnök a megválasztásával hivatalba lép. A miniszterelnök feladata, hogy a kormány programjának keretei között meghatározza a kormány politikájának általános irányát. Javaslatára nevezi ki a minisztereket a köztársasági elnök, így a munkáltatói jogokat is ő gyakorolja felettük. Emellett vezeti a kormány üléseit, és biztosítja a kormány által hozott rendeletek végrehajtását. A Kormány a miniszterek kinevezésével alakul meg. A Kormány tagja az Országgyűlés előtt esküt tesz.
*pantográf
—
El is kotródtam
[https://www.youtube.com/watch?v=Nq82CB-zOto](https://www.youtube.com/watch?v=Nq82CB-zOto)
ehhez nyuszi volt
Milyen kár, hogy a Tiszának a BP-i közgyűlésben is férfi frakcióvezetője van. /s
Forrás? A postban troliról ír…
Plot twist: Varga Judit megcsalta MP-t Orbánnal (jó, ezen okádnom kellett), ezért bosszúból tönkre akarja tenni a fideszt.
Az alatt mit ért hogy szerencsére több a női politikus mint a férfi?
A kegyelmi ügyben varga judit nagyon nem áldozat, ezt azonnal felejtsük el
>a TISZA-ban szerencsére több a női, mint a férfi politikus
pedig kezdtek meggyőzni…
Azért jó lenne, ha MP nem kezdené úgy beállítani a Jucust, mintha zsír ártatlan lenne mindenben…