Share.

    46 commenti

    1. nyomibucimaci on

      A magyarok vagyona jellemzően ingatlanban van, ha ezt nézzük reális lehet.

    2. itmustbeconteo on

      Ez igaz.
      2010-ben volt 4000 forint megtakarításom, ma 10000 van.

    3. IndependentEarly8806 on

      A magyarok a NER útján élvezik a vagyonuk gyarapodását…

    4. SusCat_co on

      Mivel a fidesz “magyarok” alatt általában magukra gondol, ez ebben az esetben még kicsi számnak is tűnik. Ne szerénykedjetek srákok.

    5. Alone-Work6751 on

      “Lázár János építési és közlekedési miniszter 2024-ben is növelni tudta amúgy is jelentős földbirtokainak számát, és idén is csak pótlap segítségével tudta feltüntetni az összes ingatlanját, és immár 46-tal rendelkezik. Szerzett egy három- és egy kilenchektáros szántót Hódmezővásárhelyen, valamint egy 90 négyzetméteres lakást az V. kerületben tavaly.”

    6. Nem biztos hogy hazudik, **átlagban** lehet hogy kijön… Felhúzza a NER…

    7. Friendly-Narwhal-386 on

      Mikor pengő volt akkor meg tele volt milliárdosokkal az ország.

    8. gaborauth on

      Ehhez kell egy szimpla Fidesz-magyar szótár, amit felütve azt látjuk, hogy
      “magyar”: Fideszes kormánytag, képviselő és polgármester.

    9. 2007-ben 11 miilióért vettük a lakás, most kb 35-40 milliót ér, érhetnek többet is, ha fel lenne újítva a fürdő-wc, de ebben a nagy vagyonosodásban, arra most nem futja.

    10. SungabubusHUN on

      Hát vagyonosabb lettem de nem gondolnám hogy ezt a fidesznek köszönhetem 🤷🏻

    11. willyhun on

      Nekem az a bajom, hogy 70% százaléka ennek a vagyonnak a NER mágnásoknál van.

    12. just_another_dev_guy on

      Igaza van! Nőt a vagyonunk! Orbán zsebében…

    13. Outrageous-Poem-4965 on

      Ha a Lölő vagyona kb 1400 milliárd, akkor az övé egymilliószorosára nőtt (ha bátran feltételezzük, hogy volt 1.4millió forintja).

    14. G6br0v5ky on

      Amióta a Fidesz kormányon van elinflalodott ez a magyar vagyon

    15. LowCarbChef_101 on

      Azinflációsvagyon.
      De bölényből 25-ször több van hatvanpuszta környékén, ez is valami

    16. botsoundingname on

      És az a vagyon ugyanannyit ér mivel leértékelődött a forint és infláció. Ennyi 

    17. Ok-Payment6014 on

      Most úgy elfáradtam ebben a naaaagy vagyon felhalmozásban, hogy – úgy döntöttem – pihenek egy kicsit és a jövő héten majd folytatom🥱

    18. zseliakiraly on

      Vincent akárhányadik törvénye: “magyarok” alatt magukat értik. Így a kijelentés is igaz.

    19. Bitter-Plate8035 on

      Ez egyébként még igaz is lehet de mivel klasszikus PR duma ezért kontextus nélküli. Ha hozzá nézzük az árak mennyit növekedtek akkor maximum egyhelyben toporgunk ha nem csökkent a vagyon.

    20. Training_Luck3208 on

      A lakasok ara minimum 250%-kal emelkedett, ha semmi megtakaritasod nincs akkor rendben az egyenlet, de lolo vagyona kiteszi a 3 million letminimum alatt elo vagyonat 🙁

    21. aides_ystNM on

      Na ez most pont igaz. Nekem is 2,5x-ös példàul. Ez tök fasza is LENNE, ha az árak nem 4x-esei lennének.

    22. inebhedj on

      Hogyne lenne, Lölö, Pityu és a többiek vigyáznak rá… 🤷‍♂️

    23. Huge-Incident-94 on

      Minden mas meg 5*annyiba kerul. Kosz szepen, te istencsapasa.

    24. Mysterious_End_2462 on

      A halmozott infláció 100% (a gyakorlati életben ennél sokkal több). Szoval kussolj, Jancsi.

    25. anger_oax on

      a lázár-orbán-mészáros-matolcsy, stb… családé biztosan, sőt!

    26. MiddleAddition5449 on

      Én is érzem, sőt, nekem a Fidesz alatt már dupla annyi szülinapom volt, mint Gyurcsányék alatt!!!

    27. IdealDarkness1975 on

      Az a baj, hogy nèv szerint tudjuk kinek nőtt a vagyona, csak azoknak nem 2.5-szer, hanem minimum 250-szer nőtt, te fèreg.

    Leave A Reply