Tele van a Reddit hogy mit műveltek a Szerb erők a tüntetőkkel. Jól nézzétek meg azokat a videókat…
jailbird on
Szerbiában a 90-es évek közepén annyi verést kaptam rendőröktől hogy egy idő után már nem is számoltam. Lázadó tiniként nem volt nehéz nekik nem tetszően öltözködni vagy rossz helyen lenni, és már jött is néhány pofon, vagy rosszabb esetben egy-két csapás tonfával, még rosszabb esetben egy kiadós csépelés. Nem hiába van egy hatalmas ACAB tetkó rámtetoválva igen jól látható helyen.
Egyszer úgy megvertek, hogy miután szédelegve hazamásztam és befeküdtem az ágyba, anyám alig tudott felébreszteni mivel felment a lázam 49 fok fölé amit nem tudtunk csillapítani, mellé vért is köhögtem. Persze azt is látta hogy teljesen össze vagyok verve, és nem volt autónk sem pénzünk taxira, úgyhogy rákényszerített arra, hogy lázasan biciklizzek el vele a sürgősségire ami a város másik oldalán volt. Már nem emlékszem hogy jutottam oda, de az első ápoló vagy orvos aki kivizsgált az mindent lelkiismeretesen leírt a leletbe és felháborodva felhívta a rendőrséget hogy mégis hogy képzelik hogy agyonvernek egy gyereket. Nos a nyomorultak kb. fél órán belül bejöttek a sürgősségire, igen gyorsan előkerítettek egy másik orvost aki rámnézett és csak annyit mondott: “egyértelmű tüdőgyulladás, menjenek haza”.
Szerbiába visszatértek ugyanazok az idők amit Milošević idejében éltek át az emberek.
Edit: 39 fokos lázra gondoltam, 49-et írtam, nyilván egyszerű félreütés. Azért tisztában van vele mindenki, hogy hol a határa a magas testhőmérséklet hihető átvészelésének, ha nagyon túlozni szerettem volna írok 41-et vagy 42-őt. Rákérdeztem a családi csoportban, ha anyám esetleg megtalálja a látleletet akkor megosztom majd 🙂
És akkor nézzük meg az ukrajnai magyar halálát, akit AGYONVERTEK a fidesz szerint. Én láttam videót róla, valahogy ilyen sérülések/ foltok nem voltak láthatóak a testén, mint a fényes tekin tetű méltán dicső szerb barátjának az országában egy tüntető diákén….
Legitimate-Role8053 on
Pedig csak egy békés tüntető volt, mi?
Ok_Procedure_8519 on
Demokrácia Lyme-kór
Swagonis on
Coming to Hungary in 2026!
Wild_System_3306 on
felkészül faszopoó gömbcigány döbrögi geci
tutipasi on
vucsics egy tomeggyilkos bunozo, meg laza ami most megy. boszniaban sajat kezzel gyilkolt
9 commenti
Egyet?

https://preview.redd.it/dfs2nhu0jejf1.jpeg?width=999&format=pjpg&auto=webp&s=18b129ab48da503ed916509a68dad81df225e2a1