Ez már valszeg egy generációs szakadék is. Mivel nyomorban nőttek fel, azt romantizálják és egymás vállát fogva mondják, hogy “Mink is éheztünk, oszt’ csak itt vagyunk”. Nem értik meg, hogy az életnek nem az a lényege, hogy ki tud kevesebb pénzből megélni. Egy európai ország ami ráadásul tagja a világ két legnagyobb szövetségének 2025-ben nem engedhetné ezt meg magának.
Artistic-Category885 on
Én is meg tudok élni pont ennyiből, de ez túlélés, nem élet és nem lehet bármeddig fenntartani. Nem teszel félre semmit és egy idő után leamortizálódnak a háztartási készülékek.
Nem akarok senkinek a lelkébe gázolni de ez a fickó (és hasonlók) a szocializmus hagyatéka akinek a nyomor annyira az élete részévé vált hogy nem is látja. Az ilyenek Orbánékat jómódúnak látják, mert képtelenek elképzelni hogy mit jelent az hogy “gazdag”.
Őket úgy lehet kizökkenteni ha mutatsz nekik egy baszott nagy családi házat, 3 kocsival és amikor megkérdezi “ez melyik miniszteré” megmondod neki hogy “egy random fogorvosé”.
faszmacska on
Roncstársadalom
Alone-Work6751 on
És a 180 ezerből még ajándékot is tud küldeni az unokának. Németbe.
Appropriate_Box1380 on
Azért még jó hogy ott nem tartunk, hogy kevesebb ember van az élelmiszerüzletekben, mert az azt jelentené, hogy konkrétan éhínség van, mert egy társadalmi réteg nem tud ételt venni. Szóval az úrnak lényegében az az érve, hogy “hát éhínség az még nincs, tehát jobb nem is lehetne”.
No-Wish-5166 on
Jó, hát már meglévő tehermentes házzal, autóval, 2 (tippeltem) felnevelt és kiköltözött önálló gyerekkel magam mögött lehet én is elvagyok 180k-ból havonta. Közművet, kaját kell csak fizetni és a kézben lévő sör azt sejteti, hogy azt se sokat ha egész nap a kocsmában vagyok.
valamas-hu on
Ami nyugdíjat fizetek ennek a selejt generaciónak az jobban fáj, mint az a pénz ami Andi jaktra költ. Ezeknek a szar is finom, nem is szabadna nekik többet adni.
Bimbaphabibi on
180 ezer? Az gombócból is sok
Acceptable-Pin6469 on
Nem is tudtam, hogy a hétvégi bevásárlás, ami ahhoz kell, hogy tudj mit enni egész héten, ahol ráadásul mindenki az alsópolcos szart veszi, az már a gazdagság jele…
Impressive_Shake5603 on
Az ilyen igénytelen, szellemileg rokkant senkiháziaknak sok is az a 180 ezer.
Green-Bullfrog-6858 on
Akkor a tiéd marad annyi xd
fugebox007 on
Éljenek a Fidesz bankos hitelek és a generációk eladósodása!
NejiHyuga09 on
Szolgalelkű emberek. Buták? Ezt nevelték beléjük? Szerintem mindkettő. Ami pedig még szomorúbb, hogy nagyon sokan vannak. Ezzel is pusztítva a fiatalok jövőjét.
Unusual_Bee_1713 on
Áh igen, a jó öreg “tele a bolt” érvelés. Emlékszem, ahogy a Gyúúúcsány alatt üresen kongott a Tesco meg a (akkor még) Cora. Csak a gazdagok vettek kaját, mi meg sarat ettünk és amit magunk vadásztunk az erdőben.
Ok_Rough547 on
Konkretan egy lakast nem tudsz abbol berelni bro
Expensive_Host_4540 on
az emberek nem éheznek = JÓLÉT
amúgy persze, meg lehet élni havi 180ból, HA még az átkosban vettél egy lakást gombokért, és csak a rezsit kell fizetned. próbáljon meg úgy kijönni ennyi pénzből, hogy mellette még mondjuk albit is kell fizetnie. vagy próbáljon meg összerakni ennyiből önerőt egy saját lakásra
horsewithnonamehu on
Hát épp hajléktalan lettem, de meg tudok belőle élni!
apokr1f on
Tele vannak a boltok ahol az élethez szükséges élelmiszert vásárolnak az emberek=gazdagság. A fidesz szavazókról nem is kell többet tudni ennél.
Tessék, itt is sokan vannak. Egy afganisztáni piacon. Tele van a piac emberekkel, tehát tele vannak pénzzel is. /s
Junior-Health5127 on
Meg kellett volna kérdezni tőle, hogy ebből a 180 ezerből hogy jön ki hó végén. Tud-e félretenni, eljut-e valahova belőle nyaralni, stb. Tőlünk csak 1 országgal nyugatabbra az alap “kis”nyugdíjasok kb wellness központról wellness központra élnek, nyáron strandon, tengerpartokon, télen az Alpokban hónapokat, lakókocsival utazgatnak. Ő pedig “meg tud élni” mert hó végén még futja egy Sopronira. Nagy megélhetés egy ledolgozott élet után. Az ilyenek tényleg jobbágyok.
Alzador94 on
A legegyszerűbb őskőbunkó véleményt hallhattuk: ha tele van a bót akkor nincs itt semmi látnivaló, meg tudnak élni az emberek..istenem
Kasumi__L on
A középszerű luxizás a leszakadó középosztály pótcselekvése.
thinktank_bacsi on
Most voltam boltban. Az összeírt termékek kb fele nem kapható.
Éljen a különadó meg az árrés-stop, visszatért a szocialista hiánygazdaság: nem azt veszel, amit szeretnél, vegyél azt ami éppen van.
zsenyeg on
Ha lerobban a mosógépe és hirtelen ki kell adni egy összegben 150K-t, akkor vagy nem eszik abban a hónapban, vagy áruhitelért kuncsorog a vén idióta faszfej.
AgyhalottBolcsesz on
Fú hallod, ha ezek látnának egy nyavalyás Kauflandot vagy egy kibaszott Auchant Németországban vagy Franciaországban, esetleg Belgiumban vagy Hollandiában, agyvérzést kapna.
illpalpi on
Persze, mert vettek a 70-es években egy Kádár kockát 4 libáért……a nyugdíjukból (többes számban beszél, szóval gondolom a feleségével él) így, hogy csak a rezsit meg a kaját kell fizetni gondolom ha nem is nagy lábon de kijönnek. Ezen a tényen meg már nincs elég intelligenciája továbblátni, és mások helyzetébe belegondolni. Ha nekünk elég a pénz, másnak is!
Trinix89 on
Egy igyénytelen szarnak teljesen elég ez még sok is …. amit még a ő szüleirá hagytak lakásban él és maradtak ugyan azok a ruhák és butorok mi más kell még ? olcsó szar bőrt meg tudja venni és tudja zabálni a zsiros kenyert ÁHT MI MÁS KELL NEKTEK MOCSKOS LIBSIK !!!
MrValaki on
Azért van tele a parkoló, mert 10 perc helyett 40et töltenek ott az árak nézegetésével, hogy mit engedhetnek meg maguknak…
beosztaly_35 on
Aki azzal érvel, hogy “tele vannak a boltok tehát van pénz”, az egy közgazdasági analfabéta akinek fogalma sincs mi folyik körülötte.
30 commenti
Baszki 180k megy el hetente, nem havonta te 🤡
Ez már valszeg egy generációs szakadék is. Mivel nyomorban nőttek fel, azt romantizálják és egymás vállát fogva mondják, hogy “Mink is éheztünk, oszt’ csak itt vagyunk”. Nem értik meg, hogy az életnek nem az a lényege, hogy ki tud kevesebb pénzből megélni. Egy európai ország ami ráadásul tagja a világ két legnagyobb szövetségének 2025-ben nem engedhetné ezt meg magának.
Én is meg tudok élni pont ennyiből, de ez túlélés, nem élet és nem lehet bármeddig fenntartani. Nem teszel félre semmit és egy idő után leamortizálódnak a háztartási készülékek.
Nem akarok senkinek a lelkébe gázolni de ez a fickó (és hasonlók) a szocializmus hagyatéka akinek a nyomor annyira az élete részévé vált hogy nem is látja. Az ilyenek Orbánékat jómódúnak látják, mert képtelenek elképzelni hogy mit jelent az hogy “gazdag”.
Őket úgy lehet kizökkenteni ha mutatsz nekik egy baszott nagy családi házat, 3 kocsival és amikor megkérdezi “ez melyik miniszteré” megmondod neki hogy “egy random fogorvosé”.
Roncstársadalom
És a 180 ezerből még ajándékot is tud küldeni az unokának. Németbe.
Azért még jó hogy ott nem tartunk, hogy kevesebb ember van az élelmiszerüzletekben, mert az azt jelentené, hogy konkrétan éhínség van, mert egy társadalmi réteg nem tud ételt venni. Szóval az úrnak lényegében az az érve, hogy “hát éhínség az még nincs, tehát jobb nem is lehetne”.
Jó, hát már meglévő tehermentes házzal, autóval, 2 (tippeltem) felnevelt és kiköltözött önálló gyerekkel magam mögött lehet én is elvagyok 180k-ból havonta. Közművet, kaját kell csak fizetni és a kézben lévő sör azt sejteti, hogy azt se sokat ha egész nap a kocsmában vagyok.
Ami nyugdíjat fizetek ennek a selejt generaciónak az jobban fáj, mint az a pénz ami Andi jaktra költ. Ezeknek a szar is finom, nem is szabadna nekik többet adni.
180 ezer? Az gombócból is sok
Nem is tudtam, hogy a hétvégi bevásárlás, ami ahhoz kell, hogy tudj mit enni egész héten, ahol ráadásul mindenki az alsópolcos szart veszi, az már a gazdagság jele…
Az ilyen igénytelen, szellemileg rokkant senkiháziaknak sok is az a 180 ezer.
Akkor a tiéd marad annyi xd
Éljenek a Fidesz bankos hitelek és a generációk eladósodása!
Szolgalelkű emberek. Buták? Ezt nevelték beléjük? Szerintem mindkettő. Ami pedig még szomorúbb, hogy nagyon sokan vannak. Ezzel is pusztítva a fiatalok jövőjét.
Áh igen, a jó öreg “tele a bolt” érvelés. Emlékszem, ahogy a Gyúúúcsány alatt üresen kongott a Tesco meg a (akkor még) Cora. Csak a gazdagok vettek kaját, mi meg sarat ettünk és amit magunk vadásztunk az erdőben.
Konkretan egy lakast nem tudsz abbol berelni bro
az emberek nem éheznek = JÓLÉT
amúgy persze, meg lehet élni havi 180ból, HA még az átkosban vettél egy lakást gombokért, és csak a rezsit kell fizetned. próbáljon meg úgy kijönni ennyi pénzből, hogy mellette még mondjuk albit is kell fizetnie. vagy próbáljon meg összerakni ennyiből önerőt egy saját lakásra
Hát épp hajléktalan lettem, de meg tudok belőle élni!
Tele vannak a boltok ahol az élethez szükséges élelmiszert vásárolnak az emberek=gazdagság. A fidesz szavazókról nem is kell többet tudni ennél.
https://preview.redd.it/rhkv26v9z5mf1.jpeg?width=1200&format=pjpg&auto=webp&s=b25b390f239b71b58666690f4a5a2943e83ee09a