Share.

    24 commenti

    1. Dense-Aerie2561 on

      Eskü, még négy év és kész lesz az ország. Minden kész lesz.

    2. dead97531 on

      >Hozzátette, hogy az óvodába élelmet nem vihetnek be, ezt tiltják az intézményi szabályok és a közegészségügyi előírások.

      Hogy mi?

    3. Radiant_Anybody_3951 on

      És a szülők porig rombolták már a polgi irodáját?

    4. Tumblrkaarosult on

      Végül is ha éhenhalnak utána sokkal olcsóbban kijön majd.

    5. RecognitionLivid6472 on

      >Az ülésről távozók álláspontja

      >A Közösen Balmazújvárosért Egyesület három tagja a szervezet Facebook-oldalán, videóban fejtette ki álláspontját. Szabó Orsolya elmondta, csak az egészségüggyel kapcsolatos előterjesztés miatt (ez volt az első napirendi pont) vettek részt az ülésen, de amikor kifejtette volna, hogy miért nem maradnak tovább, közbevágtak – elsősorban a fideszes [Tóth Attilára](https://debreceninap.hu/helyi/2022/12/01/balhes-veget-ert-a-testuleti-ules-balmazujvarosban-osszevesztek-a-jegyzovel-es-a-polgarmesterrel-majd-leleptek/) és a polgármesterre akadt ki emiatt.

      >Szabó Orsolya szerint azért nem vesznek részt a közétkeztetéssel kapcsolatos egyeztetéseken, mert folyamatban van a közbeszerzési hatóság és a rendőrség vizsgálata is, és amíg ezek nincsenek lezárva, nem vesznek részt a döntésben. A képviselő szerint ugyanis bűncselekmény gyanúja is felmerül az ügyben.

      >Szabó Orsolya kifogásolta az élő közvetítés hiányát, és azt is, hogy a KBE képviselői elől megtagadták az iratbetekintést, a közérdekűadat-igényléseiket pedig nem teljesítik, perelniük kell az adatokért.

      >Lajter Ágnes megerősítette, hogy a dokumentumokhoz a KBE nem fér hozzá. Elmondása szerint az épület elhagyása sem volt zökkenőmentes, az ajtók ugyanis zárva voltak. Végül aztán előkerült a kulcs, de a képviselők álláspontja szerint ez akár btk-s eset is lehet (személyi szabadság megsértése).

      >Béke Jánosné felidézte, a közétkeztetéssel kapcsolatos közbeszerzés lezárására kaptak meghívót (április 3.), és azzal a tudattal vettek részt a zár ülésen, hogy – mivel volt érvényes ajánlat – lezárják a közbeszerzést. Ez nem történt meg. A folyamat egyébként január óta tart, most pedig szeptembert írunk – emlékeztetett.

      >A KBE képviselői úgy látják, sok a gyanús körülmény az ügyben, és amíg a vizsgálatok tartanak, nem vesznek részt a közétkeztetéssel kapcsolatos üléseken.

      >A Szakácstündér Kft.-vel kapcsolatos ügy történései [itt tekinthetők meg időrendben](https://drive.google.com/drive/folders/1uvyoFwUQ-k6YwMXA90f-OLwFKKLNswQv?fbclid=IwY2xjawMlQ89leHRuA2FlbQIxMABicmlkETFYNXhXOXNrRmNUZ1huYmxtAR5IzSs-I9qyN7QW3p7pSIsRG82ExObt5RYLilISWrnvzF8vJe6jtsPPt_8I2w_aem_k4PlSEtw6D2qmdaFNDAIlQ).

      Source: [https://debreceninap.hu/helyi/2025/09/03/veszelyben-a-balmazujvarosi-kozetkeztetes-egymasra-mutogatas-a-varosvezetesben](https://debreceninap.hu/helyi/2025/09/03/veszelyben-a-balmazujvarosi-kozetkeztetes-egymasra-mutogatas-a-varosvezetesben)

    6. ganekolok on

      Meg kéne akkor nevezni azt a 6 kibaszott képviselőt akik nem jelennek meg!

    7. Szülőként tutti dobtunk volna össze a többi szülővel pár tízezer forintot, rendeljenek pizzát bazdmeg és a szülők írjanak egy papírt, hogy a gyermekem ehet a pizzából, akinek allergiás a gyereke, az pedig csak tud róla és szóljon. Annyira felbasz ez az egy helyben toporgás.

    8. magicc_12 on

      És az étkezésért felelő vezető szeptemert 4-ig hol volt?

    9. LowCarbChef_101 on

      Ráhel üdvözletét küldi a balmazújvárosi családoknak Ámerikából. Mert mindenki ide akar jönni

    10. thinktank_bacsi on

      Talán egy NER vállalkozónak próbálják átjátszani a közétkeztetést,
      és ez a bemelegítő parasztvakítás, hogy a szülők ne ellennkezenek akkor,
      amikor majd bejelentik, hogy hát volna itt egy cég aki elvállalná…

    11. Necessary_Office_615 on

      Egyáltalán minek kell étkeztetés? A mostani öregek gyerekként az iskola mellett lehúztak nap 12 órát a bányában étlen-szomjan. Azt ették amit maguknak vadásztak az erdőben.

    12. Secure_Remove_6831 on

      Ezt valaki magyarázza már el: túllendülünk azon hogy az állam nem képes ellátni a feladatát, az anyja picsáját, de mindegy, akkor ezt is megoldjuk helyette és csomagolunk a gyerkőcöknek kaját. Utóbbit megtiltják ezt jól értem? Megtiltják hogy elvégezzem helyettük a feladatot hogy ne kelljen nélkülöznie a gyerekeknek? Mi a faszomért? De tényleg miért? Hogy ne lehessen a kormány ellen felhozni hogy “a szülőknek kellett megoldani”? Mert ha megtiltják az nem nagyobb gáz?
      Vagy mit nem látok?

    13. Zaszlo_zaszlo_sziv on

      >a szülők se vihettek be semmit

      Meg a lónak a faszát, azt.

    14. 5 éve politikai csatározás van. A város nem halad előre 5 éve. Itt nem történt semmi fejlesztés, beruházás. Ez a kisváros pár évvel ezelőttig egy teljesen élhető, tiszta, nyugodt, rendezett település volt. Évek óta semmiről nem szól az önkormányzat, csak arról, hogy az 50-50%-os fideszes-ellenzéki testület egymás ellen harcol.
      A büdös kurva anyját mindegyiknek, én felpofoznám egytől-egyik mindet, hogy most már arra a szintre jutottak ezek 10-en, hogy a gyerekeknek nem lesz mit enni.

    15. Great_Excitement7943 on

      > Szülők se vihettek be semmit

      Miért akkor mi lesz? Mi tiltja? Kinek milyen joga vagy anyagiakban mi sérül ha mégis? Csempészésnek számít, és meg van tiltva?

    16. Normal-Record2439 on

      Ezt mentse le valaki a következő Lázár/Vitályos/Gulyás infóra

    17. ppeterka on

      Hát a gyermekkori elhízás megállításának ez is egy módja…

    18. Hogy a fenébe jut el idáig egy önkormányzat?!

      És hogy a fenébe hagyhatja a nerfidesznyik k.rmány ennek kiszivárgását?!

      A bölcsi és ovi még önkormányzati fenntartású!

      Még 7 hónap!

    19. No-Spread3780 on

      Na és mi legyen? Nem kellene a Fideszt leváltani?

      Hát de nem Kutyapárton múlik jaj se vicces vergődnek a Tisza tálibok.

      Csak mondom hogy ezért okádok epét az ilyen dumáktól

      Mert közben Balmazújvárosban ilyenek vannak és ez nem lesz jobb míg Fidesz van

      Mit nem fogtok fel ezen?

      A mérges kommentelés kevés.

    Leave A Reply