Fura ez nekem. Lehet úgy is jótékonykodni, hogy nem tartanak sajtótájékoztató róla?
Ezechiel-2517 on
Helyes. 60pusztát is Iványiéknak adnám, ha rajtam múlna
TameTheAuroch on
Omegachad nyugdíjas nénik don’t exi-
Colin_Robinson_Jr on
Minden tiszteletem az övék. Még sok-sok ilyet. Köszönet azoknak, akik felajánlják és azoknak is, akik segítenek nap, mint nap, nélkülük (meg az oktatás, az egészségügy, a közszolgáltatások, a szociális szféra, a gyermekvédelem és így tovább alulfizetett, de hivatástudatból dolgozó emberei nélkül) ez az ország már régen összeomlott volna.
cosmos_hu on
Nyilván könnyebb úgy jótékonykodni, ha ez nem vesz ki sokat neki a kasszából. Ellenkező esetben nem olyan nagylelkű az ember. De ettől függetlenül ez dicséretes felajánlás a részükről!
Weekly_Car956 on
Szegeny Ivanyi Gabor, hogy beleoregedett ezekbe a tamadasokba amit a kormany vele tett/tesz.
centerfoldangel on
Hogy tartozhat Megyeri Ágnes és Elon Musk ugyanahhoz a fajhoz…
Ok_Procedure_8519 on
Ezt, ezt most megkönnyeztem. Pozitív csalódásaim közé ezt most elteszem! Pedig annyira, de annyira “leírtam” már ezt a társadalmat. Jó látni, hogy nem veszett még ki a jóra való képesség.
Amúgy ov meg kapja be a faszom, daccból is, mióta szopatja Iványiék alapítványát, az egyházi adó 1%-om odament. Pedig nem vagyok vallásos.
Kobaljov on
(Aki nem ismerné egyébként a Láng Téka egy legendás kis könyvekkel zsúfolt könyvesbolt ami még ’89-ben nyitott és családias közösség alakult ki körülötte)
TurnipAny5847 on
Istenem de buszke vagyok ezekre az időskorúakra! 🙏
zsoltiabekaaa on
Jo latni hogy nem minden nyugger onzo szarhazi. ❤️
Car-loss93 on
Lehet megunták, hogy minden boltban húzzák a pénztárosok a szájukat, ha ezzel fizetnek, így inkább jótékony célra felajánlották.
14 commenti
https://preview.redd.it/dklcyzo2ukpf1.jpeg?width=1290&format=pjpg&auto=webp&s=a9fd5c2eb62983b5e106cb2cb63b08edefb522c1
Fura ez nekem. Lehet úgy is jótékonykodni, hogy nem tartanak sajtótájékoztató róla?
Helyes. 60pusztát is Iványiéknak adnám, ha rajtam múlna
Omegachad nyugdíjas nénik don’t exi-
Minden tiszteletem az övék. Még sok-sok ilyet. Köszönet azoknak, akik felajánlják és azoknak is, akik segítenek nap, mint nap, nélkülük (meg az oktatás, az egészségügy, a közszolgáltatások, a szociális szféra, a gyermekvédelem és így tovább alulfizetett, de hivatástudatból dolgozó emberei nélkül) ez az ország már régen összeomlott volna.
Nyilván könnyebb úgy jótékonykodni, ha ez nem vesz ki sokat neki a kasszából. Ellenkező esetben nem olyan nagylelkű az ember. De ettől függetlenül ez dicséretes felajánlás a részükről!
Szegeny Ivanyi Gabor, hogy beleoregedett ezekbe a tamadasokba amit a kormany vele tett/tesz.
Hogy tartozhat Megyeri Ágnes és Elon Musk ugyanahhoz a fajhoz…
Ezt, ezt most megkönnyeztem. Pozitív csalódásaim közé ezt most elteszem! Pedig annyira, de annyira “leírtam” már ezt a társadalmat. Jó látni, hogy nem veszett még ki a jóra való képesség.
Amúgy ov meg kapja be a faszom, daccból is, mióta szopatja Iványiék alapítványát, az egyházi adó 1%-om odament. Pedig nem vagyok vallásos.
(Aki nem ismerné egyébként a Láng Téka egy legendás kis könyvekkel zsúfolt könyvesbolt ami még ’89-ben nyitott és családias közösség alakult ki körülötte)
Istenem de buszke vagyok ezekre az időskorúakra! 🙏
Jo latni hogy nem minden nyugger onzo szarhazi. ❤️
Lehet megunták, hogy minden boltban húzzák a pénztárosok a szájukat, ha ezzel fizetnek, így inkább jótékony célra felajánlották.
jajj imadom az ilyen joarc mamikat, papikat 🥹🥹