Alig várom a kommenteket, ahol leírják, hogy ez nem lehetséges meg hogy há’ mibű. Cím huszárok.
ChargeIllustrious744 on
Azért az mondjuk bizarr, hogy nyugdíjemelésről megy a propaganda, miközben a fiatalok tízezrével menekülnek az országból, az infláció egész Európában nálunk a legmagasabb, a termelékenység 10 éve stagnál, és minden statisztika szerint a kelet-európa éllovasából az eu legszegényebb országává lettünk…
Mutassátok meg a nyugdíjas családtagoknak, hogy mennyivel kapnának többet
Substantial-Yam7779 on
Amúgy ez a nyugdíjasoknak jóval jobb ajánlat mint a Fideszé. Nyilván érdekes kérdés, viszont ezzel simán be lehet abba a rétegbe is törni.
HunStats on
Na lehet tippelni, hogy a Tisza-adó kampány mikor húzódik a háttérbe, és kerül elő egy dokumentum, amiben kiderülnek a Tisza valódi nyugdíjtervei, ahol csökkentenék és elvennék a nyugdíjakat és odaadnák Ukrajnának.
redmond-z on
Mondjuk érdekes, hogy a fidesz kreálmánya a SZÉP kártya.
2019 elején valamennyi értelmes, hasznos cafeteria elemet beszántottak, vagy megnövelték az adózását, ami miatt csak a SZÉP kártya maradt, melyet a NER által felvásárolt szállodákban lehet elkölteni (többek között).
És ezt akarja MP tovább vinni….
Practical_Duck_3731 on
több száz milliárd forint, még a számológépem is kiakadt
Gold-Subject846 on
A választást a nyugdíjasok fogják eldönteni, nekik is ígérni kell valamit. Tetszik, nem tetszik, a Tisza is egy populista párt, mert Magyarországon csak a populistákra van igény.
Long_Condition137 on
Bazd meg Peti, szép lassan átveszitek azért a balos programpontokat. Szüleim 65 éves korukig fizették a járulékot rendesen, most meg elosztogatjátok a nyugdíjkasszát a lepkefing járulékot befizetők közt, akik egy része adócsaló volt, másik része meg ekho-val alig adózó “művész”, akik azzal hakniznak a médiában, hogy nem elég kifűteni a villájukat a nyugdíj. Hogy közben azért kapnak művészjáradékot, arról kussolnak.
Normális helyzetben ezért meg a vagyonadóért is elmehetnél a picsába, egyetlen szerencséd, hogy nincs normális helyzet.
Colin_Robinson_Jr on
#nincsprogramazismibű
pengekcs on
Ezt tuti nem fogja a mocskos fidesz reklamozni, mivel ok basztak el anno a nyugdijemelest is (ha jol tudom svajci indexalas megszuntetese, es a helyett hogy a mindenkori minimalberhez is kotnek, csak a ksh altala bekamuzott inflaciohoz kotik) + a nehai kis alamizsna, amihez mindig jar egy viktormihalyos hazug es/vagy uszito level is.
neuraxis95 on
Kár, hogy gerontokráciában élünk és a két nagy párt a nyugdíjasokon keresztül csinálja ezt a faszméregetést.
De egyébként ez megvalósítható vállalás, ahhoz képest amennyi adót mi befizetünk. Annyi a terv, hogy ne költsék el a havi több száz milliárdot emeletes faszságokra/luxizásra és értelmetlen soha vissza nem térülő beruházásokra a pénzt, mint ahogy a fidesz teszi. Rohadt egyszerűnek tűnik és a fidesz is megtehetné pár nap alatt. De hát nem teszi. Ezért van a Tisza.
Alarming-Note-1950 on
vége van kicsi
Perfect_Call_8238 on
minek? ven szoci szarok tonkretettek az orszagot. most mar nyomorogjanak
LtGenS on
Ez nem is NER2 hanem NER^(2)
5perc_szunet on
**Gratulálunk, az Ön nyugdíja a legmagasabbak között van!**
A társadalmi igazságosság miatt Ön pénzbeli emelést ugyan nem kap, de azt a jó érzést igen, hogy ezzel hozzájárul a nyugdíjasok 97%-ának könnyebb mindennapjaihoz. Köszönjük!
:))))
skyfire92 on
Tehát ad egy szavazat vásárló szép-kártyát majdnem mindenkinek, és 120 ezerre felhúzza a nyugdíjat, még annak is aki feketén dolgozott, vagy éppen nem is adózott. Persze őket se szabad az út szélén hagyni, de azért érdekes, hogy aki egész életében takarított, de normálisan be volt jelentve, nem sokkal kap többet náluk.
Még mindig úgy gondolom a nyugdíjasoknak nem szabadna kampány eszköznek lennie, egy külön alap kezelőnek kéne ezt csinálnia kormány beleszólás nélkül, és annyit adni hogy megéljenek belőle, meg persze arányosan aki többet fizetett be a közösbe, többet kapjon vissza, aki meg pl KATA-zott, vagy éppen feketén dolgozott az tegyen ugye félre magától, ne állam bácsi pénzére várjon, mert bizony keveset fizettek be.
Nem a nyugdíjasok ellen vagyok, van több rokonom aki nyugdíjas, egyszerűen ennek nem így kéne működni, mert egy kiszolgáltatott társadalmi réteg.
First_Performance_14 on
Az a Fidesz sikertörténet, hogy 2008 óta befagyasztva van nem csak a nyugdíjminimum hanem a hozzá kötött ellátások is (GYES, sok szociális támogatás), valamint a családi pótlék. Emiatt gyakorlatilag az összes alacsony jövedelműeknek, gyermekes családoknak és szegényeknek szóló juttatás reálértéke a harmadára csökkent az elmúlt 17 évben. 2025 van, a Fidesz szerint példátlan sikertörténet van mögöttünk, de ha mondjuk a gyerekedet elüti az autó és lebénul, egész napos felügyeletre szorul, akkor 28 500 forintot fogsz kapni havonta a magyar államtól. Ha csak megőrizték volna a reálértéket, akkor is 85 000 kellene hogy legyen. Ha az a szándék is meglett volna, hogy a GDP növekedés, és a gazdasági fellendülés adta lehetőségek miatt javítsunk egy icipicit a legrosszabb helyzetűek sorsán, akkor ennél jóval magasabb is lehetne. A Tisza most a 120 000 Forintos minimálnyugdíjjal nem populista, hanem csak korrigálja egy embertelen és ocsmány rendszer egyik leggyomorforgatóbb intézkedését.
Afraid_Blueberry6712 on
Nem látom a Telexen címlapon!
(de még csak lejjebb sem)
Basic-Love8947 on
Na jó, de miből?
morc_1 on
A 444 már írt róla?
Unique-Audience-9682 on
*Sóhajt*
Remélem egyszer én is érni fogok valamit ebben a tetű országban, 31 éves programozó férfiként, akinek nincsen felesége vagy gyereke. Gondolom én továbbra is arra leszek jó, hogy kitermeljem más nyugdíját, de saját lakást azt felejtsem el.
(Nem a TISZA ellen szól, csak szomorú lettem)
TheDregn on
Szerintem ez a legtöbb nyugdíjasnak egy nagyon imponáló ajánlat, kérdés eljut e hozzájuk és ha igen elhiszik-e.
Érdekesen fog kinézni az a költségvetés, mert ha erre mind lesz pénz azzal, hogy jön az EU cash és nincs olyan mértékű korrupció, azért elég erős lenne.
Remélem, hogy ezek az ígéretek valósak és nem csak szoci/fideszes módra valami be van dobva, amit már bemondás pillanatában is tudják, hogy lófasz se lesz belőle.
elilyen on
populizmus :’)
AltAccouJustForThis on
97%-a? Mi van a maradék 3%-al?
Direct-Opening9676 on
Na ez a populista faszsag. Mibol? Kurvara nem a nyuggerekkel kene foglalkozni, hanem azzal, aki tesz is a kozosbe. A fiatalok tomegevel hagyjak el az orszagot, de hagyjuk, hogy megint 2,2 millio szenilis, megvezetheto ember dontse el a valasztast es dontson a fiatalok meg az orszag jovojerol. Kurvajol sikerult eddig is, nem?
hllnk on
Honnan ez a sok pénz? Nekem, mint se nem nyugdíjasnak, se nem családosnak milyen ajánlatuk van? Semmire se vagyok jogosult, csak munkába járni. (Ne pontozzatok le, nem vagyok fityeszes.)
Wild_Lifeguard4542 on
De hiányzott a napi populizmus adag. /s
csakkommentelnijarok on
Tehat ugyan ugy populista osztogatas esz nelkul a legnagyobb szavazo bazisnak, de ugye nem fidesz 2.0? Ugyan az a hulladek lesz a tisza mint a fidesz, MP ott lepocolt meg viritott amig jo volt neki addig erdekes nem O1G-zett.. sok hulye meg alva tapsikol mintha a megvalto jott volna le kozenk.
30 commenti
2.2 millió fő! Jó ég!
Alig várom a kommenteket, ahol leírják, hogy ez nem lehetséges meg hogy há’ mibű. Cím huszárok.
Azért az mondjuk bizarr, hogy nyugdíjemelésről megy a propaganda, miközben a fiatalok tízezrével menekülnek az országból, az infláció egész Európában nálunk a legmagasabb, a termelékenység 10 éve stagnál, és minden statisztika szerint a kelet-európa éllovasából az eu legszegényebb országává lettünk…
EZT A WEBOLDALT TERJESSZE MINDENKI
https://magyartisza.hu/rolunk/nyugdijemeles