Ilyenkor gondolok arra, hogyha az elmúlt 10 évben létezett volna igazi ellenzék akkor már sanszos 2018-at is bukta volna a fidesz a picsába és most lehet más országban élnénk, meg a szegény gyerekek is.
Pedig semmit nem csinált a tisza most, egyszerűen csak létezik és ez már elég ahhoz hogy ezek a istentelen balfaszok hibát hibára halmozzanak.
Green-Bullfrog-6858 on
Tuzson szándékosan csak ezt az egy büntetőügyet “vizsgálta” az évtizedeken átivelő jelentéseket, tanuvallomásokat, nyomozati iratokat szándékosan ignorálva. Miért?
Super_Hotel_8875 on
Nem itt is az van, amit MP korábban már említett, hogy Ő azért nem indít feljelentéseket, mert ha az ügyészség / bíróság (most) megállapítja, hogy nem történt műncselekmény, akkor később (amikor már nem a NER maffia irányít) nem lehet újra ugyan azt a bejelentést megtenni, hiszen a nyomozás lezárult abban az ügyben.
Spirited_Plan4326 on
meg különben is magyar + dobrev voltak az ukránokkal karöltve
Background_Rule1392 on
Akkor ezzel hivatalosan is eldőlt, hogy lezárták a nyomozást? Könyörgöm mondjátok hogy csak Én értelmezem rosszul.
tutipasi on
az igazsagugyi miniszterium is nyakig benne van az ugyben. a kerdes csak az h kik vettek reszt a gyerekek megrontasaban tuzson bencen kivul.
FortuneIndividual233 on
Remelem, majd mindenki, aki reszt vett ennek az eltusolasaban, mindenki, a legkisebb jaror is, akor csak felre nezett, mikor epp az intezet elott ment el kocsival, majd elo lesz veve. Senki nem uszhatja ezt meg.
7 commenti