Share.

    19 commenti

    1. faszmacska on

      Ennyi pedó csontváz után a szekrényben, csoda, hogy még mérhetőek. Vagy is egy kibaszott szégyen es bűn.

    2. kamasuka84 on

      Az újabb Szőlő utcai fejlemények nem is jöhettek volna jobbkor. És persze a Tisza nem tette meg azt a szívességet a ped0fidesznek, hogy nem csapja le a magas labdát.

    3. Brennenstein on

      Tldr:

      A 21 Kutatóközpont decemberi felmérése szerint a Tisza Párt ismét jelentősen vezet a Fidesz előtt, és ezzel megtört a Fidesz korábbi erősödése. A teljes népességben 34–26, a pártválasztók között 49–38 az arány, a biztos szavazók között pedig 17 százalékpontos a Tisza előnye. A Mi Hazánk marad egyedüliként a küszöb felett a kisebb pártok közül, míg a DK és az MKKP 2–3 százalékon áll, és a kispártok össztámogatottsága történelmi mélypont közelében van.

      Edit:

      Ezt már kiegészítésképpen én teszem hozzá, az adatfelvétel 2025. december 12 és 16 között zajlott, tehát az újabb szőlő utcai botrány, ami december 9-én látott napvilágot, már benne van az eredményekben (gondolom én).

    4. Spirited-Bass-1059 on

      Es még mindig semmi változás június óta. A hibahatáron belül mérik a “változásokat”. De legalább a panikolok megnyugodhatnak

    5. A Fidesz a 3. Ilyen nem volt 16 éve.
      Tisza, pártnélküli, Fidesz.
      Nyami

    6. Ez alatt a néhány nap alatt, ami még karácsonyig van esélye se lesz valamit kitalálni, hogy ne a Szőlő utca legyen otthon a téma. Nyugodtan ki lehet jelenteni hogy a decembert már elbukták. Január sose a kormányé mert ilyenkor élesednek az ár/adó emelések. Február-március kevés 11% megfordítására még akkor is ha volna valami tuti ötlet, de nincs

    7. Outrageous-Poem-4965 on

      Ennyit a debil fidesz szavazók ingerküszöbéről.

    8. Thick_Disaster_5234 on

      Már nem is a 26%-nyi Fidesz szavazó keserít el, hanem a plusz 31% pártnélküli. Ennyi embernél ebben az országban nem üti meg a vészcsengőt a Szőlő utca, Zsolti bácsi, nincs igény oktatásra, egészségügyre stb. Mi kell még ahhoz, hogy ezek az emberek ne homokba dugják a fejüket?

    9. OVazisten on

      Vajon u/Cs_Latorcai_ mit gondol erről? Bízim még a győzelemben?

    10. kmate1357 on

      Hibahatáron belüli változásokon megy a zabhegyezés az utóbbi hónapokban.

    11. izzadokakoscsiga on

      a diagramban miért a második legnagyobb párt az első?

    12. TheDregn on

      Ahogyan a múltkori kutatás alkalmával szomorkodóknak, úgy a most túlzottan ünneplők figyelmét szeretném felhívni, hogy a választásig van még **4+ hónap hátra** , ami alatt iszonyat sok milliárd közpénzforintunk lesz eltüzijátékozva, illetve az ilyen ±1-2%-os hullámzás az nagyjából hibahatáron belüli.

      Én magam is jó mélyet szívok most a hopiumból, jó így karácsonyra fordulni, de itt nagyon messze van még a választás másnapja.

    13. asztalosptr on

      es szerintem van ra esely, h az utolso pillanatban a DK is vissza fog lepni a valasztasoktol

      nyilvan ok is tudjak h a 2% a valosag nem pedig a pulais kamu felmeresek, nem biztos h dobrev hajlando belemenni egy ekkora megalazasba

    Leave A Reply