Share.

    4 commenti

    1. Normal-Record2439 on

      Valaki bejelenthetné a Lázár kölköt, hogy kimentsék abból a fertőből

    2. dead97531 on

      **Kíváncsi vagyok, hogy mik fognak még előjönni.**

      >**Éveken keresztül gyűjthették egymásról a kompromittáló felvételeket és dokumentumokat a Szőlő utcai javítóintézet vezetői** – rajzolódik ki az elmúlt napokban a Telexhez eljutott információkból és a Telexnek név nélkül nyilatkozó források állításaiból. Ezekből az anyagokból szivároghattak ki a Juhász Péter expolitikus által bemutatott felvételek.

      >**Úgy tudjuk, azokat a felvételeket, amelyeken Kovács-Buna Károly, az intézmény megbízott igazgatója asztalhoz vág, falhoz csap, illetve a földön megrúg egy rábízott fiatalt, a Szőlő utca egy volt alkalmazottja szivárogtatta ki.** Információink szerint őt ezt megelőzően Kovács-Buna távolította el az intézményből, emiatt kettejük között konfliktus alakult ki.

      >Több forrásunk szerint az elmúlt hetekben megjelent videók alapján **nagyon nehéz elképzelni, hogy az intézményben valaki vagy valakik nem gyűjtötték módszeresen a kollégáikról a kompromittáló felvételeket.** Közülük többen azt feltételezik, hogy a már megjelentek mellett lehetnek még azokhoz hasonló videók.

      >Úgy tudjuk, a felvételekhez az intézményben dolgozó tanárok, illetve nevelők nem fértek hozzá, **azokra csak a rendészek láttak rá.** A rendészeknek az épületben van egy külön helyisége, ahol számítógépen tudják nézni a kamerák felvételeit. **Ebbe a helyiségbe rajtuk kívül elvileg csak az intézmény igazgatója mehet be – és forrásaink szerint mások nem is mentek be.**

      >A Kovács-Bunáról szóló felvételek megjelenése és az elmúlt hetek eseményei után több forrásunk is azt valószínűsíti, hogy a Szőlő utca vezetői kölcsönösen gyűjthettek egymásról kompromittáló anyagokat.

      [https://telex.hu/belfold/2025/12/17/szolo-utcai-javitointezet-kovacs-buna-karoly-egymas-kolcsonos-megfigyeles-kompromittalo-anyagok](https://telex.hu/belfold/2025/12/17/szolo-utcai-javitointezet-kovacs-buna-karoly-egymas-kolcsonos-megfigyeles-kompromittalo-anyagok)

    3. dead97531 on

      Egyébként, ha valaki nem hitt vagy nem tudja elképzelni, hogy a fidesz hogyan fog dominóként eldőlni és hogyan fognak egymásra vallani az emberek, akkor most már láthatja.

      **Ha már a gyermekvédelmi intézményekben is egymásról gyűjtötték a kompromittáló anyagokat, akkor mi folyhat a felsőbb körökben?**

    4. Jealous-Pen267 on

      Kérlek bújjatok elő!
      Itt az idő, van jogi védelem es óriási a nyilvánosság ereje, figyelme most!

    Leave A Reply