Előzmények, ezzel támadják a Tisza helyi jelöltjét már egy hete a kormány propaganda:
Rendőrként kábítószer és szervezett bűnözés ellen dolgozott. Nyomozó volt.
Egy akció során egy feltételezett gyanúsítottat üldözött. Az üldözött autó takarásából egy kerékpáros gurult a volt nyomozó elé. Fékezett és elrántotta a kormányt, de nem tudta elkerülni az ütközést. A kerékpáros meghalt.
Ez 1998-ban történt.
A bíróság kimondta a közös felelősséget és jogerős ítéletet, amit ő tudomásul vett és viselte annak minden jogi és emberi következményét. Szerinte “egy élet elvesztése, egy tragédia soha nem lehet politikai fegyver, eszköz, amit a másik lejáratására használunk”.
WildLatteAvocado on
Orbán a magyar nép tragédiája bro
Temporary_Recipe_436 on
Nem fogom megbocsájtani soha a fidesznek hogy mit tettek a magyarok mentális épségével. Borzalmas. Borzalmas hova jutottunk, egy pöcegödör az ország és a leg hitványabbak közülünk vannak hatalmon
5t3v3nk3 on
Azért azt hogy Gáspár meleg, én kicsit használnám Viktor ellen..
Persze Gáspár miatt inkább mégse.
PottomOlimpikon on
Széles András jó fideszes évek óta csalja a feleségét Könye Katával aki aljegyző Tamásiban! És ezt úgy kollektíven tudja az egész régió.
External_Appeal3119 on
A nácikról meg komcsikról is csak szépet mondjon mindenki jó? Nagyon bántó, ha agymosott tömeggyilkosnak hívunk egy gulágon vagy haláltáborban dolgozó tisztet. Béke.
thinktank_bacsi on
Ha valaki hót részegen ül volán mögé, mert fideszes, ezért bármit megtehet, az olyan tragédia, amit nem illik szóvá tenni?
7 commenti