Az új taktika, teret engedni az erőszaknak, most kezdődnek a fizikai atrocitások….ez eddig történtek csak a főpróba volt.
calwerz on
Szerbia:
“a hatalom taktikát váltott és a reguláris párttagok helyett, nem sokkal fél hat után, **fekete ruhás, maszkos férfiakat** vetett be. Futva támadtak rá a blokádot tartó tüntetőkre.”
“A környezetvédelmi aktivistákat és az egybegyűlt polgárokat nem sokkal ezután **fekete ruhába, csuklyába öltözött alakok** botokkal támadták meg, többen könnyen megsérültek. A támadók ekkor indították be az egyik kotrógépet, amelyet a tiltakozó emberek felé fordítottak, hogy erőszakkal áttörjék az emberi blokádot.”
“A CNN közzétett videókat arról, ahogy a **rejtélyes fekete ruhás emberek** – akik egyesek szerint mindenféle azonosító nélküli rendőrök, mások szerint szervezett, futballultrákból álló csoportok – **agyba-főbe vernek még újságírókat is**. A BBC videós összeállításában is látható, ahogy az eltakart arcú, olykor napszemüveges férfiak agresszívan lökdösik, ütik, vágják az operatőröket, riportereket, többeket a földre lökve is rugdosnak.”
Két dolog: aki fideszes az erre az undorító erőszakos Magyarországra szavaz. Nem a Tiszának vannak feketeruhás azonosítatlan verőemberei. Nem a Tisza tiltja meg a rendőrségnek, hogy jelen legyen.
Az hogy a rendőrök nincsenek ott pedig olyan főbenjáró bűn amit soha nem lehet megbocsátani nekik, nem is nevezhetők rendőröknek. Ez már fehérorosz szint kezd lenni. Remélem dokumentálják szépen azt a parancsot amit kapnak, mert szerintem fentről lefelé mindenkinek mennie kell aki ebben felelősséggel részt vesz.
Darryl_Griffin on
Sittesek, megvásárolt cigók, suttyók láthatóaan viszont voltak! Nagyon kezd ez hasonlítani az 1989-es romániai eseményekre! Annak is jó vége lett 🤔
citromsav on
A rendőrség az olajszőkítő ragyás vezetésével a hétköznapokban csupán a fideSS előretolt pénzbeszedője. Mindig is azok voltak: egyszerű, politikai elvárást teljesítő, szakmaiatlan nullák (emlékezz pl.: a kamera gyáriszáma kell, nem-e lopott-e).
Tényleg megér egy feljelentést ez a helyzet – is. Ugyanakkor mi a fenét keresne a vergődő és haláltáncát járó fideSS rendezvényen a pedó pártot támogatókon kívül bárki is? Nem kell odamenni. Pont.
coopersterlan on
Az összes ilyen Orbán malmára hajtja a szavazatokat, mert azt mutatja, hogy a Tiszások odamennek hőbörögni! Értem az indulatot, legszívesebben én is elzavarnám a halál faszára szemtől szembe az összes aljas férget, de ez aranybánya a propagandának!
14 nap hazafiak és eltakarítjuk ezt a söpredeket!
LowCarbChef_101 on
Ott voltak azok csak civilben
mulderinho on
Épp az mnb vagyont keresték… vagy a bűnvadászokkal bohóckodtak valahol.
First_Performance_14 on
Egyébként én előre felhívtam helyi fórumokon a rendőrség figyelmét, hogy ne merjék eljátszani azt amit a Győriek. El merték. Ma Békéscsabán lesz a geci, már megelőztek és látom, hogy a Békés vármegyei rendőrség FB oldalán már felhívták a figyelmüket a kötelességükre. Ha ma se lesz kint rendőr, az világbotrány lesz, és a választás után úgy ki kell rúgni a felelősöket, hogy lábuk se érje a földet. Mondjuk a Győrieket és Pécelieket amúgy is.
teveherevere on
Baromire kezdik elveszíteni a kontrollt. Igazából a rendőrség mit tenne utólag ha azt a kivezényelt tucat feketeruhás cigány társaságot egy 200 fős tömeg lezúzná és lenne mondjuk 2 halott?
11 commenti
Az új taktika, teret engedni az erőszaknak, most kezdődnek a fizikai atrocitások….ez eddig történtek csak a főpróba volt.
Szerbia:
“a hatalom taktikát váltott és a reguláris párttagok helyett, nem sokkal fél hat után, **fekete ruhás, maszkos férfiakat** vetett be. Futva támadtak rá a blokádot tartó tüntetőkre.”
“A környezetvédelmi aktivistákat és az egybegyűlt polgárokat nem sokkal ezután **fekete ruhába, csuklyába öltözött alakok** botokkal támadták meg, többen könnyen megsérültek. A támadók ekkor indították be az egyik kotrógépet, amelyet a tiltakozó emberek felé fordítottak, hogy erőszakkal áttörjék az emberi blokádot.”
https://atlatszo.hu/vilagterkep/2021/12/04/maszkos-verolegenyekkel-tamadt-a-polgarokra-az-illiberalis-hatalom-szerbiaban/
Grúzia:
“A CNN közzétett videókat arról, ahogy a **rejtélyes fekete ruhás emberek** – akik egyesek szerint mindenféle azonosító nélküli rendőrök, mások szerint szervezett, futballultrákból álló csoportok – **agyba-főbe vernek még újságírókat is**. A BBC videós összeállításában is látható, ahogy az eltakart arcú, olykor napszemüveges férfiak agresszívan lökdösik, ütik, vágják az operatőröket, riportereket, többeket a földre lökve is rugdosnak.”
https://telex.hu/kulfold/2024/12/16/gruzia-elnokvalasztas-tiltakozas-zavargas-eu-csatlakozas-kavelasvili
https://preview.redd.it/cqwulx3pcxrg1.jpeg?width=1295&format=pjpg&auto=webp&s=ee93019ce46281182dddece7d5c10dde4d9caeff