Annyira megvan bennem, hogy akkor a politikai yt műsorokba mennyire csodálkoztak, hogy egy ellenzéki emberre vidéki városban milyen sokan kíváncsiak. Ugye akkor az volt a mondás, hogy vidéken mindenki fideszes. Hihetetlen, hogy már lassan 2 éve.
Livid-Aide2322 on
És az megvan, hogy április 12-én Gyula napja van?
Afraid_Blueberry6712 on
És sok településen többször is járt. Még egészen kis településeken is, ami példátlan.
zasrgerg-8999 on
Bárki bármit mond, én ezt kurvara tisztelem ebben a munkában, hogy ezt végigcsinálta. Ez rengeteg munka volt és állati sokat is fejlődött közben. Szerintem ettől hiteles egy politikus, nem attól hogy 20 másik pedifillal megb@ak egy pár kiskörút és utána egymást fedezik hazugságril hazugságra.
Csillamgirl8001 on
Annyira emlékszem, amikor először nyitottam meg ezt az első országjárásos videót későeste alvás előtt, mondom belehallgatok, azt hittem, hogy 10-20 perces lesz (facebookon nem láttam milyen hosszú), majd a felénél döbbentem rá, hogy majd egy órát beszélt valódi problémákról, kimondta azokat a dolgokat, amikről senki nem beszélt nyilvánosan. Most már olyan fura belegondolni, hogy valóban mekkora mértékű apátia volt és milyen hihetetlen volt az, amit ő, ott az országjárással elkezdett.
Responsible_Pair_278 on
Két éve még kétkedve figyeltem a Tiszát és MP-t.
Az országjárása kezdett tiszteletet ébreszteni bennem, aztán a Nagy Ádám interjún egész szimpatikus lett. Azóta önkéntes és rendszeres támogató lettem.
Szerintem nagyon az előnyére változott. Sokszor, amikor kezdek elkeseredni, arra gondolok hogy ez az ember milyen iszonyatos munkát tesz bele két éve ebbe, micsoda kereszttűzben éli a mindennapjait, és ennek ellenére mindig mosolyogni és nyugodtan beszélni látom, és ez erőt ad. Olyan hosszú beszédeket tart hogy lerohad a lábam, 23-án még szarrá is áztunk a maratoni két órás beszéde alatt, de basszus lehetetlen nem hallgatni és annyira felemelő és reményt adó az összes beszéde.
És annak, hogy a Szabó Bencés sztori el tudott indulni, szerintem az egyik alappillére volt az, amit MP lefektetett a “ne féljetek” kultúrával. Szóval őszintén, szívből felnézek MP-re, mert olyat csinált a magyar társadalommal, amit talán kétszáz éve senki.
Ettől függetlenül árgus szemekkel fogom követni minden lépését ha hatalomra jut, és én leszek az első aki tüntetni megy ellene, ha úgy alakul!! Nem lesz itt még egy NER az kurvaélet!
bogika itt áll a háttérben, mára rájöttek hogy VÉGE VAN
szukebbpatriarka on
Amúgy kurva nagy húzás volt az országjárás és az, hogy mindet élőben közvetítik YouTube-on és Facebookon is. Az országjárás nélkül nem tartana ott a Tisza, ahol most.
14 commenti
A képen Péter van nem Gyula.
ühühühü
Tényleg nagyon durva, hogy a csávó két éve járja az országot
Ami szembeötlő, az az öltözködési stílus változása. Jól tette, hogy dobta a NER ficsúr divatirányt.
Brutál tömeg van, pedig ez elég fideszes hely, nem?
Valaki aki ügyes nem tudna összevágni ezzel a beszeddel a mostanival ? https://www.youtube.com/live/-S8bzfXRMy4 pl: a téglából téglata részt ?
Szerintem nagyon latszik a változás szóban is.
Annyira megvan bennem, hogy akkor a politikai yt műsorokba mennyire csodálkoztak, hogy egy ellenzéki emberre vidéki városban milyen sokan kíváncsiak. Ugye akkor az volt a mondás, hogy vidéken mindenki fideszes. Hihetetlen, hogy már lassan 2 éve.
És az megvan, hogy április 12-én Gyula napja van?
És sok településen többször is járt. Még egészen kis településeken is, ami példátlan.
Bárki bármit mond, én ezt kurvara tisztelem ebben a munkában, hogy ezt végigcsinálta. Ez rengeteg munka volt és állati sokat is fejlődött közben. Szerintem ettől hiteles egy politikus, nem attól hogy 20 másik pedifillal megb@ak egy pár kiskörút és utána egymást fedezik hazugságril hazugságra.
Annyira emlékszem, amikor először nyitottam meg ezt az első országjárásos videót későeste alvás előtt, mondom belehallgatok, azt hittem, hogy 10-20 perces lesz (facebookon nem láttam milyen hosszú), majd a felénél döbbentem rá, hogy majd egy órát beszélt valódi problémákról, kimondta azokat a dolgokat, amikről senki nem beszélt nyilvánosan. Most már olyan fura belegondolni, hogy valóban mekkora mértékű apátia volt és milyen hihetetlen volt az, amit ő, ott az országjárással elkezdett.
Két éve még kétkedve figyeltem a Tiszát és MP-t.
Az országjárása kezdett tiszteletet ébreszteni bennem, aztán a Nagy Ádám interjún egész szimpatikus lett. Azóta önkéntes és rendszeres támogató lettem.
Szerintem nagyon az előnyére változott. Sokszor, amikor kezdek elkeseredni, arra gondolok hogy ez az ember milyen iszonyatos munkát tesz bele két éve ebbe, micsoda kereszttűzben éli a mindennapjait, és ennek ellenére mindig mosolyogni és nyugodtan beszélni látom, és ez erőt ad. Olyan hosszú beszédeket tart hogy lerohad a lábam, 23-án még szarrá is áztunk a maratoni két órás beszéde alatt, de basszus lehetetlen nem hallgatni és annyira felemelő és reményt adó az összes beszéde.
És annak, hogy a Szabó Bencés sztori el tudott indulni, szerintem az egyik alappillére volt az, amit MP lefektetett a “ne féljetek” kultúrával. Szóval őszintén, szívből felnézek MP-re, mert olyat csinált a magyar társadalommal, amit talán kétszáz éve senki.
Ettől függetlenül árgus szemekkel fogom követni minden lépését ha hatalomra jut, és én leszek az első aki tüntetni megy ellene, ha úgy alakul!! Nem lesz itt még egy NER az kurvaélet!
https://preview.redd.it/0n9jx7nusfsg1.jpeg?width=1457&format=pjpg&auto=webp&s=a710b2e43a00409307c88a4e8b8fcd72637bc8cf
https://preview.redd.it/zrqt48c6ufsg1.png?width=178&format=png&auto=webp&s=c9bf464842a639c36c4988fe05b61980e0e50dd5