“nagyon elegem van már abból, hogy az emberek lelkesek és elkötelezettek a kormányváltás mellett, amire végre van esély! legyen inkább apátia, mert a húgy- és szarszagban érzem igazán otthon magam, ahol lehet panaszkodni anélkül hogy cselekedni kéne!”
-felvilágosult értelmiségi polgár
Few_Simple9049 on
Ez hol van?
NefariousnessFun9428 on
A választások utánra ezeket javaslom, csak valósítsák is meg! 🙂
– Magyarországon beteljesedett egy történelmi tanulság, a rendszerváltás nagy tanulsága, mely úgy hangzik: rendszert váltani nem lehet, rendszert csak megbuktatni és megdönteni lehet, megdönteni és újat alapítani helyette. Ma ez történt.
– A magyar emberek a mai napon megbuktatták a hatalommal visszaélő oligarchák rendszerét, és helyette megalapítottak egy új rendszert.
– Olyan elemi erővel akarták lezárni a magyarok millióit megsanyargató, vagyonukból, reményeiből kiforgató korszakot, hogy végül a magyarok összeszedték minden maradék erejüket és hitüket, és világra szóló összefogást értek el. Minden magyar büszke lehet erre az új világsikerre.
– Magyarországon a mai napon az emberek ereje legyőzte az oligarchákat. Ma újra mertünk nagyok lenni, mondjuk ki és legyünk rá büszkék. Átléptük a saját árnyékunkat. Ma mi vagyunk a szabad világ együttműködés-csúcstartói és bajnokai.
– Magyarországot közösen újra fogjuk építeni, és erőssé fogjuk tenni.
– Olyan rendszer lesz ez, amelyben egymást fogjuk segíteni, és egymást fogjuk biztatni, hogy merjünk nagy célokat kitűzni és azokért közösen dolgozni.
– Ebben az új rendszerben az oligarchák régi szabályai érvényüket vesztik.
– A magáncélokat, a magánérdekeket szolgáló, a magánhatalmat építő politika napjai ma leáldoztak, és nem fogjuk hagyni, hogy még egyszer visszatérjenek.
(e szó szerinti idézetek Orbán Viktor Vörösmarty téren 2010. április 25-n elmondott beszédéből valók)
6 commenti
[deleted]
ha ezen a ponton meg is tudunk idézni egy igazi rock&roll klasszikust, miszerint
“mindenki hozzon magával még egy embert”
akkor fixen jók vagyunk
2006-2010 között is ez ment! Nem fulladt ki !!! Most kb 4 szer szarabb a helyzet a tolvaj Fidesznek köszönhetően! Hajrá Tisza!
https://preview.redd.it/ymtpiwp8wtte1.jpeg?width=960&format=pjpg&auto=webp&s=211beb101e0553ad75d171850fee04430ea8ba9b