Mi a bűnük? Talán nem csak az, hogy kibújtak Orbán seggéből és nem egy szatyorba másztak át? Többet loptak, munt megbeszélték?
Smaragd512 on
Maga a kósa mondta ki, hogy ez az alapítványi rendszer teljesen legális.
Business_General2011 on
Régen volt a Novák-ügy, – mint tudjuk – most meg lesz Matolcsy-ügy.
Nem nagy ügy…
just_another_dev_guy on
Orbán szent?
ItchyPlant on
A fideszesek egy jelentős része jóval több, NER-es körben elkövetett bűncselekményről tud, mint gondolnánk. A különbség, hogy ez szerintük így van jól: más is lopna, más is hagyná a családtagjaikat és a haverjaikat lopni. Ha ő ebbe a körbe kerülhetne, ő is lopna. Nem számít, ha ebből neki most sem jut semmi, miközben a közintézményeink romokban, a hazudozás és mellébeszélés a kormánytagok részéről már mindennapos, úton az elmélyült becsicskulás az oroszok felé, minden országos szintű problémáért mindig más a hibás stb. Ez a “politika”. Közben pedig a libsik visítanak, az utcában még mindig van két család, akik nyomorultabbul élnek, az élet szép. Nincs miért szégyenkezniük.
Ezért a legpontosabb a megmaradt fideszeseket egyszerűen aljas ostobáknak nevezni. Nincs mit ezen már szépíteni.
Csak azt akarom mondani mindezzel, hogy indokolatlan azon csodálkozni ezen a ponton, hogy ha tudnak az ~500 milliárd eltalicskázásáról, akkor miért támogatják még mindig a Fideszt. Nincs erre értékrendjük. A polgárosodás értelmezhetetlen lózung számukra.
Particular-Lynx-1373 on
Nem csak Matolcsy ! Orbán is és az összes csatlós !
No_Possibility5626 on
De azt már nem fogják fel, hogy Matolcsi = Fidesz.
Nem baj, én továbbra is boldog 🐑 vagyok mert Orbán Viktor azt mondta. JÓL MONDTA.
kamasuka84 on
Most, mikor a Fidesz nekiment Matolcsynak, persze. Na de 5-6-8 éve is bűnösnek tartotta őket? Mert mi már akkor tudtuk, hogy lopnak, nem most jöttünk rá.
rigolya on
10 év alatt 500 milliárdot ellopni… azaz eltüntetni…
Vagy nagy balfaxok, vagy…
És a többség az utóbbira hajlik?!
Mégis: Mi a faxot is csináltak a nerfidesznyikek, ha az ellenzéki és a független szakemberek ezt már akkor megjósolták, amikor csak felmerült, hogy kuszaszem kisíbolja az mnb nyereségét nerfidesznyik alapítványokba?!
És akkor felkészülünk a többi nerfidesznyik alapítvány xar gazdálkodására!
10 commenti
Csak matolcsyék? Na és a fidesz? 😀

Lásd: Kecskeméti Egyetem 130 milliárdja!