Eddig nem az volt a duma, hogy “Magyarország meg tudja csinálni”?
Most akkor kiderült, hogy mégsem?
Ha viszont tényleg így van, hogy Brüsszel pénze nélkül senkik vagyunk, akkor mennyire volt bölcs dolog összeveszni velük?
Megannyi kínzó kérdés.
CorrioHUN on
De ezt a mi adónkból?
Interesting-One- on
Tehát van egy politikai tömötülés, akik önkormányzati és eu szervezetekben léteznek, és sikeresen el tudják lehetetleníteni a kétharmados parlamenti többséggel támogatott kormány munkáját. Ebből csak az derül ki számomra, hogy rendeleti kormányzás ellenére is inkontinens a kormány és a parlament, így ideje feloszlatni.
kiskrumpli on
Linket!! Hadd röhögjem ki én is
Bbaluk on
Azért az egy szint mikor a kormány egy (kb) 1 éve létező ellenzéki pártot hibáztat mindenért ami az ő dolguk lett volna 14 év alatt
zedbike on
“Magyarország Kormánya közpénzből hirdeti a Facebookon azokat a posztjait, melyekkel a legnagyobb ellenzéki pártot és annak vezetőit támadja. Álláspontom szerint a kormányzati címszóval folytatott, de valójában pártpolitikai tárgyú és célú kommunikáció közpénzből történő finanszírozása nem csupán a demokrácia alapvető szabályainak felrúgását jelenti, de egyben bűncselekményt is megvalósít, ami miatt a kormányváltást követően feltétlenül büntetőeljárást kell majd indítani. A magyar kormánynak nincs joga a magyarok adóforintjait az ellenzékkel folytatott politikai csatározás költségeinek fedezésére költeni! Ez nem a kormány, hanem a kormánypártok feladata, melyek ezt a tevékenységet a jogszerűen megszerzett bevételeikből finanszírozhatják.
**Emellett esetleg érdemes lehet jelenteni is a Facebooknak ezeket a hirdetéseket, azzal az indokkal, hogy a hirdetést finanszírozó szervezet egyik tagja az Amerikai Egyesült Államok szankciós listáján szerepel, ezért kérdéses lehet, hogy a Facebook egyáltalán létesíthet-e bármilyen üzleti kapcsolatot a magyar kormánnyal.”**
forrás: Vidéki Prókátor FB
Ok-Paramedic7661 on
Vicc oldal. Nem lehet ezeket feljelenteni, hogy ilyen mocskos Fidesz propagandara lövik el az adókat? (Meg mandiner, mtva stb)
the-real-vuk on
A fidesz szotarban a “magyarok” azt jelenti “fidesz”. Tehat MP osszeeskudott a fidesz ellen, ami igaz 🙂
AnarchiaKapitany on
Megint a Fideszes értelemben vett “Magyarok”, és az az izzadt próbálkozás hogy kisajátítsák ezt a gyűjtőfogalmat a saját elvtársaikra.
*Foglalod ám a kurv’anyádat.*
AlkalineBrush20 on
TV-ben már az megy hogy Ukrajna EU-s csatlakozása havi 100 ezerbe fog kerülni minden embernek Magyarországon. De persze ha zsírmalac teszi zsebre a pénzed meg az országot, az okés, mert legalább magyar kézben van.
Rareonr on
Amúgy nagyon durva mekkora 180 fokos fordulatot vett az egész propagandagépezet. Orbán talán még a március 15-ei beszédéig nevén sem nevezte se a Tisza Pártot, se Magyart. Ugye ezzel a szokásos cinikusságával negligálta, hogy ő még csak tényezőnek se tekinti őket. Most, hogy kijöttek az eredmények mekkora szarban van a Fidesz népszerűsége, hirtelen már Magyarország Kormánya (lol) is tolja a személyét érintő hirdetéseket.
Hibát-hibára halmoznak. Ilyen az, amikor 15 éven keresztül nemcsak lerohasztották, de el is loptak mindent az országból, most meg hirtelen dolgozni is kéne. Ez az 1 év már csak kb. ad-hoc tűzoltás lesz (persze érdemi munka nélkül, csak mutogatással). Ha a Tisza Párt (és nem egyedül Magyar!) nem követ el valami iszonyú baklövést, amit könnyű a propagandának félremagyarázni és beégetni mint üzenet, akkor ebből tényleg sima kormányváltás lesz. Hopium.
OVazisten on
Amúgy létezik még komolyan vehető ország, ahol az állam közpénzből mocskolja az ellenzéket?
ItchyPlant on
Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy egy demokratikus jogállamban ezek alapvetések lennének:
– “Magyarország Kormánya” ≠ Fidesz
– bármilyen minisztérium ≠ Fidesz
– bármilyen állami méltóság, pl. az Országgyűlés elnöke ≠ Fidesz
Pár éve még majdnem jogos volt azon rinyálni, hogy az “állampárt” és a “pártunk és kormányunk” kifejezések nem állják meg a helyüket. Ma már ez nem kérdés. És még van egy évük…
Substantial-Yam7779 on
Amúgy a legtöbb hirdetésen jóval több a röhögés mint a reakció… öngól is gól lesz srácok
23 commenti
A pénzemből reklámozzák hogy inkompetens balfaszok
Na akkor lehet is tenni a téteket, hogy ez most mennyivel fogja megdobni a TISZA népszerűségét meg Magyar FB követőinek a számát. :DDDDD
Már persze azon túl, hogy ez garantáltan még jobban össze fogja rántani a rendszerváltásért aktívan dolgozó honfitársainkat. :DDDDD
Hát de most akkor kell az EU pénze vagy szuverének vagyunk? Én már semmit nem értek! VIKTOR?! MOST MI VAN?!
Kingus meg zebracsíkos naciban van… Hergel a leány.
tetszik hogy többségben van a röhögő fej. vége van fidass!
Ófidesz nem jön rá, hogy nem óellenzékkel van dolga.
Annál jobb nekünk.
https://preview.redd.it/udq67einfyue1.png?width=2048&format=png&auto=webp&s=aeeff0adf9c9532ad65b6778fbdf40242a27a3e6
Közben egy haveri országban: [https://www.reddit.com/r/europe/s/beV9X9lqzd](https://www.reddit.com/r/europe/s/beV9X9lqzd)
Hát ha ez szembejön velem, én biztos jelentem a Facebook-nál. Amúgy hogy lehet ezt letiltani? 😀
https://preview.redd.it/g0m1yexmgyue1.jpeg?width=1095&format=pjpg&auto=webp&s=017ba64b44a229c92030384350329157436b743f