Share.

    8 commenti

    1. Effective-Common-626 on

      Nagyon szépen kérem az itt lévő újságírókat, hogy a következő kormányinfón tételesen, objektíven olvassák fel ennek az embernek a szakmai előremenetelét és a közben felmerült vádakat Gulyás Gergelynek intimpiercingestől, 13 éves lányokkal együtt alvásostól, aztán a végén mondjanak csak annyit “nincsenek kérdéseim miniszter úr, úgy is ki fog derülni minden”

    2. Immediate_Day9486 on

      Meg kell, hogy mondjam: én azoknak is szeretném látni a letépett fejét, akik eddig tussolták a mocskot.
      Az utolsó félrefordított fejig bezárólag!

    3. Lifeorsomethingelse on

      A videóban is elhangzik egy nagyon fontos részlete ennek az ügynek, mégpedig az, hogy miként lehetett az, hogy a rendőrség, noha ismerte a helyzetet mégsem lépett. illetve az említett politikai (fideszes) szálak.

      Lenne miről elszámolni az érintett rendőri vezetőknek és politikusoknak is egyaránt.

    4. UnluckyPossibility37 on

      Rég volt olyan, hogy fel kellett állnom egy műsor közben, mert annyira felbasztam magam, hogy azt ülve nem lehetett bírni

    5. Szalonna32 on

      Rostás tibó merre vagy? Hol a nagy hév mr. mindenbuzipedofilügynek utánamegyünk és tüntetgetünk.?

      Ja most látom hogy van egy bejegyzése a témában. Nem hiszem el baszdmeg, hogy még ebből is libsizés jön ki.

      # Ábrahám Róbert 2.0

      A Szőlő utcai igazgatót – aki a jelek szerint maga is strici volt – pár hónapja kihallgatták a Lakatos-ügyben is, több intézményi dolgozó közlése szerint. A 444 is tud erről az információról, de nem számol be róla, nehogy az olvasói megértsék, hogy a Szőlő utca a Lakatos-ügy helyszíne, ahol a jelek szerint lányokat és fiúkat is eladtak. Pont úgy, ahogy a “cipős áldozat” – akit a derék liberálisok még áldozatiságában is képesek voltak megtámadni, hogy kimentsék elvtársaikat – elmesélte anno.

    6. D-I-Kane on

      Magyar Epstein, én őszintén nem lepődtem meg hogy ilyen nálunk megtörténhetett, engem az lepett meg hogy kiderült. Sokkal mélyebben van az országunk a sz*rban mint gondolnánk.

    7. A kék szoknyás riporternek az volt a szerencséje, hogy már túl öreg volt neki.

    Leave A Reply