Nyomorult, hulladék féreg… Tipikusan az az ember lehet, aki arcoskodik, aztán ha baj van, teleszarja a gatyáját… Undorító!
Kobaljov on
Tavaly szeptemberi eset, most jutott el a vádemelésig, az ítélet remélem már hamarabb meglesz
Alone-Work6751 on
Ez bassza meg micsoda egy aljas ember, ilyet még nem is hallottam. Kíváncsi lennék, hogy derült ki a dolog és találták meg a cuccokat.
“Levette áldozatáról a fényvisszaverő mellényt, illetve a kerékpár első és hátsó lámpáját, majd azokat a helyszíntől megközelítőleg 14 méterre, egy fa tövében elrejtette.”
onehedgeman on
> *”Levette áldozatáról a fényvisszaverő mellényt, illetve a kerékpár első és hátsó lámpáját, majd azokat a helyszíntől megközelítőleg 14 méterre, egy fa tövében elrejtette.”*
Nem csak egy geci még buta is
rigolya on
Hogy derült ki mindez?
AlbatrossFancy5698 on
vt a gyerekkori baráti körömben egy srác akit felvettek rendörtisztire, az első fél év után egy buliban elkezdte mutogatni a igazolványát h ő rendörtisztire jár, ezután kivetette magából a társaság szerencsére, valahogy úgy képzelem h belőle is egy ilyen féreg alakult ki 🙂
Mr-Lee09 on
Az a 14m távolság is sokat mond. Vagy ennyire bízik a kollégákban, hogy semmit nem helyszínelnek vagy iszonyatosan ostoba a “hősünk”
k1smb3r on
“szolgálunk és védünk”
magicc_12 on
Leszerelés pipa
Brendon_Medve on
Nyomorult geci, gondolom segítséget csak utána hívott.
ItchyPlant on
Aljas és ostoba egyben. Csak tudnám, hol hallottam már ilyen emberekről!
Express_Dinner_3224 on
Egy rendvédelmi dolgozó nem rendőr, nem is hivatásos. Így hívják a titkárnőt is például. Ha hivatásos lenne, akkor katonai ügyészség járna el vele szemben. Csak reflektálva a rendőr ellenes megjegyzésekre.
Edit: még mielőtt valaki felháborodna, nem a rendőröket mentegetem, de kezeljünk mindent a helyén.
Woodrow_WoodyJohnson on
Száguldunk és vétünk.
Thin_Celebration_911 on
Pontosan leírja Magyarország működését, illetve a magyarok mentalitását…….
17 commenti
Nyomorult, hulladék féreg… Tipikusan az az ember lehet, aki arcoskodik, aztán ha baj van, teleszarja a gatyáját… Undorító!
Tavaly szeptemberi eset, most jutott el a vádemelésig, az ítélet remélem már hamarabb meglesz
Ez bassza meg micsoda egy aljas ember, ilyet még nem is hallottam. Kíváncsi lennék, hogy derült ki a dolog és találták meg a cuccokat.
“Levette áldozatáról a fényvisszaverő mellényt, illetve a kerékpár első és hátsó lámpáját, majd azokat a helyszíntől megközelítőleg 14 méterre, egy fa tövében elrejtette.”
> *”Levette áldozatáról a fényvisszaverő mellényt, illetve a kerékpár első és hátsó lámpáját, majd azokat a helyszíntől megközelítőleg 14 méterre, egy fa tövében elrejtette.”*
Nem csak egy geci még buta is
Hogy derült ki mindez?
vt a gyerekkori baráti körömben egy srác akit felvettek rendörtisztire, az első fél év után egy buliban elkezdte mutogatni a igazolványát h ő rendörtisztire jár, ezután kivetette magából a társaság szerencsére, valahogy úgy képzelem h belőle is egy ilyen féreg alakult ki 🙂
Az a 14m távolság is sokat mond. Vagy ennyire bízik a kollégákban, hogy semmit nem helyszínelnek vagy iszonyatosan ostoba a “hősünk”
“szolgálunk és védünk”
Leszerelés pipa
Nyomorult geci, gondolom segítséget csak utána hívott.
Aljas és ostoba egyben. Csak tudnám, hol hallottam már ilyen emberekről!
Egy rendvédelmi dolgozó nem rendőr, nem is hivatásos. Így hívják a titkárnőt is például. Ha hivatásos lenne, akkor katonai ügyészség járna el vele szemben. Csak reflektálva a rendőr ellenes megjegyzésekre.
Edit: még mielőtt valaki felháborodna, nem a rendőröket mentegetem, de kezeljünk mindent a helyén.
Száguldunk és vétünk.
Pontosan leírja Magyarország működését, illetve a magyarok mentalitását…….
Rutinos versenyző lehet a gázoló.
Egy jó ügyvédet fogadnék a kerékpáros helyében.
A legtisztességesebb rendvédelmis: