Nekik az a feladatuk, hogy széttrollkodják a közgyűléseket/testületi üléseket, hogy a városlakók szemében inkompetensnek tüntessék fel a városvezetést, és személy szerint a polgármestert. Persze csak akkor, ha a város nem FIDESZ-es vezető kezében van. Kisvárosokban már évek óta ez megy, lényegében amióta elkezdték a nem FIDESZ-es polgik átvenni a kisebb-nagyobb településeket.
Több kisvárosban emiatt kellett feloszlatni a testületet, és előrehozott választást kiírni. Csak az a szopó, hogy ilyenkor a Fidesz általában mégnagyobb verést kapott, mint előtte.
GuyJosselyne on
Ha leírnám kibannolnátok… 🙂
Special_Promise_8089 on
ez eleg bugyuta osszehasonlitas
OptimalCarpenter3819 on
Legalább gitározni tudna…
egykorso_sort_kernek on
Jaj, ne csináljunk úgy, mintha ez a Pleva Dániel nem egy szabadúszó lenne. Tudom, mert 2021-ben az előválasztáson még Vas 03. OEVK-ban indult, sikertelenül. (onnan tudom, hogy történetesen itt élek)
A budapesti emberek jellemzően pártlogó alapján szavaznak, ékes példa rá ő is.
Ok_Procedure_8519 on
A Sétálóhajú Béla
just_another_dev_guy on
Köszönjük, Mr Digo, takarodjon a gecibe!
GrassNo7577 on
Radics azért van ott, hogy megerősítse bizonyos sztereotípiák valóságtartalmát 🙂
Szagsemlegesito on
Hatalmas nagy faszfej ez is meg a gulyásköcsög is. Apu ökölbe szorított keze vagyok ha meghallom ezt a két faszt beszélni a közgyűlésben.
budapestersalat on
Mondjuk a győztesnek is majdnem pont ugyanannyi szavazata van.
Mindenkinek arányos képviselet jár a közgyűlésben (majdnem). Nem ezzel van a baj, hanem amit ott csinálnak és hogy voltak annyian hogy beszavazzák
Scared-Cow3930 on
Felzárkóztatási programnak jó nem? De ő ha jól emlékszem tagja közgyűlésnek, nem? Úgy rémlik.
Argonzoyd on
562 ember szavazott rá, azért az nem sokkal kevesebb, mint a 600. Szóval sokan mégis kérnének belőle
18 commenti
Ha csak olyan fideszes lehetne a közgyűlésben, akit helyben Budapesten megválasztottak, akkor kb nem lenne Fideszes bent
Mi az hogy nem kérnek belőle. Elolvastad azokat a számokat mellette?
https://preview.redd.it/2x0w4hw5pabf1.png?width=636&format=png&auto=webp&s=cb92fe23189efa1aef2ea6c1412d3a93ef20c3f4
Hát mert nincs jobb
es folyton csak karomkodik a videoiban. /s
Nekik az a feladatuk, hogy széttrollkodják a közgyűléseket/testületi üléseket, hogy a városlakók szemében inkompetensnek tüntessék fel a városvezetést, és személy szerint a polgármestert. Persze csak akkor, ha a város nem FIDESZ-es vezető kezében van. Kisvárosokban már évek óta ez megy, lényegében amióta elkezdték a nem FIDESZ-es polgik átvenni a kisebb-nagyobb településeket.
Több kisvárosban emiatt kellett feloszlatni a testületet, és előrehozott választást kiírni. Csak az a szopó, hogy ilyenkor a Fidesz általában mégnagyobb verést kapott, mint előtte.
Ha leírnám kibannolnátok… 🙂
ez eleg bugyuta osszehasonlitas
Legalább gitározni tudna…
Jaj, ne csináljunk úgy, mintha ez a Pleva Dániel nem egy szabadúszó lenne. Tudom, mert 2021-ben az előválasztáson még Vas 03. OEVK-ban indult, sikertelenül. (onnan tudom, hogy történetesen itt élek)
A budapesti emberek jellemzően pártlogó alapján szavaznak, ékes példa rá ő is.
A Sétálóhajú Béla
Köszönjük, Mr Digo, takarodjon a gecibe!
Radics azért van ott, hogy megerősítse bizonyos sztereotípiák valóságtartalmát 🙂
Hatalmas nagy faszfej ez is meg a gulyásköcsög is. Apu ökölbe szorított keze vagyok ha meghallom ezt a két faszt beszélni a közgyűlésben.
Mondjuk a győztesnek is majdnem pont ugyanannyi szavazata van.
Mindenkinek arányos képviselet jár a közgyűlésben (majdnem). Nem ezzel van a baj, hanem amit ott csinálnak és hogy voltak annyian hogy beszavazzák
Felzárkóztatási programnak jó nem? De ő ha jól emlékszem tagja közgyűlésnek, nem? Úgy rémlik.
562 ember szavazott rá, azért az nem sokkal kevesebb, mint a 600. Szóval sokan mégis kérnének belőle
Miért, miért. Pénzért, semmi másért…