Most jövök rá, hogy ez megint sétálós koncepció lesz? Beszarok mennyire jó ötlet 😀
_repa_ on
többekközt a baromi nagy munkabírása is adja az egyik vonzerejét
drauthev on
A Duracell nyuszi a múlté
Normal-Record2439 on
Egy igazi úthenger
Colin_Robinson_Jr on
Az előzőn kattant a lakat, szóval jöjjön ide is.
Ez egyébként megint valami 5 csillagos ötlet. Egy politikai rendezvénysorozat, ami élménnyé válik az emberek számára. Részt lehet venni rajta, megintcsak politikus, politikusok mennek olyan helyekre, ahol politikust 30 évig TV-ben letett csak látni, vagy az újságban, vagy a neten, de élőben… ráadásul úgy, hogy valami programot is szervez, valamiben részt vehetsz vele. Eközben a Fidesz meg tolja a gyűlöletet, ég és föld a különbség és egyre többen látják. Ráadásul a világ legolcsóbb közvélemény-kutatása is ez. Magyar beszél az emberekkel, miközben azok örülnek és továbbadják a hírt, elmondják a bajaikat is, amire építhet a Tisza helyi jelölteket is. Többszörös win ez az egész. És közben maga MP is fejlődhet. Ez az országjárás egy akkora karakter formálás, mint nagyon semmi más. Nézzétek meg, milyen aranyifjú volt az első Partizán interjú alatt, és hogyan változott folyamatosan ezektől az élményektől. Látta AZ EMBEREKET. Kurva nagy hatása van ennek. A Fidesz ettől távolodott el a megfoghatatlan és ködös kultúrharcos alt-right világba, olyan messzire, hogy az a Holdról is látszik.
One_Warthog_9215 on
official_the_man
LuceVa-JJ on
Azt hittem, hogy ennek az országjárásnak ismét az interaktivitás lesz az apropója, hogy menet közben kérdéseket tehetsz föl, stb.
Kenuzás közben hogy lesz ez, a partron állva kell majd odakiabálni?
NoNegotiation3126 on
volt egy nap amikor 9 különböző Pest megyei településen mondott beszédet. ilyenre a legtöbb ember nem lenne képes.
cszolee79 on
de ráér mászkálni ahelyett hogy dolgozna /s
Lordy8719 on
Valamiért normalizálódott nálunk (meg a legtöbb poszt-komcsi országban), hogy a politikusok 3 hetente 2 napot “dolgoznak” és évi 4 hónapot nyaralnak, így nyilván egy kellően lelkes fiatal, magas munkabírású ember bőven le tudja lépni őket. Kell is, király ötlet.
Avagy: Lázár még ki se ért a kastélyából a frissen aszfaltozott bekötőútra, mire MP már simán leparolázott 3 emberrel, hiába kelnek mindketten reggel hétkor.
(személyes tapasztalat pedig: ha van egy házvezetőnőd meg olyasvalaki akire a mindennapok szervezését rá tudod bízni, akkor végtelenül több dolog fér be egy napba, hihetetlen, hogy az apró-cseprő dolgok mennyi energiát esznek el)
Smooth-Froyo9548 on
NEReliminátor
z4ut4n on
Dehát az óbán 46 évesen sokkal jobban nézett ki!!!
ChooPum6 on
Ezzel tuti froclizza a főnit 🙂
cylonx on
Már előttem leírták néhányan, de ez rohadt jó ötlet megint MP-től és a Tiszától, hatalmas riszpket nekik! Csak így, szó szerint elmenve mindenhova az emberekhez, beszélgetve velük, csak így lehet átfordítani a vidéket. Az amit MP csinál sokkal hatékonyabb és jobb módszer, mint amit pl. lézerjani csinált az elmúlt időben. Ez valódi alulról való építkezés, csak ezzel lehet elérni változást (plusz a már működő Tisza szigetek). Az ó ellenzékiek közül nagyon sokszor, nagyon sokan elmondták, hogy “hát igen, el kéne menni vidékre mert ott kéne átfordítani az embereket”, mindezt belbudáról okoskodva, osztva az észt. Aztán láttuk mi lett az eredménye a nagy okoskodó észosztásnak… na itt van MP, nem szarozik, megy, csinálja kérdés nélkül. Nem csak beszél és észt oszt, hanem tesz mindennap a változásért. Na pontosan ezért kell nem csak a fideszt, hanem a teljes ó ellenzéket is leváltani, mert ők 15 évig mást se csináltak csak okoskodtak.
asdelmagad99 on
Huh na erre nagyon kiváncsi leszek. Itt lakom Tokaj mellett, Rakamaz tele van fideszes öreg idiotakkal (volt róla videó is, hogy egy nénike kocsival neki ment a Tiszás asztalkának) azért Tokajban is jutott bőven velük, mert itt Koncz Zsófia a minden.. úgyhogy várom már nagyon!☺️ hajra!
Soulmate1111 on
Lehet szektásozni, messiásozni, gúnyneveket ráaggatni, de csinálja utána bárki, amit ő az elmúlt 1.5 évben.
Ha az eddigi ellenzék BÁRMELYIK tagja felé ennyit csinált volna akár 15 év alatt, akkor most nem itt tartanának. Nem a tiszánál kéne megpróbálni zsarolással, meg sunnyogással befutó helyeket szerezniük.
Amúgy minden kritizáló, mindent jobban tudó mehet és a kedvenc politikusát, mikropártját támogathatja a sok megváltó ötlettel és még több energiával.
Jelzem MP és a Tisza 3 hónap alatt gründolt egy 30%-os pártot.
Még van a választásig 8 hónap, hajrá!
Excellent-Piece-8272 on
Péterminátor
Aggravating-Read-523 on
ha ezek után 26-ban is a fidesz nyer, tökön szúrom magam.
19 commenti
Ez nem szektás poszt, ugye?