Rendesen tikkel már az öreg. Mindenesetre kemény meló lehetett 30 Fideszes fiatalt felhajtani az országban…
Alone-Work6751 on
Ismeri őket. A fia is egy közülük.
Extension-Shake-7062 on
En csak egy libsi lazado vagyok, viszont gecire tudom, hogy mi az hogy potmaganvad😆🤓
namara10 on
Hülye fasz.
myFEARdlemma on
Egyébként is én vagyok a legnagyobb hülye, amiért ennek a demens hazaáruló faszfejnek bármilyen mondandóját egy másodpercig is hallgatom.
RenesansJG on
Ezt egyszer tanítani fogják, az biztos: minden kamu ebben az emberben. Kamu fiatalokkal kamu-beszélget és közben kamuzik. Az egész kormányzása, úgy, ahogy van, kamu. Célja: hogyan hitessük el az emberekkel a hazugságot. Teljes őrület.
OptimalCarpenter3819 on
A nemzetit kicseréljük munkásmozgalmira, és ugyanezt a kioktató dumát hallgatta ő libsi lázadóként a 80-as évek végén az akkori komcsi pártvezetőktől. Szép életút.
kamasuka84 on
Fura, én pont azokat szoktam lehülyézni, akik kedvelik.
just_another_dev_guy on
Tudjuk, mindenki hülye, csak ő helikopáter…
pereIli on
Ezzel aztán lehet növelni a 10 %-ot a fiatalok körében. 😀
CutieFishDictator on
Köszi szépen. Egy pocsék nap után nincs is jobb tudat mint hogy mi, Brüsszel irányította kihaló félben lévő eltévedt lipsik meg mindig szalkák tudunk lenni a miniszterelnök úr talpán hiàba irányítja a rendfenntartó szerveket, törvényt korlátlanul. 🤣
Huge-Incident-94 on
Nemzeti érzelmű vagyok, de erre a feregre az eletben nem huznek be x-et.
Komoly tevkepzetei vannak, de ami rosszabb, pont a nemzeti gondolkodast csinalta ki azzal, amit muvelt az elmult evekben. A barmok meg asszisztaltak hozzá.
Weekly_Car956 on
Röfi neked is kell majd minden reggel azonositani magadat a börtönben.
GrassNo7577 on
Vége van, dagi
Guilty_Equivalent_36 on
Ugh, fuj. Visszajott erre a vacsi.
WrongdoerInner4675 on
Csicska geci
CaptainAdamica on
Nemzethy, ha lefekszel egy öreg fasisztának és a szarját nyomod, továbbá a Ruszkikat szopkodod és segíted őket, úúúú annyira NEMZETHY, gyere NEMZETHY ÉRZÉS ÉS TÉNY MAGADÉVÁÁÁÁÁÁÁ.
# EZAAAAAAAAAAAAAAAAAAAZ
Marcus_Aurelius_5216 on
Na ezek után a fiatalok majd biztosan átállnak a fideszhez!
EliDamaskinos on
Érdekes hogy hónapról hónapra hogy romlik mentálisan….és ez nem a tipik ó és új ellenzéki duma….tényleg látszik a fokozatos romlás…..most vagy Grácban nem kezelik rendesen és/vagy nem hat a kezelés…..vagy a küszöbön álló bukás gondolata borítja meg rendre
Szóval két fajta ember van. A jó magyar és a rossz magyar…
* A rendezett, okos, és JÓ “Nemzeti érzelműek”
és
* A dekadens, buta, ROSSZ “LiPsi lázadók”
Hinnye. Ez még Szálasi is megirigyelné.
Sanahan on
Uhh de kellemetlen
Lifeorsomethingelse on
“Nemzeti érzelmű fiatalok” értsd, az Orbáni értelmezés szerint, azokat a NER-társak, propagandisták, politikusok, stb. gyerekeit, akik egy átlag fiatalhoz képest 300% előnnyel indulnak az életben.
Egyébként lenyűgöző ez a kínlódás, ha úgy tetszik vergődés, amit előad, hogy próbálja a fiatalokat behúzni a jócskán megkopott Orbáni trükkökkel. Természetesen a “hülyézés” a sértettségből adódik, hiszen az előbb említett trükkök nem igazán működnek.
Bárhogyan is nem kedveltem – (milyen kedves megfogalmazás ez) Orbánt, azért két ciklussal ezelőtt még éreztem rajta a kontroll erejét. Most meg, hogy nagyapám szavait idézzem, pörög mint mérgezett egér a bádog lavórban és szerencsére nincs semmi eredménye.
– Legyen máár vége, úgy meginnék egy sört…
– A f@szomat minket is kameráznak.
– Jófelé nézek, oda lesz bevetítve a CGI minielnök?
– Jó pasik sincsenek, ezt a gyászt kell hallgatni…
– Az bél.
– Ijj mi sukár lépő.
– Beütött a vodka.
Ok-Emu8962 on
Az orosz kormány anyagi helyzetének súlyosbodásával teljesen széthullott a fidesz kommunikációja, de hát ez nyilván véletlen
nuclear-free on
“nemzeti lázadás” csak addig nemzeti, míg pénzt hoz. Ha a “lipsi lázadásban” látna potenciált, akkor megint ő lenne a liberális internacionálé elnöke
Blackwolf245 on
“Libsi lázadás” mi? Ja persze, mindenki aki nem ért velem egyet, az lipsi.
“Nemzeti alapu lázadás” az meg mi a fasz?
“Azonosítani kell magad a nemzettel” megvan, köszi.
“Azonosítani kell a problémát” mondjuk jó lenne egy funkciónális egészségügy meg oktatás, meg ha lenne munkalehetôség az aksigyárakon kivül.
“Azonosítani kell hogy külsô vagy belsô probléma” belsô.
bikkfa on
Libsi már az a narkós kurva anyja ennek a fosszagú rosszindulatú daganatnak.
sparkey6 on
Mondja ezt egy ember aki dedikált libsi lázadó volt 30+ éves koráig.
lubic86 on
ez a sok fiatal egyebkent akik ott ultok
nem szegyellitek magatokat ilyenkor? milyen erzes ez nektek?
33 commenti
Dicséretnek veszem, mert nem is szeretnék az Ő kritériumai szerint intelligens lenni.
https://preview.redd.it/ff4r4uytd2hf1.png?width=1920&format=png&auto=webp&s=aeaeeee5a8017c2c83014fe6137427277a0d4b31
Rendesen tikkel már az öreg. Mindenesetre kemény meló lehetett 30 Fideszes fiatalt felhajtani az országban…
Ismeri őket. A fia is egy közülük.
En csak egy libsi lazado vagyok, viszont gecire tudom, hogy mi az hogy potmaganvad😆🤓
Hülye fasz.
Egyébként is én vagyok a legnagyobb hülye, amiért ennek a demens hazaáruló faszfejnek bármilyen mondandóját egy másodpercig is hallgatom.
Ezt egyszer tanítani fogják, az biztos: minden kamu ebben az emberben. Kamu fiatalokkal kamu-beszélget és közben kamuzik. Az egész kormányzása, úgy, ahogy van, kamu. Célja: hogyan hitessük el az emberekkel a hazugságot. Teljes őrület.
A nemzetit kicseréljük munkásmozgalmira, és ugyanezt a kioktató dumát hallgatta ő libsi lázadóként a 80-as évek végén az akkori komcsi pártvezetőktől. Szép életút.
Fura, én pont azokat szoktam lehülyézni, akik kedvelik.
Tudjuk, mindenki hülye, csak ő helikopáter…
Ezzel aztán lehet növelni a 10 %-ot a fiatalok körében. 😀
Köszi szépen. Egy pocsék nap után nincs is jobb tudat mint hogy mi, Brüsszel irányította kihaló félben lévő eltévedt lipsik meg mindig szalkák tudunk lenni a miniszterelnök úr talpán hiàba irányítja a rendfenntartó szerveket, törvényt korlátlanul. 🤣
Nemzeti érzelmű vagyok, de erre a feregre az eletben nem huznek be x-et.
Komoly tevkepzetei vannak, de ami rosszabb, pont a nemzeti gondolkodast csinalta ki azzal, amit muvelt az elmult evekben. A barmok meg asszisztaltak hozzá.
Röfi neked is kell majd minden reggel azonositani magadat a börtönben.
Vége van, dagi
Ugh, fuj. Visszajott erre a vacsi.
Csicska geci
Nemzethy, ha lefekszel egy öreg fasisztának és a szarját nyomod, továbbá a Ruszkikat szopkodod és segíted őket, úúúú annyira NEMZETHY, gyere NEMZETHY ÉRZÉS ÉS TÉNY MAGADÉVÁÁÁÁÁÁÁ.
# EZAAAAAAAAAAAAAAAAAAAZ
Na ezek után a fiatalok majd biztosan átállnak a fideszhez!
Érdekes hogy hónapról hónapra hogy romlik mentálisan….és ez nem a tipik ó és új ellenzéki duma….tényleg látszik a fokozatos romlás…..most vagy Grácban nem kezelik rendesen és/vagy nem hat a kezelés…..vagy a küszöbön álló bukás gondolata borítja meg rendre
https://preview.redd.it/5aapsryg72hf1.jpeg?width=1080&format=pjpg&auto=webp&s=70ac595b9f74dcd9cfc0338ea5013ed54a89f895
Szóval két fajta ember van. A jó magyar és a rossz magyar…
* A rendezett, okos, és JÓ “Nemzeti érzelműek”
és
* A dekadens, buta, ROSSZ “LiPsi lázadók”
Hinnye. Ez még Szálasi is megirigyelné.
Uhh de kellemetlen
“Nemzeti érzelmű fiatalok” értsd, az Orbáni értelmezés szerint, azokat a NER-társak, propagandisták, politikusok, stb. gyerekeit, akik egy átlag fiatalhoz képest 300% előnnyel indulnak az életben.
Egyébként lenyűgöző ez a kínlódás, ha úgy tetszik vergődés, amit előad, hogy próbálja a fiatalokat behúzni a jócskán megkopott Orbáni trükkökkel. Természetesen a “hülyézés” a sértettségből adódik, hiszen az előbb említett trükkök nem igazán működnek.
Bárhogyan is nem kedveltem – (milyen kedves megfogalmazás ez) Orbánt, azért két ciklussal ezelőtt még éreztem rajta a kontroll erejét. Most meg, hogy nagyapám szavait idézzem, pörög mint mérgezett egér a bádog lavórban és szerencsére nincs semmi eredménye.
https://preview.redd.it/f4c1wtr472hf1.png?width=574&format=png&auto=webp&s=22a802daa74da478d3830ba70b6ce3f0dfa628f4
– Legyen máár vége, úgy meginnék egy sört…
– A f@szomat minket is kameráznak.
– Jófelé nézek, oda lesz bevetítve a CGI minielnök?
– Jó pasik sincsenek, ezt a gyászt kell hallgatni…
– Az bél.
– Ijj mi sukár lépő.
– Beütött a vodka.
Az orosz kormány anyagi helyzetének súlyosbodásával teljesen széthullott a fidesz kommunikációja, de hát ez nyilván véletlen
“nemzeti lázadás” csak addig nemzeti, míg pénzt hoz. Ha a “lipsi lázadásban” látna potenciált, akkor megint ő lenne a liberális internacionálé elnöke
“Libsi lázadás” mi? Ja persze, mindenki aki nem ért velem egyet, az lipsi.
“Nemzeti alapu lázadás” az meg mi a fasz?
“Azonosítani kell magad a nemzettel” megvan, köszi.
“Azonosítani kell a problémát” mondjuk jó lenne egy funkciónális egészségügy meg oktatás, meg ha lenne munkalehetôség az aksigyárakon kivül.
“Azonosítani kell hogy külsô vagy belsô probléma” belsô.
Libsi már az a narkós kurva anyja ennek a fosszagú rosszindulatú daganatnak.
Mondja ezt egy ember aki dedikált libsi lázadó volt 30+ éves koráig.
ez a sok fiatal egyebkent akik ott ultok
nem szegyellitek magatokat ilyenkor? milyen erzes ez nektek?
Dögölne már meg
A kurva anyját már ennek a dögevő patkánynak