Kiosztanak egy csomó ingyen pénzt amit csak lakásra költhető, nem csoda, hogy ez történik.
Mégcsak nem is nesze semmi, mert aki nem jogosult ezekre, az szívja meg csak igazán.
Persze aki már megszedte magát és van 10 ingatlana, annak habzsi dőzsi.
Persze a valóság már rég óta nem zavarja őket, a gazdasággal kapcsolatban meg már az előző évtizedben elvesztették a fonalat.
Remélem sikerül végre túllépni azon 2026-ban, hogy “dehát a Viktor annyi mindent ad”, az még más hibája, hogy nem jutunk előre mégse.
Tudom, most ezért adjak vissza minden kedvezményt, amit a Fidesztől kaptam.
malaszka on
kibaszott szemétdomb
iamzeev on
Természetesen lesz emelkedés, hiszen a kínálat nem nagyon változik csak a kereslet emelkedik. Az a szép ebben hogy ezek mi magunk vagyunk Magyarok. Tudom hogy a piac hogyan működik, nem vagyok egy nagy idealista álmodozó, de gondoljunk kicsit bele miért is emelkedik meredeken az ingatlanok (vagy bármi más) ára Magyarországon a legnagyobb mértékben? Ha szépen akarunk fogalmazni, figyelembe vesszük az árfelhajtó eseményeket és megemeljük az árakat, nem is kicsit.
Tumblrkaarosult on
Mennyi idő alatt? Mekkora alapról? Ha a finneknél eddig is marha drága volt a faház, ott nem lehet nagyon ugrálni. Satöbbi.
Nyilván a helyzet itthon tarthatatlan, de ez a csárt így nudli.
Zsotee75 on
Jajj, de hát Viktor megmondta, nem lesz emelkedés, sem ingatlanárban, sem pedig törlesztőkben.
De szép is lesz, ha ez a sok szavazatvásárlásra való sz@r kikerül a piacról, és realizálódik minden..
merdaloki on
Ezt így önmagában nem lehet értelmezni.
Gondolom nominális növekedésről beszélünk saját devizában, amit meg főleg nem lehet így összehasonlítani.
merdaloki on
Hogy ezt mennyire nem lehet így összehasonlítani, ez a grafikon azt jelenti, hogy ( feltéve, hogy egy román ingatlan átlagosan nem volt drágább a vizsgált időszak elején) eladod a magyar lakásodat és és veszel két ugyanolyat Romaniaban es meg marad is egy Dusterre….
calwerz on
10 év alatt 4-szeres drágulás, ez reálértéken is 2,3-szoros. Azaz ekkorával tudnál nagyobb lakást venni ma, ha az elmúlt 10 évben csak a hivatalos inflációval drágultak volna a lakások.
Csak Budapesten 22,3%-os volt a drágulás egyetlen év alatt. Azaz ami tavaly 50 millió volt, az ma 61,15 millió. Azaz ha felretettél tavaly óta havi 929 ezret (a nettó átlagjövedelem 486.500Ft, a medián 381.700), akkor pont ugyanott vagy egy ilyen lakás megvásárlása szempontjából, mint tavaly voltál.
De orbán viktor azt mondta hogy nem, bözsikenéni meg el is hiszi! Neki megvan a kádárkockája amit kapott annó, te meg hülye lipsi vagy, aki rossz helyen dolgozik. Ennyi.
koppa96 on
Hány év alatt?
NoNegotiation3126 on
172%-os ingatlanáremelkedés egy olyan országban, ahol folyamatosan csökken a népesség, többen halnak meg mint születnek, többen vándorolnak ki, mint be. ezt magyarázza meg valaki, hogy nem lufi.
ki8o on
jó de a forint esett is vagy 35%ot
ergo, nem emelkedett jobban mint máshol, ha értelmes valutában nézzük
csak a forint nem ér szart se
guyoffthegrid on
Lusta vok kiguglizni, de na.. ez így minden további kontextus nélkül egy nagy faszság. Mihez képest mérték ezeket az adatokat? Elmúlt 1, 3, 5 stb. éves EU átlag? Súlyozott, vagy a 80 milliós Németországot meg az alig egymilliós észteket, akik azért eléggé más fejlettségi fokon állnak, csak úgy egymás mellé dobálták..?! Annyi kérdés..
Kiyonde on
Portugália azért is drágult meg részben, mert sok külföldi befektető aprópénzért rengeteget felvásárolt az ingatlan piacból. Így az olcsóbb országokban nagyobb eséllyel jelennek meg külföldi befektetők, ami felverheti az árakat. Amit akarok mondani, hogy nem pusztán a Fidesz hibája ez, hanem egy hosszútávú befektetés a fejlődő országokba külföldiek által.
Beautiful-Rule34 on
Ez az ábra így szart sem ér.
Mikortól? Milyen pénznemben? Reál vagy nominális?
snowsuit101 on
Látjátok, nincs itt semmi probléma, elsők vagyunk
the-equal on
Ez 2020 óta?🤣
alterEd39 on
Végre valamibe elsők vagyunk kussojjatokmá nektek semmise jó
Zsotee75 on
Hiába is próbálna a piac konvergálni, Fidss okkal nem hagyja!
Azért az legyen világos mindenkinek, hogy ez megint akkora inflációt odab@sz, hogy sokan még felfogni se tudják.
Terasz9 on
Mennyi idő alatt?
Vegevandagadt on
Hát így nőtt meg minden magyar vagyona, Lézerjani…
Longjumping-Bad-4341 on
Olaszo-ban nyaralok, a Lago Maggiore-nél. Ingatlynos ablaküvege mögött döbbenten látom, h itt milyen szupi lakasokat lehet venni, amiböl otthon nem. Fotóztam párat, de fogok is még….
AllRemainCalm on
Számtalanszor debunkoltuk már ezt az összehasonlítást kiszámolón. Konkrétan SEMMI, de SEMMI következtetést nem lehet belőle levonni.
27 commenti
Megint hányingerem van! 🤢🤢 Undorító, hogy ebben is vezetünk, az értelmes, pozitív dolgokban pedig utolsók vagyunk!
Az ellenzék bezzeg nem tematizálja ezt a szabadrablást. Bűnösök között cinkos aki néma!
[deleted]
Befektetési felvásárlók, albérletkiadásból élők és ingatlanos “szakemberek”:
https://preview.redd.it/vsajaymfo0if1.jpeg?width=555&format=pjpg&auto=webp&s=86429e4f4aa49159bdd87f063d6e1aa0cfc082ae
Kiosztanak egy csomó ingyen pénzt amit csak lakásra költhető, nem csoda, hogy ez történik.
Mégcsak nem is nesze semmi, mert aki nem jogosult ezekre, az szívja meg csak igazán.
Persze aki már megszedte magát és van 10 ingatlana, annak habzsi dőzsi.
Persze a valóság már rég óta nem zavarja őket, a gazdasággal kapcsolatban meg már az előző évtizedben elvesztették a fonalat.
Remélem sikerül végre túllépni azon 2026-ban, hogy “dehát a Viktor annyi mindent ad”, az még más hibája, hogy nem jutunk előre mégse.
Tudom, most ezért adjak vissza minden kedvezményt, amit a Fidesztől kaptam.
kibaszott szemétdomb
Természetesen lesz emelkedés, hiszen a kínálat nem nagyon változik csak a kereslet emelkedik. Az a szép ebben hogy ezek mi magunk vagyunk Magyarok. Tudom hogy a piac hogyan működik, nem vagyok egy nagy idealista álmodozó, de gondoljunk kicsit bele miért is emelkedik meredeken az ingatlanok (vagy bármi más) ára Magyarországon a legnagyobb mértékben? Ha szépen akarunk fogalmazni, figyelembe vesszük az árfelhajtó eseményeket és megemeljük az árakat, nem is kicsit.
Mennyi idő alatt? Mekkora alapról? Ha a finneknél eddig is marha drága volt a faház, ott nem lehet nagyon ugrálni. Satöbbi.
Nyilván a helyzet itthon tarthatatlan, de ez a csárt így nudli.
Jajj, de hát Viktor megmondta, nem lesz emelkedés, sem ingatlanárban, sem pedig törlesztőkben.
De szép is lesz, ha ez a sok szavazatvásárlásra való sz@r kikerül a piacról, és realizálódik minden..
Ezt így önmagában nem lehet értelmezni.
Gondolom nominális növekedésről beszélünk saját devizában, amit meg főleg nem lehet így összehasonlítani.
Hogy ezt mennyire nem lehet így összehasonlítani, ez a grafikon azt jelenti, hogy ( feltéve, hogy egy román ingatlan átlagosan nem volt drágább a vizsgált időszak elején) eladod a magyar lakásodat és és veszel két ugyanolyat Romaniaban es meg marad is egy Dusterre….
10 év alatt 4-szeres drágulás, ez reálértéken is 2,3-szoros. Azaz ekkorával tudnál nagyobb lakást venni ma, ha az elmúlt 10 évben csak a hivatalos inflációval drágultak volna a lakások.
Csak Budapesten 22,3%-os volt a drágulás egyetlen év alatt. Azaz ami tavaly 50 millió volt, az ma 61,15 millió. Azaz ha felretettél tavaly óta havi 929 ezret (a nettó átlagjövedelem 486.500Ft, a medián 381.700), akkor pont ugyanott vagy egy ilyen lakás megvásárlása szempontjából, mint tavaly voltál.
https://preview.redd.it/47xs91ehu0if1.png?width=886&format=png&auto=webp&s=961cd20f0ea35b203d770b15cb55315269c4f588
(A kép forrása: kiszamolo.hu)