Ha minden nap kicsit korábban felkelt volna, akkor időben beért volna a munkahelyére.
NoStickYesStick on
Tehát akkor bezzegnyugaton is fos a vasút? Csak azért kérdem, mert nagy divat lett szidni a vasutat (igen, egy fos amúgy), meg nyugati példákat dobálni. Na meg az ultimate BEZZEGJAPÁNBAN5MÁSODPERCKÉSÉSUTÁNLEMONDANAK.
Ezzel csak azt akartam mondani, hogy MINDENHOL, igen az EGÉSZ világon rakás fos a kötöttpályás távolsági közlekedés. Kezdve ott, hogy fizikai képtelenség a piacból megélni az állam nélkül.
Gokwds3 on
Azt hozza kell tenni hogy ez nem most tortent egy honap alatt, hanem evek ota kesnek hatalmasakat a vonatok.
LowCarbChef_101 on
Ahol wifi sincs, nem is csoda
Illustrious-Citron89 on
Kicsit meglepo ugyan, hogy lehet nem mi vagyunk a legszarabbak (haha), de ai által gyorsan összeállitott táblázat szerint, a német vasut még többet késik mint a magyar, ha azon vonatok számát nézzük amik 6 percnél többet késtek.
Szívesen megnéznék valami statisztikát erről, ha valaki utánanézne reszeletesebben is, mert érdekelne egy valós, pontos eredmény, de persze annyira nem, hogy foglakozzak is vele XD
GuyJosselyne on
Simán késesnek olvastam
Scared-Cow3930 on
Tud késni az tény. Eddigi legnagyobb késés – személyes tapasztalat – az 59 perc volt. Megnéztem hogy mikortól tudom visszaigényelni a jegy x%-át. Beszarsz. 60 perctől 😀 Ilyen 5-6 perces késések vannak általában Régió vonatoknál és S-Bahn-nal is. ICE nagyon durva, 300-zal repeszt, imádom! Olyan a másodosztály mint otthon az IC első 😀 Korrekt kallerek, vicces mozdonyvezető mikor megáll a puszta közepén és mondja: nem tudom miért kellett megállni, nem akar velünk kommunikálni senki, így állunk amíg nem mehetünk tovább; majd hangos röhögés az utasoktól.
Míg Németországban ki kell rúgniuk a vasút vezetőjét, addig Magyarországon stabil a vasút vezetése! /s
farky84 on
Johogy nem mar majd nalunk is ilyen libsi trukokkel probaljak meg kirugatni szegeny Lazart aki semmilyen kesesrol es alul finanszirozottsagrol sem tehet…
Plusz a mi Janink legalabb futyulni tud rendesen…
11 commenti
Gondolom faxon kapta meg a felmondást.

https://i.redd.it/dbazngtaj1jf1.gif