Már nem 2020-at írunk, amikor még harc folyt a WC papírért.
Swimming_Mention464 on
Uhh, big love!
Kurvára remélem hogy a két Peti jövőre szorosabban fog együtt dolgozni!
MezeiZsivany on
Ez egy hatalmas pénisz pillanat ami szakértőt igényel. CSÁD 🇭🇺🇭🇺🦓
Famous-Bug-3173 on
Most azért nagyon jól látszik, melyik politikus, politikai közösség akar tényleg változást és melyik az, aki csak a saját pecsenyéjét sütögeti, ahogy MP mondja.
Minden elismerés MZP-nek. A másik Péternek pedig azért, mert tegnap Hódmezővásárhelyen a beszédében megköszönte MZP hozzáállását a rendszerváltáshoz.
Beautiful-Gur5771 on
A bal oldalon a reménybeli miniszterelnök, a jobb oldalon a reménybeli köztársasági elnök.
Super_Hotel_8875 on
Origó cimlap hamarosan:
Márki-Zay Péter több millió forintnyi ukrán Hrivnyát adott át Magyar Péternek egy borítékban, a titkos találkozóról rejtett kamerás felvétel készült.
#MUTATJUK!
Numerous-Smile9645 on
MZP:
Nagyon sokan gyűltünk össze csütörtök este a Szent István téren megtartott gyűlésen, amelyet követően személyesen adtam át levelemet Magyar Péternek, és szóban is kifejeztem abbéli reményemet, hogy 2026-ban végre olyan kormánya lehet Magyarországnak, amely fellép a politikai diszkrimináció ellen, és helyreállítja a jogállamiságot.
Levelemben emlékeztettem Magyar Pétert arra, hogy Hódmezővásárhely lakói 2018-ban – megelégelve Lázár János és a fideszesek arrogáns, rendkívül kártékony tevékenységét – világos üzenetet küldtek a Fidesz politikájának elutasításáról. Ezt 2024-ben a helyiek tovább erősítették azzal, hogy a város mind a tíz egyéni választókörzetében kizárólag a mi lokálpatrióta, civil képviselő-jelöltjeinket választották be a közgyűlésbe.
Levelemben részletesen felsoroltam a ránk hagyott, több mint 10 milliárd forintos adósságon felül azokat a kormányzati intézkedéseket is, amelyek célja az ellehetetlenítésünk volt, s amelyek mindegyike politikai indíttatásból született Hódmezővásárhely megbüntetésére, azon egyszerű oknál fogva, mert “rosszul választott”.
Arra kértem Magyar Pétert, hogy a 2026-os választások után következetesen lépjen fel a korrupció és a politikai diszkrimináció ellen, valamint járjon közben azért, hogy Hódmezővásárhely utólag is megkaphassa a neki jogosan járó hazai és uniós forrásokat.
Arra kértem a Tisza Párt elnökét, hogy szolgáltasson majd igazságot Hódmezővásárhelynek és minden olyan településnek, amelyet a kormányzat az ellehetetlenítés szándékával büntetett.
A gyűlés hangulata reménykeltő volt, Magyar Péter beszéde teljesen egyértelmű és világos. Magyarországnak ebben a történelmi helyzetben csak egy választási lehetősége, a jövő választása maradt, persze csak akkor, ha nem szeretne orosz gyarmattá válni.
Pzsolt007 on
2030 MZP vs MP vita
SchoolKind4870 on
Látszik a fény az alagút végén🙏
markizaypetermzp on
Osztva & környéke
Mumblz_The_Cultist on

MP & MZP
Dennis_a_komisz on
Csádok mikor találkoznak
Top_Study833 on
Tisztelik egymást. Ok!!!
Fragrant-Tie730 on
Péter vs Péter
Useful_Weakness2417 on
Azért ez megint a Fidesznek jó kis propaganda anyag, nem értem miért kell ezzel bukott MZP-vel mutatkoznia….
Valuable_Caramel_390 on
Amikor az ember teljesen elkeseredik, ilyen pillanatokban érzi azt, hogy van remény kikeveredni ebből a fidesz-posványból.
MP & MZP ♡♡♡
No_Insect_592 on
Mandiner:
A boritekban megbizhato ukran kemek nevei
17 commenti