Gyenge gyomrú ismerőseimnek csakannyit mondok hogy főzik a sonkát. Megnehezítem nekik a dolgot.
Savings-Main6073 on
Sokszor átmentünk a családommal Hódmezővásárhelyre bevásárolni, mert ott van Lidl, Tesco, Aldi, Müller stb… Évek óta éreztük ezt a bűzt, ezt a dög szagot. El nem tudom képzelni, hogy tudnak az emberek ott élni. Anyám mindig csak úgy említi: “Na már megint Lázár szag van!” Vagyis büdös van!
Old_Selection_9858 on
Lázárjani alatt is ugyanilyen büdös volt, sőt még Rapcsák alatt is, akinek Lázárjani csak a táskáját vihette. 😀
Cinipinax on
Van egy olyan egyszerű tény, amit sokan nem tudnak összerakni: a dög már eleve büdös. Nyáron az elszállításra váró dögöket felforrósodott vaskonténerekben tárolják, míg odaérnek üríteni -itt már naggyon büdös- – a sofőrök ezt szállítják sokszor 7-8 órán keresztül – na ez meg itt a döghalál. Biztos nem láttatok még ilyet felforrni- mint mikor a húslevesnek kifut a habja.Szívesen. És ezt a malajt dolgozzák fel. Amíg nincs törvényi szabályozas az elhullott állatok hűtött tárolásáról és hagyják 70-80 fokos tárolókban fél napokat, addig soha sem lesz teljesen szagmentes a feldolgozás.
Savings-Main6073 on
Akkor most ezért építtetett magának egy kastélyt Batidán (és uralta le Mezőhegyest), mert ott már nem érezni a bűzt? A városiak meg szenvedjenek? Ő jól el van a giccses kastélyában.
16 commenti
u/markizaypetermzp
https://preview.redd.it/mr90l55t2lmf1.png?width=327&format=png&auto=webp&s=22abbb02ce99075845e1236bd7c8295d925782bb
Valaki becsempészett egy kamerát a Parlamentbe?
75M gázmaszk sose megy ki a divatból.
Itt lakom, gyerekkorom óta ez van (40+ év)
Még a narancsok is letüdőzik a dögszagot telibe a főniért
a videón keresztül nem jött át a bűz, de jövőre is csak a fidec(87), látnivalló itt, az sokminden, de nincsen, Hkritnyuknáné Dögös Marika
Fidesszag van
Mondjuk a vásárhelyi elkerülőn ha megy az ember kocsival elég durva tud lenni a szag. Szabályosan fejberúgja az embert.
Rendkívül nagy a verseny fideszes berkeken belül, de én még így is lézert érzem a legnagyobb gecinek a brancsból..
Ilyenkor kell majd az új kprmánynak többmilliárdos bírságokat kiszabni, aztán lesz hiszti, hogy nem marad osztalékra pénz.
A párszázezres és néhánymilliós bírságok ideje lejárt, kell a pénz az államkasszába
kicsit poszapok vibe
https://preview.redd.it/g7c6oe8o8lmf1.png?width=818&format=png&auto=webp&s=56ecdb54e8f67d24a2ea79b9324e12550d65d58e