Én ma megkérdeztem a tévémet, hogy ugye milyen kurva jól nézek ki?
És tényleg nem hazudott.
TiltsakBea on
Iszonyodom ettől az ostoba, de ennek ellenére magát kurva okosnak tartó büdös proli “ember”típustól és azt akarom, hogy végre ezek érezzék magukat nagyon szarul, másodrendű állampolgárként megtűrve, úgy, ahogy ők tették velünk az elmúlt 15 évben.
Kibaszott felemelő érzés hallani, hogy ő van kisebbségben és őt röhögik ki 🙂 VÉGRE.
200 akárhány nap, gyere már.
BuenosPapito on
Amúgy brutális mennyi idős ember lehet így ezzel, hogy a TV nem hazudik. Gondoljatok bele, ők úgy nőttek fel és szocializálódtak, hogy kb 1 csatorna volt csak, mindenki azt nézte, az volt a szent írás. Teljesen megváltozott a világ és nem képesek lépést tartani vele. AI videók alatt is elborzaszt mennyien elhiszik, hogy igaz amit látnak, pedig ott a célközönség még csak nem is idős, hanem középkorú.
anger_oax on
39éves kora ellenére fizikailag, szellemileg teljesen rendben van az asszonyverő trikóban magyarázó, kopasz fiatalember, férjem is ilyen jókiállású, intelligencs egyed vot, üdv:Mariska(79)
Utána kell néznem, hogy a közelemben mikor lesz ilyen kabaré műor.
Röhejes, amikor egy egyszerű buta emberből öntudatosan buta embert csinál a Fidesz.
Due_Patience4280 on
A bácsinak megmutathatná valaki azt a rengeteg sajtóhelyreigazítási bírósági ítéletet – ebből is látszik, hogy sokat nem érnek. Hatalmas pusztítást végez a fejekben a propaganda; sokkal súlyosabb és hatásosabb büntetéseket kellene kiszabni a folyamatos hazugságok miatt a médiában.
HydraBosss on
Oh te jó ég 🤦♂️🤦♂️🤦♂️ De kellemetlen, hogy ilyen honfitársaink vannak, akiket hülyének nézhet az, akit ők támogatnak
No-Spread3780 on
Az amúgy tényleg beszarás hogy konkrétan el se hangzott hogy verte a felesegét mégis mennyi ember tudja így..
Jó Gyurcsány is tömegek szemét lövette ki…mindenki tudja
Valóságban egy ember fél szemét lőtték ki
Nem mintha az jó lenne csak ragaszkodhatnánk a tényekhez
BelpestiLibsi on
Azzal van ám kurvára tele a faszom, hogy az ilyen világtalan büdös jobbágyok basszák el a jövőnket a kurva isten bassza szájba ezt a pondrót is.
es az o szavazata is pont ugyanannyit er mint barmelyikunke
mobulla on
Aaaz nem igaz! Száz dolláros sincs, mert még sosem láttam!
Braham_So on
Fidesznek csak olyan szavazói vannak, akiknek agyvérzése volt az utóbbi évben? Értelmes mondatot ezek a teljes országjárás alatt nem tudtak összerakni.
Nt_frt on
“Nem figyeltem, bocs, pedig mentél TV,
Épp’ az érzéstelenítős műsorod volt
Sok szép lány tapsolt, amíg betyárok dobálták
A tágra nyílt ember szembe a port
Csak hang legyen és fény, sok szép halott állat Mutassa neked, hogy mennyivel jobb nálad”
21 commenti
A TV nem, de aki benne van…
Kisiskolás koromig én is ezt gondoltam. Úgy néz ki a maradék fideszes tábor olyan agyi szinten van, mint én 8 évesen.
TV=M1?
Na pont ők érték el a várható élettartamot, és az orbáni egészségügy csak rontja ezeknek a kilátásait. Ezért is pusztul a Fidesz.
https://i.redd.it/nu137rdzyymf1.gif
Jöhet a plakátkampány: A TV nem hazudik! DE!
Én ma megkérdeztem a tévémet, hogy ugye milyen kurva jól nézek ki?
És tényleg nem hazudott.
Iszonyodom ettől az ostoba, de ennek ellenére magát kurva okosnak tartó büdös proli “ember”típustól és azt akarom, hogy végre ezek érezzék magukat nagyon szarul, másodrendű állampolgárként megtűrve, úgy, ahogy ők tették velünk az elmúlt 15 évben.
Kibaszott felemelő érzés hallani, hogy ő van kisebbségben és őt röhögik ki 🙂 VÉGRE.
200 akárhány nap, gyere már.
Amúgy brutális mennyi idős ember lehet így ezzel, hogy a TV nem hazudik. Gondoljatok bele, ők úgy nőttek fel és szocializálódtak, hogy kb 1 csatorna volt csak, mindenki azt nézte, az volt a szent írás. Teljesen megváltozott a világ és nem képesek lépést tartani vele. AI videók alatt is elborzaszt mennyien elhiszik, hogy igaz amit látnak, pedig ott a célközönség még csak nem is idős, hanem középkorú.
39éves kora ellenére fizikailag, szellemileg teljesen rendben van az asszonyverő trikóban magyarázó, kopasz fiatalember, férjem is ilyen jókiállású, intelligencs egyed vot, üdv:Mariska(79)
https://preview.redd.it/1s87hety2zmf1.jpeg?width=546&format=pjpg&auto=webp&s=4a3154830d4d64b8ca8cf3a525ae36614fb912b1
Utána kell néznem, hogy a közelemben mikor lesz ilyen kabaré műor.
Röhejes, amikor egy egyszerű buta emberből öntudatosan buta embert csinál a Fidesz.
A bácsinak megmutathatná valaki azt a rengeteg sajtóhelyreigazítási bírósági ítéletet – ebből is látszik, hogy sokat nem érnek. Hatalmas pusztítást végez a fejekben a propaganda; sokkal súlyosabb és hatásosabb büntetéseket kellene kiszabni a folyamatos hazugságok miatt a médiában.
Oh te jó ég 🤦♂️🤦♂️🤦♂️ De kellemetlen, hogy ilyen honfitársaink vannak, akiket hülyének nézhet az, akit ők támogatnak
Az amúgy tényleg beszarás hogy konkrétan el se hangzott hogy verte a felesegét mégis mennyi ember tudja így..
Jó Gyurcsány is tömegek szemét lövette ki…mindenki tudja
Valóságban egy ember fél szemét lőtték ki
Nem mintha az jó lenne csak ragaszkodhatnánk a tényekhez
Azzal van ám kurvára tele a faszom, hogy az ilyen világtalan büdös jobbágyok basszák el a jövőnket a kurva isten bassza szájba ezt a pondrót is.
https://preview.redd.it/ysm8ix2pazmf1.jpeg?width=1024&format=pjpg&auto=webp&s=1bbd991ad55dd31a76126cb0419aa1a7dd9d98d7