“Az Index megbízásából a McLaughlin & Associates amerikai közvélemény-kutató cég ezerfős mintán készített pártpreferencia-kutatást. A szeptember 10–14. között ezer, a választáson vélhetően résztvevők körében készített telefonos kutatás szerint egy most vasárnap esedékes választáson a Fidesz–KDNP szerezné a legtöbb szavazatot:”
Bmeg, 19% nem is válaszolt eleve erre a kérdésre az 1000 emberből. Törpepártok, akik sosem jutottak be eddig, szerintük most tutira elérik az 5%-ot 😃 a felmérésük pedig durván eltér az összes többi közvéleménykutatóétól (kivéve nézőpont), törökgáborelemez oldalán ott van az összehasonlítás.
Ennyire kell a copium?
Emergency-Belt-7154 on
Csak nekem tűnik fel, hogy a főniről milyen szar képet sikerült berakni?
Jamestarolo on
Ez nem szuverNERnitalanság? Ah, hagyjuk, már magyarul se tudok
BuenosPapito on
És ezt főcímben hozta az index? 😀 Nem bánom hogy kiszedtem még könyvjelzők közül kb 1 hete, az utóbbi időben egyre jobban látszott rajtuk az elNEResedés.
Syfogidas_HU on
– Do you want Magyar for president? Orbán?
– Nó, nó fór magyar prezidenc! Ó ván is ináf!
– Okay, “no for Magyar”, “Orban is enough”.
(tudom, PM)
aMare83 on
Felhívták Bözske nénit Ököritófülpösön és angolul végigmentek egy 23 kérdéses kérdőíven?
Training_Luck3208 on
zászló zászló szív ( egy szó)
Pale_Accountant_9094 on
Mióta számít a guruló dollárok véleménye ?
LeonardoDiCsokrio on
Csodálnám, ha a vaktérképen be tudná jelölni ez a nagy elemző Magyarországot.
Pale_Accountant_9094 on
Mióta számít a guruló dollárok véleménye ?
HelonMead on
Csodálkozik valaki az eredményen?
Az orbánnak dolgozó Index megkér egy trumpnak dolgozó amerikai céget, hogy mérje már meg a magyarokat… 😅
Practical_Duck_3731 on
nézőpont már nem jó??
századvég sem?
rossz számokat hoztak ki?
ezért megsértve Mo. szuverenitását egy amerikai céghez fordultak, hogy hátha???
Akkor már szavazni sem kell rájuk mert biztosan nyernek.
Zongi88 on

snowsuit101 on
Trump is lázadásba hergelte a fanatikusait, csak azok túl balfaszok voltak hozzá, az új kormány meg túl balfasz volt lecsukni a majmot (és társait), aztán olyan sikeresen elhitette az emberekkel, hogy el lett csalva az egész, hogy 4 év múlva újra megszavazták és most a diktatúráját építi.
Csak mondom, hogy ennek nem lesz vége azzal, ha a Tisza nyer, az csak a legelső lépés.
mikromanus on
Bizonyára így is van a megkérdezett amerikai állampolgárok körében… /s
Remote_Swan477 on
Meg kéne kérni Trumpot meg az USA-t, hogy tartsák tiszteletben a szuverenitásunkat, és ne avatkozzanak bele a választásokba.
szty1 on
Figyeljük meg, hogy a Nézőponthoz hasonlóan ők sem közölnek teljes mintás adatokat, amit ugye össze lehetne hasonlítani a többi kutató eredményével, hanem csak ezt a misztikus “a választáson vélhetően résztvevők” körében mért adatsort.
Competitive-Ebb3899 on
Azt valaki el tudja magyarázni miért jó ezen kutatóintézeteknek (vagy a kormánynak) ha más kutatásokhoz képest a Fideszre nézve jobb számokat hoznak ki?
Azt nem gondolom, hogy a döntéseket kozmetikázott számokra építve akarják meghozni. Tehát ezek a számok nem a pártnak vagy döntéshozóknak szólnak.
Marad a közvélemény, abból is inkább a fideszre szavazók tábora, mivel a többiek valószínűleg a többi kutatás eredményét is látják, és érzik, hogy valami nem stimmel.
A kérdés akkor, hogy mi értelme a fideszeseket győzködni arról, hogy minden rendben van. Nem magukat lövik ezzel tökön?
virago80 on
És ezt mibő’ számolta ki?
patopal on
Áltassák csak egymást, annál nagyobb lesz a pofáraesés.
TabletGamerDad on
McLaughlin Finkelstein egyik balkeze, hírhedt az ilyen kamukutatásokról. A legszebb az volt amikor Cantort egy laza 45%-kal “mérték mellé”.
Meglepõdnék, ha emögött lenne bármi tényleges kutatás.
Pure_East_6777 on
Ez a “kutatás” hemzseg a furcsaságoktól.
Bár nem vagyok szakmabeli, hobbi szinten foglalkozom közvélemény-kutatásokkal, de mélységesen felháborít, hogy propaganda célokra használják ezeket a kamu(?) méréseket, ezzel meggyalázva a szakmát.
Edit:
Az ábra a saját becslésemet mutatja, több közvélemény-kutatás adatait felhasználva.
trump nagyon àtfogja baszni akkor majd dadoghat. putyin is lefogja szarni mert semmit nem tehet.
Sensitive_Pitch_4456 on
Na kit fognak meglőni idehaza?
SeceSoce on
Aztat akárki mondhassa
Fast-Course-4008 on
kicsit off , de mondjatok már pár olyan sajtó orgánumot amit lehet olvasgatni , ha az ember szeretne nagyjából tisztában lenni az itthoni és a nagy világ híreivel. Indexet néztem eddig , de olyan szinten összefideszezték magukat már vállalhatatlan. Bal oldali lapok se kellenek . Tiszára fogok szavazni , de néha a jóból is meg árt a sok.
Van még egyáltalán független sajtó kis hazánkban ? Igazából jöhet angol nyelvű is , de ott értelemszerűen itthoni híreket nem fogok találni
Bendoair on
Do you speak english?
Yes.
*Hangs up*
krumplirovar on
Amugy gondolom a moral fentartasan kivul azert is jok ezek az alkozvelemenykutatasok mert a kesobbi valasztasi csalasnal lehet mutogatni hogy tessek hat itt is elonyt mertunk.
Ok-Mood-4989 on
Lesz nagy meglepetés áprilisban. 😉
Djboby1 on
Ez nem külföldi beavatkozás? Szuveneritás?
GasComprehensive3885 on
Ők milyen alapon is avatkoznak bele a magyar belpolitikába? Ilyenkor hol van az SzVH?
Particular_Dig_8493 on
Akkor abba lehet hagyni az ovodas szintu lejarato kampanyt. Nincs mitol felni.
Zestyclose_Common810 on
Kibaszott aljadék lett az index. Pár hírrel lejjebb meg ott volt a Tisza közvélemenykutatásáról a hitletelenítő cikk
41 commenti
Fidex
https://preview.redd.it/5zpgu4fm4wpf1.jpeg?width=1080&format=pjpg&auto=webp&s=b80df6f89d645fb7d4f72e570f082f438a385deb
“Az Index megbízásából a McLaughlin & Associates amerikai közvélemény-kutató cég ezerfős mintán készített pártpreferencia-kutatást. A szeptember 10–14. között ezer, a választáson vélhetően résztvevők körében készített telefonos kutatás szerint egy most vasárnap esedékes választáson a Fidesz–KDNP szerezné a legtöbb szavazatot:”
A közpénz nem vész el, csak átalakul
https://preview.redd.it/bzei8rnr4wpf1.png?width=2922&format=png&auto=webp&s=92fce3d2b2fe65606357c14cb5895fad39950e16
Számomra hitelesek.
Ha a Trump mondja akkor az úgy is van
Bmeg, 19% nem is válaszolt eleve erre a kérdésre az 1000 emberből. Törpepártok, akik sosem jutottak be eddig, szerintük most tutira elérik az 5%-ot 😃 a felmérésük pedig durván eltér az összes többi közvéleménykutatóétól (kivéve nézőpont), törökgáborelemez oldalán ott van az összehasonlítás.
Ennyire kell a copium?
Csak nekem tűnik fel, hogy a főniről milyen szar képet sikerült berakni?
Ez nem szuverNERnitalanság? Ah, hagyjuk, már magyarul se tudok
És ezt főcímben hozta az index? 😀 Nem bánom hogy kiszedtem még könyvjelzők közül kb 1 hete, az utóbbi időben egyre jobban látszott rajtuk az elNEResedés.
– Do you want Magyar for president? Orbán?
– Nó, nó fór magyar prezidenc! Ó ván is ináf!
– Okay, “no for Magyar”, “Orban is enough”.
(tudom, PM)
Felhívták Bözske nénit Ököritófülpösön és angolul végigmentek egy 23 kérdéses kérdőíven?
zászló zászló szív ( egy szó)
Mióta számít a guruló dollárok véleménye ?
Csodálnám, ha a vaktérképen be tudná jelölni ez a nagy elemző Magyarországot.
Mióta számít a guruló dollárok véleménye ?
Csodálkozik valaki az eredményen?
Az orbánnak dolgozó Index megkér egy trumpnak dolgozó amerikai céget, hogy mérje már meg a magyarokat… 😅
nézőpont már nem jó??
századvég sem?
rossz számokat hoztak ki?
ezért megsértve Mo. szuverenitását egy amerikai céghez fordultak, hogy hátha???
Aszerint kell cselekedni, mintha igaz lenne.
https://preview.redd.it/0viqha04bwpf1.png?width=500&format=png&auto=webp&s=69ac0d5a79eea0a1b8080c559ecc81b608ffdc12
Akkor már szavazni sem kell rájuk mert biztosan nyernek.

Trump is lázadásba hergelte a fanatikusait, csak azok túl balfaszok voltak hozzá, az új kormány meg túl balfasz volt lecsukni a majmot (és társait), aztán olyan sikeresen elhitette az emberekkel, hogy el lett csalva az egész, hogy 4 év múlva újra megszavazták és most a diktatúráját építi.
Csak mondom, hogy ennek nem lesz vége azzal, ha a Tisza nyer, az csak a legelső lépés.
Bizonyára így is van a megkérdezett amerikai állampolgárok körében… /s
Meg kéne kérni Trumpot meg az USA-t, hogy tartsák tiszteletben a szuverenitásunkat, és ne avatkozzanak bele a választásokba.
Figyeljük meg, hogy a Nézőponthoz hasonlóan ők sem közölnek teljes mintás adatokat, amit ugye össze lehetne hasonlítani a többi kutató eredményével, hanem csak ezt a misztikus “a választáson vélhetően résztvevők” körében mért adatsort.
Azt valaki el tudja magyarázni miért jó ezen kutatóintézeteknek (vagy a kormánynak) ha más kutatásokhoz képest a Fideszre nézve jobb számokat hoznak ki?
Azt nem gondolom, hogy a döntéseket kozmetikázott számokra építve akarják meghozni. Tehát ezek a számok nem a pártnak vagy döntéshozóknak szólnak.
Marad a közvélemény, abból is inkább a fideszre szavazók tábora, mivel a többiek valószínűleg a többi kutatás eredményét is látják, és érzik, hogy valami nem stimmel.
A kérdés akkor, hogy mi értelme a fideszeseket győzködni arról, hogy minden rendben van. Nem magukat lövik ezzel tökön?
És ezt mibő’ számolta ki?
Áltassák csak egymást, annál nagyobb lesz a pofáraesés.
McLaughlin Finkelstein egyik balkeze, hírhedt az ilyen kamukutatásokról. A legszebb az volt amikor Cantort egy laza 45%-kal “mérték mellé”.
Meglepõdnék, ha emögött lenne bármi tényleges kutatás.
Ez a “kutatás” hemzseg a furcsaságoktól.
Bár nem vagyok szakmabeli, hobbi szinten foglalkozom közvélemény-kutatásokkal, de mélységesen felháborít, hogy propaganda célokra használják ezeket a kamu(?) méréseket, ezzel meggyalázva a szakmát.
Edit:
Az ábra a saját becslésemet mutatja, több közvélemény-kutatás adatait felhasználva.
https://preview.redd.it/rgqjhexmcwpf1.png?width=2900&format=png&auto=webp&s=2121bbab42b7dae95917ec8e0eb57d32f960e2b7